Belföld

Rengeteg hozzátartozó a veronai buszbaleset tárgyalásán

Szerdán áll bíróság elé Magyarországon a veronai buszbaleset okozója. V. Jánost az olasz bíróság hat év börtönre ítélte, miután az általa vezetett jármű egy hídpillérnek csapódott és kigyulladt. A férfi a büntetése letöltését azóta sem kezdte meg, egyik országban sem. Most arról döntenek, hogy kiadják-e az olasz államnak – hívta fel a figyelmet a Bors.

Rengeteg hozzátartozó a veronai buszbaleset tárgyalásán
Sokkolta a hazai közvéleményt a tizennyolc halálos áldozatot követelő 2017-es veronai buszbaleset
Fotó: AFP/Polizia di Stato

Mint ismert, a Szinyei Merse Pál Gimnázium különbusza egy sítúráról tartott hazafelé 2017. január 20-án, amikor a jármű Veronánál fékezés nélkül egy hídpillérnek csapódott, majd lángoló pokollá változott. Összesen 18-an vesztették életüket, 26-an pedig megsérültek. A volán mögött V. János ült, és hiába próbálta meggyőzni az olasz bíróságot, hogy helyette a balesetben szintén elhunyt váltótársa vezetett, végül kimondták a bűnösségét. Jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték, ám a mai napig nem kezdte meg a büntetés letöltését.

A békéscsabai férfit a Bors munkatársai is többször megpróbálták az otthonában szóra bírni, de az elvonultan élő buszvezető nem állt kötélnek. A kopogtatásra leginkább a családtagjai nyitottak ajtót, és közölték, nincs mondanivalójuk.

A veronai ügyészség augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki V. János ellen. A magyar hatóságok szeptember 8-án ennek eleget is tettek, és a lap információi szerint beszállították egy magyar börtönbe. A férfi nem éppen Olaszországban szeretné a büntetését letölteni, ezért taktikázni kezdett. Nem járult hozzá, hogy az olasz hatóságoknak átadják, és kérvényezte, hogy a rá kiszabott éveket itthon ülhesse le.

Kapcsolódó írásaink