Belföld
Vége a hétfői plenáris ülésnek
Az Országgyűlés bizottsági jelentések és összegző módosító javaslatok tárgyalásával zárta hétfői munkanapját

Javaslat az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről
Vécsey László (Fidesz), a törvényalkotási bizottság nevében közölte: a testület szeptember 29-én tárgyalta az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló javaslatot, az ülésen az összegző módosító javaslat és jelentés 28 igen és 9 tartózkodó szavazatot kapott.
A javaslat tartalmazza az integritás hatóság és a korrupcióellenes munkacsoport létrehozását, megállapítja a rájuk vonatkozó törvényi szabályokat. Emellett újraszabályozzák a közbeszerzésekről szóló törvény összeférhetetlenségi passzusait.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az integritás hatóság működésével összefüggésben több ponton változtatást tartalmaz az összegző módosító javaslat. Így a többi között módosulnak a nyilvántartások előállítására vonatkozó szabályok, s rögzítik, hogy a hatóság elnöke, elnökhelyettese pályázat útján tölti majd be pozícióját. A vagyonnyilatkozati kötelezettséget és az összeférhetetlenséget éves gyakorisággal ellenőrzik majd, az alkalmassági bizottság tagjai napi díjat kapnak. Kitér a módosítás arra is, hogy a korrupcióellenes munkacsoportot december 1-jéig meg kell alakítani, s a sarkalatossági záradékot elhagyják.
A javaslatról vita nem alakult ki, a napirendet az elnöklő Latorcai János lezárta.
Javaslat az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes törvények módosításáról
Vécsey László (Fidesz) a törvényalkotási bizottság nevében elmondta, hogy a javaslatot szeptember 29-én tárgyalták és 29 igen, 8 tartózkodó szavazattal fogadták el.
Az összegző módosító javaslat – ahogy Répássy Róbert is hangsúlyozta – jogtechnikai változtatásokat rögzít.
Az előterjesztésről vita nem alakult ki, az elnöklő Lezsák Sándor a napirendi pontot lezárta.
Napirend után
Keresztes László Lóránt (LMP) Pécs ivóvízellátási és szennyvízelvezetési problémáiról, valamint a víziközmű-rendszer költségvetési forrásainak hiányáról beszélt.
Varju László DK-s képviselő megemlékezett arról, hogy 30 éves az Újpesten működő Rex kutyaotthon.
Frakciótársa, Varga Zoltán elmondta, hogy a Debrecenben élők aggódnak a városban épülő kínai akkumulátorgyár káros környezeti hatásai miatt.
Az ugyancsak DK-s Hegedüs Andrea értékelése szerint a pedagógusokat több éve magára hagyta a kormány, az oktatásban szerinte megbecsültségre, bérrendezésre és a munkaterhek csökkentésére van szükség.
Bencze János jobbikos képviselő az idősek nehézségeiről szólva úgy értékelt, a ma időseitől az elmúlt 32 évben a jobb- és baloldali kormányok mindent elvettek.
Frakciótársa, Ander Balázs Somogy megye problémáit sorolta az úthálózat hiányosságaitól kezdve a turizmusfejlesztés elmaradásán át a megyében lévő szociális otthonok nehézségeiig.
Az elnöklő Lezsák Sándor az ülésnapot bezárta, az Országgyűlés kedden 8 órakor folytatja munkáját.