Belföld

Márki-Zay ismét messiáskapitányt játszik

Márki-Zay mostanában a katás tüntetéseken tetszeleg, igaz, sok embert nem képes megmozgatni. Hódmezővásárhelyen eközben azt várják, mikor teljesíti az ígéretét és kezd el végre a városért dolgozni. Mindeddig hiába! Cseri Tamás, Hódmezővásárhely kormánypárti helyi képviselője ezért felvetette: „Miért kell egy önimádó, nárcisztikus, mikrofon- és kamerafüggő bohóc prédájaként szenvedni városunknak még két évet?”

Márki-Zay ismét messiáskapitányt játszik
Márki-Zay járt-kelt a tüntetők között, akik fittyet hánytak jelenlétére
Fotó: MH/Purger Tamás

„Márki-Zay Péternek megvolt a lehetősége arra, hogy az országos politizálást válassza. Az összefogott ellenzék listáján parlamenti mandátumot kapott, így bekerülhetett volna az Országgyűlésbe.

Ezzel a lehetőséggel nem kívánt élni, és maradt Hódmezővásárhely polgármestere azzal az ígérettel, hogy végre elkezd dolgozni városunkért, és nem csak a fizetésért jár be a hivatalba. Csak a vak nem látja, hogy ismét hazudott” – állapította meg közösségi oldalán Cseri Tamás,

Hódmezővásárhely kormánypárti helyi képviselője, azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay most a katás tüntetéseken tetszeleg, igaz, sok embert nem képes megmozgatni.

Cseri rámutatott: a polgármester „Az áprilisi választás után három hónappal újra elkezdte játszani a messiáskapitányt, a nép küldetéstudatos megváltóját. Ismét magasról tesz városunkra és egész nap Budapesten kavar. Nincs azzal semmi baj, ha városunkat a továbbiakban is a négy alpolgármester irányítja, viszont nem értem, akkor miért fizetjük még mindig ezt a léhűtőt.

Ha unja, nem érdekli, más fontosabb dolgai vannak, akkor mondjon le a polgármesteri tisztségéről, fizetésről, elég volt abból, hogy a pénzünkön élősködve, a hivatali infrastruktúrát magáncélra használva, a munkáját látványosan elhanyagolva röhög az arcunkba, sőt már le is hülyéz bennünket, jobboldaliakat!” – fogalmazott a helyi képviselő. Felvetette: „Miért kell egy önimádó, nárcisztikus, mikrofon- és kamerafüggő bohóc prédájaként szenvedni városunknak még két évet?”

Kapcsolódó írásaink

Sikertelen ellenzéki hisztériakeltés

ĀHétértékelő. Nincs előrelépés, nincs megújulás, ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra a baloldal, mintha nem tanultak volna az áprilisi vereségből – mondta Nagy Ervin politológus