Belföld

Ledózerolják a történelmi Kemény-villát Óbudán

Villámcsapásként érte a III. kerületieket, amikor hétfőn megjelentek a munkagépek, és elkezdték bontani a legendás Kemény-villát. Kiderült, Kiss László óbudai polgármester már tavaly eladta a telket. Úgy tűnik, újabb kerületi történelmi emlék jut a Bivalyos-csárda sorsára - írta meg a Metropol. 

Ledózerolják a történelmi Kemény-villát Óbudán
Így nézett ki az utolsó éveiben az épület romosan, magára hagyva
Fotó: haromhegyek.hu

A Ürömhegyi lejtőn álló patinás épület sokáig üzemelt gyereküdülőként. 1934-ben építtette Kemény Lajos kormányfőtanácsos és zsidó gyerekeket nyaraltattak ott. Később a kommunista vezetés kisajátította, majd a rendszerváltás után önkormányzati tulajdonba került, és ismét a gyerekeké lett a villa: ingyenes nyári üdülőt üzemeltettek benne a kicsiknek. A majdnem 100 éves épület az elmúlt években egyre rosszabb állapotba került, ezért a kerület előző vezetése indítványozta a felújítását, hogy megmentse a gyerekek számára.

Az előző polgármester meg akarta menteni az épületet

2013-ban Bús Balázs akkori fideszes polgármester tett javaslatot az ingatlan hasznosítására. Mivel a környéken nem volt óvoda, ezért emellett döntöttek. A megvalósítás azonban csúszott, mivel az épülethez nem tartozott kiépült csatornarendszer. A kerület új, DK-s vezetése azonban költségvetési hiányra hivatkozva úgy döntött, eladja.

Egyszemélyben döntött a polgármester az eladásáról

2021-ben a kerület DK-s polgármestere a pandémiahelyzetet kihasználva egyszemélyben döntött arról, hogy eladja az ingatlant a telekkel együtt 100 millió forintért. Mindezt annak ellenére, hogy 2021 áprilisában a III. kerület Integrált Településfejlesztési Stratégiájának véleményezési dokumentumában ezt írták: „az önkormányzat megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a villa átalakítására bölcsőde, vagy óvodaintézménnyé”, Ennek ellenére írta alá Kiss László 2021. május 21-én az óbudai városháza nevében a Kemény-villa eladását. Egy meg nem nevezett projekttársaság ajánlatát fogadták el a terület megvásárlására.

Teljesen eltüntetik a Kemény-villát

Úgy tűnik, a Kemény-villa is ugyanarra a sorsra fog jutni, mint az ugyancsak óbudai Bivalyos csárda. A kerület nagy múltú épületét néhány hónapja dózerolták le teljesen a telek új gazdái. A helyszínen dolgozó munkásoktól megtudtuk, hogy a megrendelés szerint talajszintig teljesen el kell tüntetniük a villát, így semmi nem fog maradni az emlékezetes üdülőépületből, amit hajszál híján újra megkaptak a III. kerületi gyerekek.

Kapcsolódó írásaink

A Jobbik saját szövetségeseit is megvezette

ĀMiután a Jobbik erős emberei az egyéni választó­kerületekben indultak, a lista előkelő helyeire vattaembereket kellett tenniük – így került be például a parlamentbe a párt informatikai vezetőjének felesége is

A baloldali politikusok burokban élnek

ĀAz ellenzék által kialakított felsőbbrendűségi tudat nehezen fogja fel, hogy nem a nép a hibás – riasztó, hogy meg sem próbálják megérteni az embereket