Belföld

Hetek óta bujkál a nyilvánosság elől Mártha Imre strómanja

Bár gondosan titkolt telefonszámát és budai irodáját is megtalálták a Metropol munkatársai, hetek óta hiába próbálják elérni az ügyvédi kamara bejegyzett tagját. Bár elvben továbbra is ügyvédként dolgozik, úgy próbál tenni, mintha nem is létezne.

Hetek óta bujkál a nyilvánosság elől Mártha Imre strómanja
Hetek óta bujkál a nyilvánosság elől Mártha Imre strómanja
Fotó: MH

Ebben valószínűleg szerepet játszhat, írja a lap, hogy a fővárosi közművezér által jegyzett, egyértelműen "színlelt", vagyis törvénytelen strómanszerződésének ügyében már rendőrségi feljelentés is született.

Az ügyvéd, Sz.Sz.L, egyes információk szerint azért kerüli ennyire gondosan a nyilvánosságot, mert nem a nyilvánosságra került strómanszerződés az egyetlen, amivel segített eltüntetni a Gyurcsány-fiókának "becézett" fővárosi közművezér vagyonát.

A Metropol munkatársai a strómanszerződésben rögzített lakcímére is elmentek, próbálták utolérni a felesége révén is – aki szintén részese a strómanszerződésnek – mindhiába. Mintha nem is létezne...

Az elegáns budai negyedben, a Királyhágó úton található Álmos és Széles nevet viselő ügyvédi irodában több kollégájával is sikerült beszélni, de szemmel láthatóan falaztak neki, folyamatosan mellébeszéltek, mint akik egy betanult szerepet játszva hárítanak.

Emberei sem másik telefonszámot, sem e-mail-címet, semmiféle elérhetőséget nem adnak ki hozzá. A próbálkozásokról a Metropol munkatársai hang- és képfelvételeket is készítettek.

Objektum doboz

De vajon milyen ügyvéd az, akit egyetlen módon sem lehet elérni? Az is figyelemre méltó, hogy az interneten sincs tényleges elérhetősége, egyedül a kamarai nyilvántartásban...
A Metropol által megkérdezett szakértők azt valószínűsítették, hogy az ügyvéd azért kerülheti a nyilvánosságot, mert jó eséllyel a Mártha Imre-féle strómanszerződésekre specializálódott, amelyek a Gyurcsány Ferenchez köthető milliomosnak segítenek a nyilvánosság elől eltüntetni a "szürkezónában" megszerzett vagyonukat.

Az ügyvéd, aki soha nincs benn: így keresték hiába heteken keresztül

Az ügyvédet először egy kollégájától megszerzett telefonszámon kereste a Metropol. Egy hölgy (valószínűleg a titkárnő) azt mondta, hogy éppen nincs benn az irodában. Sem másik telefonszámot, sem hivatalos e-mail-címet nem adott ki, de azt ígérte, másnap délelőtt biztos elérik, akkor hívják újra.
A következő napon a Metropol négyszer is kereste telefonon az irodát, de senki nem vette fel – a titkárnő sem.

A következő napokban telefonon ugyancsak hiába hívták az irodát, ezért személyesen elmentek az elegáns budai negyedben lévő társasházba. Egy férfi felengedte a lap stábját a II. emeletre – majd az ajtóban elmondta, hogy aznap nem lesz bent az ügyvéd úr, de kedden mindig ott tartózkodik.

Aztán kedden már az iroda ajtajáig sem juthattak fel. Egy férfihang a kaputelefonon közölte: az ügyvéd úr nem kívánja fogadni őket.
Ezután újra megpróbálták telefonon elérni az irodát, de immár senki nem vette fel a számot.

Személyesen többször is visszamentek az irodához, a legtöbbször a kaputelefonban azt mondták, nincs benn az ügyvéd úr, és nem is tudják, mikor jön... Egyszer újra feljutottak a II. emeletre, ahol egy férfi nyitott nekik ajtót – de ő sem engedte be őket, és azt mondta, az ügyvéd úr most sincs bent, és nem is adhat ki hozzá elérhetőséget...

Strómanszerződést kötött a milliárdos közművezérrel

SZ.SZ.L. ügyvéd a Metropol által megszerzett dokumentumok szerint egyértelműen Mártha Imre strómanja. A szerződés arra bizonyíték, hogy milyen módszerekkel rejtik el a vagyonukat a baloldali közszereplők, köztük a Gyurcsány-fiókának gúnyolt Mártha Imre, aki a DK-elnök miniszterelnöksége alatt jutott először magas vezető pozíciókhoz, például a Magyar Villamos Műveknél – most pedig ő Karácsony Gergely főpolgármester kedvenc cégvezére, a budapesti közműcégek teljhatalmú ura.

A Metropol által megszerzett szerződés több olyan részletet is tartalmaz, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a budapesti közműholding csúcsvezetője a vagyon elrejtésére szolgáló klasszikus strómanszerződést kötött. Például kikötötték, hogy a stróman ügyvéd az 1 millió 690 ezres vételárnál nem követelhet többet a milliárdos vagyonért „még akkor sem, ha a társaság eredményes gazdálkodása folytán az üzletrész értéke gyarapodott".

A Metropol által megszerzett szerződés több olyan részletet is tartalmaz, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a budapesti közműholding csúcsvezetője a vagyon elrejtésére szolgáló klasszikus strómanszerződést kötött
A Metropol által megszerzett szerződés több olyan részletet is tartalmaz, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a budapesti közműholding csúcsvezetője a vagyon elrejtésére szolgáló klasszikus strómanszerződést kötött
Fotó: Metropol

A szerződés szerint a Lázár Housesban 26 százalék részesedést tulajdonoló SZ.SZ.L. ügyvéd öt évre, egy meghatározott – nevetségesen alacsony – összegért opciós vételi jogot biztosít erre a tulajdonrészre Mártha Imrének, aki potom 1 690 000 forintért bármikor megvásárolhatja azt. Pontosabban visszavásárolhatja, hiszen a cégtörténet alapján éppen Mártha Imrétől, illetve közvetlen családtagjától „vásárolta", azaz íratta a nevére az üzletrészt az ügyvéd stróman, így segítve eltüntetni a hatalmas, milliárdokat érő vagyonrészt.
Még a stróman esetleges válására is gondoltak... A kamuszerződés arra is kitér, hogy a stróman-ügyvéd házastársa aláírásával elismeri, hogy semmiféle igényt sem támaszthat a kiszervezett tulajdoni hányadra.

Több tucat ingatlant rejt a strómancég. A 2 milliárdos Prisztás-villa legfőbb tulajdonosa is ez a cég, amelynek tényleges ingatlanvagyonát legfeljebb megbecsülni lehet. Az elérhető cégiratok szerint legalább 30 nagy értékű ingatlan van a stróman mögé rejtett cég tulajdonában, több budapesti, nagyon értékes helyen fekvő lakás (ezekben a kerületekben a négyzetméterárak már messze 1 millió forint fölött járnak), egy ugyancsak értékes veszprémi ingatlan, több tucat vidéki ingatlan, köztük nagy számban vidéki italboltok(!) is szerepelnek a cég nevén.

Kapcsolódó írásaink