Belföld

Főzés, pingpong, színházjegy: kínos balos aktivistatoborzás

Videó-összeállítást tett közzé a Fidesz Márki-Zay önleleplező megszólalásaiból, és arra buzdítanak mindenkit, jelentkezzen a bizonyítékokért felajánlott hatmillió forintért

A választás előtt két hónappal elkeseredett igyekezettel, „élményajándékokkal” próbálnak önkénteseket gyűjteni a baloldali pártok: a kisorsolt „szerencsés” együtt főzhet a DK-elnökkel, beléphet Márki-Zay otthonába (talán még le is ostobázzák), és elkísérheti kampánykörútjára Jakab Pétert (nincs kizárva, hogy Molnár Enikővel is találkozik).

Főzés, pingpong, színházjegy: kínos balos aktivistatoborzás
„Élménykuponokat” sorsolnak ki az önkéntesek között (képünk illusztráció)
Fotó: Facebook

Az eddigi elemzések is azt mutatták, hogy a baloldali pártok országos lefedettsége meglehetősen foghíjas, de a jelek szerint az eddig feltételezettnél is nagyobb bajban vannak aktivistafronton. Kampányt indítottak önkéntesek toborzására, a hétvégén a pártelnökök Facebook-oldalukon könyörögtek követőiknek, hogy jelentkezzenek, és a kormányváltás ígéretét még megfejelték egy-egy személyes vállalással. Márki-Zay Péter közölte: „egy kiválasztott, kisorsolt szerencsés aktivistát” meghív az otthonába, és megmutatja neki városát, Hódmezővásárhelyet is.

Karácsony Gergely pingpongpartit játszik a mázlista önkéntessel, Gyurcsány Ferenc közös főzésre és beszélgetésre invitálja, felesége, Dobrev Klára öt aktivista számára ajánlott föl egy színházi előadást a társaságában, Donáth Anna Momentum-elnökkel társasozni lehet, Kanász-Nagy Máté LMP-társelnök pedig három önkéntest vinne jégkorongmérkőzésre. Jakab Péter, a Jobbik elnöke úgy gondolta, a legcsábítóbb az lehet, ha a szerencsés aktivista elkísérheti őt kampánykörútjának egy napján – talán még kabinetfőnökével, Molnár Enikővel is találkozhat…

Videó-összeállítást tett közzé hétvégén a Fidesz Márki-Zay Péter megszólalásaiból, amelyek igazolják, valóban elhangzottak azok a kijelentések, amelyeket olyannyira tagad, hogy fel is ajánlott hatmillió forintot annak, aki bizonyítja ezek létét. A kormánypárt arra ösztönzi a videó nézőit, jelentkezzenek a nyereményért a Demokratikus Koalíció irodájában, még telefonszámot is mellékeltek. A felvételeken Gyurcsányék miniszterelnök-jelöltje a rezsicsökkentést bírálja, a fizetős egészségügyet méltatja, de beszél az Indiában elvégezhető szemműtétekről, kórházbezárásról, és arról is, hogy a szüléshez nem kell orvos. Márki-Zay reagált a videó-összeállításra, szerinte a Fidesz „manipulál, csal és csúsztat”. „A hatmillió még marad nálam” – szögezte le.

Objektum doboz

Mivel sorra sértegeti a társadalmi csoportokat a baloldal arrogáns stílusú miniszterelnök-jelöltje, nem csoda, hogy egyre szélsőségesebb megnyilvánulásokat vált ki, pénteki, orosházi utcafórumán például egy kerekesszéket használó, rokkantnyugdíjas idős asszony kérte rajta számon a fogyatékossággal élőket gyalázó kijelentését, felháborodásában még arcul is ütötte.

Emlékezetes: Márki-Zay nemrég „fogyatékos” fideszeseket emlegetett, és azután sem volt hajlandó bocsánatot kérni, hogy több szakmai szervezet is felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyatékosság kifejezés negatív, pejoratív jelzőként való használata sértő, megalázó és súlyosan kirekesztő a fogyatékossággal élő emberek, családtagjaik és segítőik számára. A hódmezővásárhelyi politikusnak nem akaródzik megértenie, mekkorát hibázott, inkább szavainak félreértelmezéséről, illetve manipulálásáról beszél.

Vállalhatatlannak minősítette Márki-Zay megjegyzését Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, szerinte, ha valaki a fogyatékost szitokszóként használja, az nem nyelvbotlás, „hanem gondolatának lenyomata”. „Ami neki szitokszó, az nekünk érték, ami neki teher és gúny tárgya, az nekünk felelősség és kötelesség, olyan kötelesség, amelyhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét” – jelentette ki az államtitkár.

Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke szerint Márki-Zay kijelentése kimagyarázhatatlan, a bocsánatkérés elmaradása pedig „beszédesebb” az elhangzott szónál is. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége tiltakozását felkarolva a CitizenGO online keresztény szervezet petíciót indított, amelyet már több mint tizenkétezren írtak alá.

Amint arról beszámoltunk, Márki-Zay Péter a Mozaik Kör rendezvényén aberráltnak nevezte az Alaptörvényt, amiért belekerült, hogy „az apa férfi, az anya nő”, szerinte „az ötödik osztályos biológiakönyvet nem kell beleírni az Alaptörvénybe”, ez „borzasztó butaság”, sőt „tahóság” is.

Arról azonban nem beszél a politikus, hogy tavaly júniusban saját szövetségesei az Európai Parlamentben megszavazták az úgynevezett Matić-jelentést, amely kimondja, hogy „a férfiak teherbe eshetnek, és következésképpen szülhetnek is” – hívta fel a figyelmet az Origo.hu. A név szerinti szavazáson az abszurd határozat mellett voksolt Gyurcsányné Dobrev Klára és a többi DK-s, valamint a momentumos Cseh Katalin, Donáth Anna és a szocialista Ujhelyi István is.

A Mozaik Kör rendezvényén beszélt Márki-Zay arról is, hogy népszavazásra bocsátaná az új alkotmányt. A Mandiner tegnap megírta, hogy a beszélgetésben joghallgatók felvilágosították a kormányfőjelöltet: lépése törvénysértő lenne, hiszen az Alaptörvény alkotására, módosítására irányuló kérdések az Országgyűlés hatáskörébe tartoznak. Az Alaptörvény 8. cikke szerint „Nem lehet országos népszavazást tartani az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről.” 

Kossuthhoz mérte magát a „kapitány”

Ismét nem egyedül, hanem Simon András „kommunikációs igazgatóval” jelentkezett be tegnap este Facebook-oldalán Márki-Zay Péter, aki ezúttal nem Jézushoz hasonlította magát, hanem Kossuth Lajoshoz. Bár Simon feladata Gyurcsány összevissza beszélő kapitányának moderálása lenne, ismét elképesztő állítások hangzottak el, például, hogy Orbán Viktornak komornyikja van, de megismételte kedvenc vádjait is arról, hogy a Fidesz „terroristákat telepít be Magyarországra”, fizetőssé akarja tenni az egészségügyet, és választási csalásra készül.

Szerinte hazugság, hogy olcsóbban fogjuk kapni a gázt Oroszországtól, és csupán azért nem láttuk a bergamóihoz hasonló helyzetet a kórházakban, mert nem engedik be a televíziós stábokat. Kitértek az orosházi esetre is, Simon András gúnyosan „tisztességben megőszült hölgynek” nevezte a Márki-Zayt állon ütő kerekesszékes nőt, a kormányfőjelölt pedig „gyűlölettel átitatott asszonynak”, majd úgy tértek át a „szeretet hatalmának” ecsetelésére, hogy azt Gyurcsány Ferenc is megirigyelheti, végül Márki-Zay elmesélte, hogy országjárásán találkozott egy fogyatékos kisfiúval, amitől „az ember szíve elszorul”, ezután pedig Simonnal kölcsönösen megállapították, hogy „könnyek csillognak” egymás szemében a történet felidézésétől. Szó esett a határon túli magyarokról is, és felettébb érdekes, hogy éppen akkor ment el a hang, amikor Márki-Zay Gyurcsány Ferencet bírálta az ügyben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom