Belföld

Az EMMI időben és szervezetten felkészítette az egészségügyet a pandémiára

A kormány, az Operatív Törzs, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) folyamatosan figyeli a járvány alakulását, és időben hozta meg és hozza meg a szükséges intézkedéseket - tudatta az Emmi szombaton, lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Az EMMI időben és szervezetten felkészítette az egészségügyet a pandémiára
Koronavírussal fertőzött beteget látnak el a Dél-pesti Centrumkórházban Szent László Kórház infektológia intenzív osztályán. Budapest, 2020.05.20.
Fotó: Hegedüs Róbert (Magyar Hírlap)

A pandémia kapcsán a járványmatematikusok előrejelzései, valamint a külföldi tapasztalatok alapján fel kellett készíteni a magyar egészségügyi rendszert a prognosztizált megnövekedő esetszámra, az ellátórendszer tudatos, szervezett felkészülését pedig az Emmi koordinálta.

„A minisztérium kórházfelkészítést írt elő, amely eredményeként a kórházak műszaki-technikai felkészítése történt meg Covid-19 betegek ellátására. A baloldali sajtó állításaival szemben nem volt kórházkiürítés, ez a szóhasználat torzít és zavart kelt” - hangsúlyozza a közlemény, amely arra is kitér: Kásler Miklós tárcavezető a lakosság élete és egészsége védelme érdekében utasította az egészségügyi szolgáltatókat arra, hogy készítsék fel a COVID-19 betegek fogadására intézményeiket.

A miniszter külön felhívta kórházvezetők figyelmét arra, hogy az utasításban foglalt intézkedés végrehajtása nem eredményezheti betegek intézményből történő elbocsátását - mutat rá a tárca.

„A megfelelő felkészítés, valamint a kórházi ágyakról való gazdálkodás eredményeként elmondhatjuk, hogy Magyarországon a pandémia alatt is az egészségügyi ellátás minden feltétele biztosított volt” - szögezte le az Emmi, hozzátéve: a kormány kiemelt célja, hogy minden beteg megfelelő időben, a lehető leggyorsabban hozzájusson a diagnózishoz és a betegség kezelése minél kevesebb idő alatt elkezdődjön, ezért további 12.2 milliárd forintos támogatást biztosít a műtétek várólistáinak minél gyorsabb csökkentésére.

„Magyarország kormánya számára a magyar emberek, magyar családok életének és egészségének védelme a legfontosabb” - zárul az Emmi közleménye.

Kapcsolódó írásaink

Beérett a Jobbik árulása

ĀMárki-Zay Péter operatív igazgatójának ingatlanába, míg Barkóczi Balázs DK szóvivő párttársa, Hajdu László volt polgármester lakásába jelentkezett be