Belföld
Elegendő a vakcina mindenki számára

Az életösztön megérintette az embereket, látván a nagyvilágban és idehaza a világjárvánnyal kapcsolatos történéseket - így reagált az emberi erőforrások minisztere arra, hogy csak múlt pénteken, egyetlen nap alatt 140 ezren vették fel az oltást. Kiemelte: rendkívül fontos, hogy az érzelmeik helyett a tényekre hallgassanak az emberek, és elmenjenek oltakozni, mert a fertőzés sokszorosan súlyosabb az oltatlanok esetében.
A magyar kormány biztosítja, hogy mindenki hozzájusson az oltáshoz - mutatott rá Kásler Miklós, aki azt is hangsúlyozta: bőségesen rendelkezésre állt és áll ma is az ötféle vakcina, május óta mindenki saját döntése alapján vette fel az oltást.
Felhívta a figyelmet, hogy az idő múlásával a kétszer beoltottak veszítenek a védettségükből, ezért indokolt a harmadik oltás. A beoltottak a legtragikusabb végkifejletet bizonyosan nem kell, hogy elszenvedjék, szemben azokkal, akik nem oltakoztak és ezért gyakran kerülnek krízis helyzetbe, tette hozzá.
A negyedik hullám jelenlegi fázisáról a miniszter elmondta: az R-tényező, ami megmutatja, hogy egy ember hány embert fertőz meg, viszonylag kedvezőbben alakult, mint ahogy várható volt, ugyanakkor a szennyvizekben a víruskoncentráció emelkedett. A fertőzéseket tekintve december második hetében várható a tetőzés - hangsúlyozta a tárcavezető.
Az omikronról úgy vélekedett, hogy meg kell várni, míg elegendő ismeret birtokába jutnak a szakértők ahhoz, hogy felelősséggel nyilatkozzanak az új vírusmutáns veszélyeiről.
A vakcinák átfogó hatásvizsgálatát bemutató magyar tanulmánnyal kapcsolatban kiemelte: ez a világon a harmadik legnagyobb betegcsoporton elvégzett hatásvizsgálat, de az első, amely ötféle vakcina eredményességét összegezte. Kijelenthető, hogy minden Magyarországon alkalmazott vakcina magas hatásfokkal védett a fertőzés ellen, és a halálozást eredményesen csökkentette, 89-98 százalék közötti mértékben - foglalta össze a neves brit orvosi szaklapban közölt eredményeket az orvosminiszter.
Azokra a tévhitekre, amelyek szerint az 5G mobiltelefonos hálózat terjeszti a vírust, illetve hogy a krumpli kiszívja az oltóanyagot a szervezetből úgy reagált: rengeteg elképesztő történet kering arról, hogyan terjed a vírus, mit építenek be az emberi szervezetbe, és az emberi szervezet átörökítő anyagait hogyan változtatja meg a vakcina. Ezek tételesen nem igazak - szögezte le.
Az oltásellenesek félelmét, amely szerint a koronavírus csak a gyógyszergyártók üzleti fogása lenne, azzal kommentálta, hogy számos világjárványt akadályoztak meg a vakcinák a történelem során. Emlékeztetett: Magyarországon, a világon egyedüliként 13 féle vakcinát kapunk meg gyermekkorunkban. Senkinek eszébe nem jut megkérdőjelezni azt, hogy hatékonyak-e - tette hozzá.
Az interjú végén arról beszélt, hogy a világjárvány árnyékában sem változik advent jelentősége és üzenete. Ez az időszak különösen alkalmas arra, hogy az ember végiggondolja, hogyan él és a többi embernek segítségére van-e. „Én úgy gondolom, hogy az idei advent különleges, mert lehetőséget kínál hitünk mélyebb megélésére, mint a nyugodtabb időszakokban." - zárta gondolatait a miniszter.