Belföld

Márki-Zay Péter szerint Soros György nem hozott be migránsokat

A Gyurcsány vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter a közelmúltban több olyan nyilatkozatot is tett, melyekben letagadja Soros György szerepét a migráció szervezésében, emellett megszólalásaiból az is kitűnik, hogy hiába próbálja előadni, hogy ő bizony jobboldali-konzervatív, valójában folytatni akarja a baloldal bevándorláspolitikáját, és megnyitná a határokat a migránsok tömegei előtt.

Márki-Zay Péter szerint Soros György nem hozott be migránsokat
Márki-Zay Péter Gyurcsány és a baloldal politikáját folytatná
Fotó: MH/Purger Tamás

Idén augusztus 10-én szerepelt az ismert Youtuber, Osváth Zsolt műsorában ahol korábban több más baloldali politikus, így Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Jakab Péter is megfordult. Ahogy az ide kattintva elérhető videón 17:24-től hallható, a hódmezővásárhelyi polgármester tagadta azt az egyértelmű tényt, hogy a milliárdos spekuláns és szervezetei migránsokat telepítenének be Magyarországra.

„...Soros nem tudom, hogy akart, vagy nem akart behozni, de egyet sem sikerült Magyarországra behozni, egy nyomorult migránst sem" - fogalmazott Márki-Zay az interjúban.

Fidesz-KDNP: Márki-Zay Péter Soros Györgyöt védi és mentegeti

Nacsa Lőrinc ennek kapcsán kedden úgy fogalmazott: a „bevándorláspárti” Márki-Zay Péter Soros Györgyöt védi és mentegeti.

A KDNP frakciószóvivője kifejtette: mivel „Gyurcsány Ferenc most éppen Márki-Zay Péterrel bábozik, egyáltalán nem mindegy, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje mit is gondol valójában a magyarság jövőjét érintő egyik legfontosabb és máig velünk lévő kérdésről, a bevándorlásról”.

Hangsúlyozta, sorra látnak napvilágot azok az újságcikkek, amelyek leleplezik Márki-Zay Péter véleményét a bevándorlásról, a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint ugyanis összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagy számú, egy időben történt bevándorlás egy adott térség gazdasági fejlődésére.

„Így már meg sem lepődünk azon, hogy a bevándorláspárti Márki-Zay Soros Györgyöt védi és mentegeti, egy Youtube-csatornán ugyanis arról beszélt, hogy Soros György nem is hozott be migránsokat Magyarországra” - mondta a kormánypárti politikus.    

Kiemelte, a magyar embereknek, akik népszavazáson utasították el a bevándorlást, joguk van tudni, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ebben is a baloldal véleményét osztja.

„Jó, ha tudja viszont a baloldal, hogy a Fidesz-KDNP nem fogja hagyni, hogy illegális bevándorlók árasszák el Magyarországot - mondta Nacsa Lőrinc, majd kijelentette: Magyarország a magyaroké.”

Ahogy arra cikkében az Origo is rámutat, a valóság ezzel szemben az, hogy több Magyarországon tevékenykedő, Soros György által is támogatott szervezet ügyködik a migránsok behozatalán, ezek a következők: Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, Amnesty International Magyarország, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), Magyar Helsinki Bizottság. Ezeket a bevándorláspárti szervezeteket Soros a Nyílt Társadalom Alapítványokon (Open Society Foundation-OSF) keresztül finanszírozza. A 2015-ben kezdődő migrációs válság első szakaszában hozzávetőlegesen 400 ezer illegális migráns áramlott be Magyarország területére, az ide jövő migránsokat pedig aktívan segítették Soros már említett hazai szervezetei, amelyek számtalan bevándorláspárti nyilatkozatot tettek. 

Márki-Zay Péter mindezt nyilvános szereplései, megszólalásai során igyekszik elhallgatni. Október 20-án a miniszterelnök-jelölt a közismerten baloldali CNN csatornának adott interjút, ahol beismerte, hogy be fogja engedni a migránsokat Magyarországra. „Amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek hozzánk." - mondta akkor a politikus.

A fentiekből is jól látható tehát, Márki-Zay részéről csupán kommunikációs fogás volt, hogy jobboldalinak és konzervatívnak állítja be magát. Valójában ott folytatja a bevándorláspárti nyilatkozatokat, ahol Karácsony Gergely abbahagyta, a szerepcsere nem változtat az eredeti forgatókönyvön.

Korábban ugyanis Gyurcsány előző jelöltje, Karácsony Gergely is pontosan ilyen nyilatkozatot tett, ő egy német újságnak. Mint ismeretes, Karácsony még augusztus 1-jén a Die Zeitnak azt mondta: „morális kötelességünk” a menedékkérők jogainak biztosítása, de a migráció támogatását nem írják a plakátra, mert azzal nem lehet választást nyerni. Márki-Zay pedig ezt a gondolatot tovább víve, az október 23-i beszédében is Sorost kezdte védeni, letagadva az amerikai milliárdos szerepét a migránsok betelepítésében, akárcsak az Osváth Zsoltnak adott interjújában.

A baloldal október 23-i rendezvényén, a miniszterelnök-jelöltjük kijelentette: „hazugságkampányok fognak elkövetkezni, hogy migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik 12 év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre (...) miközben Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani".

Gyurcsány is hasonlóképpen beszélt a migrációról, mint Márki-Zay

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök egy, 2018 júniusában elhangzott parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy ő nem ismer olyat, aki tömegek betelepítésére kötelezné Magyarországot.

A DK elnöke úgy fogalmazott„Nem tudok egyetlenegy olyan számottevő magyar politikust sem, aki mindenkit be akarna fogadni Magyarországon. Nem tudok! Nem ismerek olyan nemzetközi intézményt, amely arra kötelezné Magyarországot, hogy kötelezően telepítsen be tömegeket. Nem ismerek! És végképp nem ismerek senkit, aki Magyarországtól el szeretné venni azt a jogot, hogy ő maga döntse el, hogy kinek ad új otthont, és kinek nem, mert ez az igazság."

Gyurcsány akkor a saját, korábbi nyilatkozatának mondott ellent, hiszen 2015 szeptemberében arra kérte a kormányt, hogy nyissa meg a határokat és engedje be a bevándorlókat. 

„El kell dönteni, hogy emberek vagyunk-e vagy sem. Fantasztikus dolog magyarnak lenni, de van ennél még fantasztikusabb: embernek lenni. És aki látja a menekülteket, azoknak muszáj érzékelniük, hogy olyanok, mint mi. Hála Istennek nem mi vagyunk bajban. Azt szeretném mondani a kormánynak, hogy ő annyiszor sértette már meg az európai jogot, sőt, ebből divatot csinált, most hirtelenjében ne hivatkozzon már az európai normákra. Nyissa meg a határokat, engedje őket! Mi '89-ben megtanultuk, amikor a kelet-németeket kiengedtük, hogy ha egyszer elindul a tömeg, nincs az a jog, ami megállítja őket. Ha ilyen tempóban jönnek, napi 2-3 ezer ember, itt 1-2 héten belül annyi ember lesz, nincs az a rendőrség, nincs az a katonaság, nincs az a miniszterelnök, aki megállítaná őket. Engedni. Az élet parancsa a fontosabb az ilyen ügyben, mint a jognak a parancsa" – idézte fel a bukott kormányfő szavait az Origo.

A fentiekből tehát egyértelműen és világosan látszik, hogy Márki-Zay Péter ugyanúgy és ugyanolyan módszerrel nyilatkozik saját bevándorláspártiságáról, mint főnöke, Gyurcsány Ferenc. Mindketten beengednék a migránsokat, de ezt a népszerűségvesztéstől félve a kampányidőszakban igyekeznek minden lehetséges módon letagadni.

Kapcsolódó írásaink

Folytatódik a Gyurcsány-show

Ā„Azt hittük vége, de úgy látszik folytatódik a Gyurcsány-show” - fogalmazott Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán