Belföld

Visszalépett, kisatírozták

Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere szerint Márki-Zay futóbolond, nem is kell a korábbi, mondjuk a gyerekbántalmazást propagáló kijelentéseit idézni, lejáratja saját magát

Karácsony gyászol, eddigi támogatóit pedig igencsak elkedvetlenítheti, hogy a Gyurcsány-show második felvonásában olyan szavazólapokat kapnak majd, amelyeken pártjaik neve filctollal át van húzva. A lényegen Márki-Zay sem változtat: továbbra is a DK-elnök diktál a baloldalon.

Visszalépett, kisatírozták
Nyoma sincs ellentétnek: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter alig győzték dicsérni egymást az ellenzéki előválasztás második fordulójának kezdetére
Fotó: MH/Katona László

Bizarr interjút adott bukása után Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorának, egyrészt azt állítva, már túljutott a nagy vereségen, másrészt újra és újra arról beszélt, meg kell azt gyászolnia. Mindez egyértelműen mutatja, hogy nem saját elhatározásából lépett vissza.

Persze, nehéz is lett volna megmagyaráznia, miért tette, amikor szűk két nappal azelőtt még leszögezte: mindenképp elindul a második fordulóban, mert „a politika nem matematikai kérdés”, azt nem lehet közvélemény-kutatásokra alapozni. Most már azt mondta, a kampány közben rájött, nem is akar annyira nyerni, mint például Márki-Zay Péter, aztán közölte, bármilyen baloldali kormány lenne, abban Gyurcsánynénak vezető pozícióban benne kell lennie.

Visszalépése tovább fokozta a zavart a baloldali szimpatizánsok körében, de a Karácsony jelöltségét eddig támogató politikusok között is – saját pártjában, a Párbeszédben, az MSZP-n és az LMP-n belül –, továbbá technikai problémát is okozott, hiszen a már kinyomtatott előválasztási szavazólapokon még három név szerepel.

Ezt végül úgy oldották meg, hogy majd a Karácsony Gergely neve melletti rubrikát ki kell satírozni filctollal, a nevét és jelölő szervezeteit tartalmazó sort pedig át kell húzni „a bal alsó saroktól a jobb felső sarokig tartó vonallal”. Igen kínos „csehszlovák” módszer, és valószínűleg nem fokozza a Párbeszéd, az MSZP és az LMP támogatóinak voksolási kedvét, hogy úgy kellene beikszelniük valaki mást, hogy a saját pártjuk neve látványosan át van húzva.

Ennél csak az teheti még inkább népszerűtlenné az egész komédiát, hogy a két főszereplő közül Gyurcsányné Dobrev Klára férje jogán az ország egyik legelutasítottabb politikusa még a baloldalon is, az új reménységről, Márki-Zay Péterről pedig már most látszik, hogy egy áljobboldali, zűrös figura.

Nem kellett sokáig várni arra sem, hogy baloldalról érje kemény bírálat: Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere a Facebookon futóbolondnak nevezte, szerinte kínos, hogy megpróbálják eladni az ellenzéki megújulás kulcs­figurájának. „Nem is kell a korábbi, mondjuk a gyerekbántalmazást propagáló kijelentéseit idézni, elég csak belehallgatni abba, amit nap mint nap beszél, nem kell őt lejáratni, gyorsabban megteszi maga” – írta Oszkó.

Ezzel arra a pénteken megjelent interjúra utalt, amelyben Márki-Zay botrányos kijelentéseket tett, ilyeneket például: „most már azt is tudja mindenki, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg”, illetve „azt is tudjuk, hogy a fél kormány meleg”.

Az LMP-alapító Schiffer András gúnyosan így összegzett: „Akkor most éppen egy bírákat listázó, ellenfeleit lebuzizó ember állítja helyre jogállamot.” Mindeközben Gyurcsány elítélt ügyvéd-barátja ,Czeglédy Csaba is beállt azok közé, akik „akár egyszerű többséggel is” megsemmisítenék az Alaptörvény azon részeit, amelyek „Orbán Viktor hatalmon maradását” szolgálják – derült ki a Spirit FM-nek adott interjújából.

Egyébként Márki-Zay máris telefonos kampányba kezdett, nem tudni milyen pénzből, és nem tudni, honnan szerzett névjegyzéket, de a Mediaworks Hírcentrum értesülései szerint olyan kormánypárti (!) szavazó is kapott hívást a hódmezővásárhelyi polgármester géphangjától, aki nem vett részt az előválasztáson.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán rámutatott: a népszerűtlenné vált Karácsony lekeverése nem változtatott a lényegen, továbbra is Gyurcsány Ferenc diktál, máris egyértelmű nyertese az előválasztásnak, a DK-nak lesz a legnagyobb frakciója a baloldalon.

Márki-Zay Péter ugyan a hatpárti megállapodáson kívülről jött, de mivel nincsen mögötte országos párt, nem lesz frakciója, csak egy súlytalan szereplő, Gyurcsány bármikor le tudja szedni őt is, ahogy annak idején Medgyessy Pétert. Most „Márki-Zayra hárul az a feladat, hogy betöltse a Jakab Péter (kemény odamondások) és Karácsony Gergely (nem DK-s világgal szimpatizáló ellenzékiek behívása) által hagyott űrt” – állapította meg Deák.

Mindeközben újabb állomáshoz érkezett vasárnap délután az ellenzéki előválasztás. Karácsony és Márki-Zay már alig győzték dicsérni egymást a Madách téri színpadon, Márki-Zay még attól sem riadt vissza, hogy belépjen Karácsony mozgalmába, és erre buzdítson mindenkit. Szerinte kettejük között már ellentét sincs, „a különbség nem a célban, hanem a stílusban van”.

Budapest a Gyurcsány-koalíció laboratóriuma

Karácsony Gergely rossz kampányt folytatott, és ez politikai bukáshoz vezetett – írta az MTI Mráz Ágoston Sámuel Kossuth rádiónak adott interjúja alapján. A Nézőpont Intézet vezetője a Vasárnapi újság című műsorban azt is mondta: az ellenzéki előválasztás mögött van egy fontos politikai hangsúlyeltolódás is, ami Gyurcsány Ferenc megerősödését jelenti; a képviselők számát tekintve minden valószínűség szerint a DK tudja majd a legnagyobb frakciót alakítani.
 

Felidézte, hogy 2018-ban a DK ötszázalékos párt volt, és négy év alatt „felszalámizta” a többi ellenzéki pártot, így azok a megszűnés határára jutottak. Véleménye szerint ezzel küszöbön áll a baloldal egyesítése egy közös pártba, amelynek Gyurcsány Ferenc lesz a meghatározó ereje. Kitért arra is: a Karácsony-vezette fővárosi önkormányzat már most „laboratóriuma a Gyurcsány-koalíció működésének”.

Kapcsolódó írásaink

Karácsony fölhizlalta Dobrev Klára esélyeit

ĀHétértékelő. Hiába szerezte meg a „szimpátiabónuszt”, Márki-Zay Péter mellett sem az LMP, sem az MSZP, sem a Jobbik nem kampányol, mindez pedig Gyurcsány feleségének kedvez

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom