Belföld

Ötezer hallgatót érint kedvezően a kormány döntése

Továbbra is állami finanszírozásban folytathatja tanulmányait az a nagyjából ötezer felsőoktatási hallgató, aki tavaly nem teljesítette a feltételeket, és önköltséges képzésre került át - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ötezer hallgatót érint kedvezően a kormány döntése
Maradhatnak államilag finanszírozott képzésben az érintett hallgatók (Képünk illusztráció)
Fotó: MH

Novák Katalin, az operatív törzs vezetője ezt azzal indokolta, hogy az előző tanévben távoktatás volt, és elképzelhető, valaki emiatt nem tudta az elvárt teljesítmény nyújtani.

Beszámolt arról is, hogy a kormány több mint 600 millió forinttal támogatja a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezését, amely szerint szakköröket kell hirdetni azoknak, akiket érdekelnek a hagyományos magyar szakmák, mint például a gyöngyfűzés, a hímzés, a csipkeverés és a mézeskalácssütés.

A támogatásból háromezer, a szakmák elsajátítását segítő szakkör valósulhat meg 440 településen szeptember és április között. A program akár 16 ezer embert is megszólíthat - közölte. A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: semmi nem indokolja, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jelenlegi szabályait felülírják, és általános korlátozásokat vezessenek be.

A rendezvények szűk körénél most is előírás a védettségi igazolvány, de ezen körök bővítésére egyelőre nincs szükség - tudatta Novák Katalin. Hozzátette: a kormány oltási kampánya jelenleg is tart, a kampányban szakembereket kértek meg, érveljenek az oltás mellett.

Arra a kérdésre, hogy a választásokig milyen támogatásokra számíthatnak még a magyarok, azt felelte: ha a gazdasági növekedés 3,5 százalék feletti lesz, nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok, a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése pedig januárban újabb egyheti nyugdíjat jelent.

Emellett januártól bevezetik a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, ha pedig sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, a gyermeket nevelő szülők visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

A helyreállítási alapot illető kérdésekre azt válaszolta, hogy az EB szándékai szerint szeptember végéig lezárják az erről szóló tárgyalásokat. Ettől függetlenül minden olyan programot elindít a kormány, amelyet a helyreállítási alapból tervezett finanszírozni - mondta a miniszter.

Kapcsolódó írásaink