Belföld
Elhunyt Hankiss Ágnes

Hankiss (Erdős) Ágnes 1950-ben született Budapesten. Édesanyja Köves Erzsébet, aki a Nagy Imre-perben meggyilkolt Losonczy Géza titkárnőjeként került száműzetésbe, az akkor hatéves Ágnes kislányával, a romániai Snagovba. Édesapja Erdős Péter újságíró, popmenedzser, akit zsidó származása miatt 1944-ben Borba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba deportáltak, ahonnan épségben hazatért.
Hankiss Ágnes az ELTE-n szerzett klinikai pszichológia diplomát, később a társadalomlélektan területén doktorált. 1974-1985 között az ELTE Jogtudományi Karán volt megbízott előadó, majd szabadfoglalkozású íróként dolgozott.
A rendszerváltás idején a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-frakciójának tagja lett. 1995-től 2009-ig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület egyik alelnöki volt, 1996 és 2008 között pedig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes delegáltja. 2003 és 2008 között a Hír TV és az Echo TV politikai beszélgetős magazinjainak műsorvezetőjeként is ismert volt.
2003-tól a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, 2008-tól pedig a Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja. 2009-2014-ig a Fidesz európai parlamenti képviselője volt. 2016-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense és a Terrorelhárítási Tanszék megbízott vezetőjeként dolgozott. 2019-től tagja lett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának.
Orbán Viktor is elbúcsúztatta régi harcostársát
„Régi harcostársunktól búcsúzunk. Isten Veled, Ági!” - írta Facebook-posztjában a miniszterelnök, aki közös fényképet is megosztott.
A Fidesz-KDNP EP-képviselő csoportja közleményben búcsúzott
Mély fájdalommal búcsúzunk barátunktól, kollégánktól, Hankiss Ágnestől - írta közleményében a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja. Felidézték, hogy Hankiss Ágnes 2009-2014 között volt a képviselőcsoport tagja, ahol meghatározó szerepet töltött be a magyar nemzeti érdekek sikeres európai parlamenti képviseletében.
Számos szakbizottsági tagsága mellett 2009-2012 között az EP Petíciós Bizottságának alelnökeként is mindent megtett a magyar polgárok érdekeinek védelmében. Személyében a kommunista diktatúra megdöntésének, a magyar szabadság újbóli kiharcolásának fontos alakjától, a polgári Magyarország iskolateremtő kutatóintézeti vezetőjétől is búcsúzunk. A Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői részvétüket fejezik ki a családnak és a hozzátartozóknak - zárul a közlemény.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mély fájdalommal és megrendüléssel értesült arról, hogy a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője Hankiss Ágnes elhunyt.
Nem felejtjük azt a rengeteg szellemi erőfeszítést, amelyet a magyar szabadság visszaszerzéséért és a magyar kultúra megőrzése érdekében tett - emelte ki a Fidesz. A Fidesz osztozik a család fájdalmában.