Belföld
Orbán Viktor megnézte az újságosnál, hogy áll a magyar sajtószabadság

Fölpakoltak bennünket, Magyarországot valami sajtószabadság ellenségeinek listájára, Soros Gyuri bácsinak valami szervezete - mondta el látogatásának okát a miniszterelnök az egyébként kertész végzettségű újságosnak, aki örömmel fogadta Orbán Viktort és elmesélte, hogy ugyan még élőben nem látta őt, de közel laktak egymáshoz hajdanán.
Gondoltam, hogy keresek egy helyet és megnézem, hogy egy klasszikus újságosnál milyen kormányt kritizáló vagy gyalázó lapokat lehet kapni - ismertette tervét a kormányfő, majd az eladó javaslatára vett a Hócipóből, az Élet és Irodalomból, a Magyar Narancsból, a HVG-ből, a Népszavából és a 168 Órából is. Az újságos szerint kapható még más is.
Orbán Viktor arra irányuló kérdésére, hogy mennyit visznek ezekből, az eladó úgy válaszolt:
„Hát, most hetek óta hozzá nem nyúlnak.”
Nyomorúságos állapotban van a sajtószabadság, hogy csak ennyi helyen gyaláznak - jegyezte meg nem kevés iróniával a miniszterelnök, majd egy kávét rendelt „mezítláb”, arra utalva, hogy nem kér bele semmit, feketén fogyasztja el.
A videó végén pedig egy úriemberről kiderült, hogy szintén Népszavát vásárol, úgy tűnik, ezzel megduplázta a lap helyi olvasottságát.