Belföld

Három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát

Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az „éberség nem múlik el”, továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület pénteki online sajtótájékoztatóján.

Három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát
Egy fiatal lány kapja meg a Pfizer-védőoltást egy pásztói kórházban
Fotó: MTI/Komka Péter

Galgóczi Ágnes közölte: eddig három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát, közülük egy embert ápoltak kórházban. Hozzátette: a beteg ápolásában részt vevő egészségügyi személyzetet letesztelték, és egyetlen esetben sem mutatták ki eddig a fertőzést.

Az osztályvezető beszélt arról is, hogy a nyári táborokban segítőként dolgozó 18 évnél idősebbek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a munkában, függetlenül a tábor formájától, helyszínétől, tematikájától, és minden esetben be kell tartani a járványügyi és higiénés szabályokat.

Minden külhoni magyar regisztrálhat az oltásra

A külhoni, még oltásra váró magyarok és a Magyarországon élő külföldiek is regisztrálhatnak a koronavírus elleni oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

György István azt mondta: a külföldiek és a külhoni magyarok oltása június második felében kezdődhet el; a részletekről hamarosan tájékoztatást adnak.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából az államtitkár úgy fogalmazott: „aggasztó, hogy ma az a Gyurcsány áll a baloldal élén, aki intenzív gyűlöletkampányt folytatott a külhoni magyarok ellen. Ha rajtuk múlna nemhogy oltást nem kapnának a külhoni magyarok, de még az állampolgárságot is elvennék tőlük.”

A baloldallal ellentétben a kormány a nemzet elválaszthatatlan részének tekinti a külhoni magyarságot - hangsúlyozta, hozzáfűzve: a kormány szeretné őket megvédeni a vírustól, ezért áll nyitva a regisztráció lehetősége előttük is.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy Magyarország továbbra is második az uniós oltási ranglistán: a lakosság 54 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 39 százalékos átlaggal.

A legfrissebb adatok szerint mintegy 5 240 000 embert oltottak már be, közülük több mint 3,8 millióan a második adag oltóanyagot is megkapták.

Az oltásra eddig 5 millió 267 ezren regisztráltak, 92 százalékukat már be is oltották - tudatta, hozzátéve: a regisztráció jelenleg 16 év felett lehetséges, a 16 éven aluliak oltásáról később születhet döntés.

György István kiemelte: akik még nem oltatták be magukat, nem késtek le semmiről, a regisztrációtól számítva egy-két napon belül mindenki megkaphatja az oltást.

Az államtitkár azt mondta, hogy vakcinahiánytól nem kell tartani: a Pfizertől 6,5 millió, a Modernától 1 millió, az AstraZenecától 5 millió, a Janssen vakcinából pedig 4 millió adag oltóanyag várható a következő hónapokban, a megrendelt keleti vakcinák pedig már mind megérkeztek.

Az országos oltási munkacsoport vezetői tisztségét is betöltő politikus arról is tájékoztatást adott, hogy mivel lassan minden regisztráltat beoltanak, a jövőben nincs szükség a tömeges oltásra, így a második oltások beadása után kevesebb oltópont is elegendő lesz.

Az oltások nem állnak le, aki regisztrált, a háziorvosánál és a kórházi oltópontokon egyaránt megkaphatja a vakcinát - emelte ki.

Ismertette, hogy a háziorvosi praxisokhoz érkező heti vakcinaszállítmányokat ezentúl az orvosok igényeihez szabják: a megyei oltási munkacsoportokhoz benyújtott kérések alapján kapják meg az igényelt mennyiséget.

György István elmondta: az online időpontfoglalóban a Sinopharm- és a Pfizer-vakcinára stabilan lehet számítani, ezekből „bőven van és bőven lesz”. Korlátozott mennyiségben Szputnyik oltóanyagra is lehet időpontot foglalni, egyes oltópontokon pedig a Moderna és a Janssen vakcinája is elérhető - tudatta, hozzátéve: az AstraZeneca-vakcinával jelenleg a második körös oltásokat végzik, de később ismét lehet majd első oltásra használni.

A védelmi intézkedések feloldása a lakosság együttműködésének köszönhető

A védelmi intézkedések feloldása a lakosság együttműködésének köszönhető - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert azt kérte, hogy az eddig elért védekezési eredmények megtartása érdekében továbbra is tartsa be mindenki a koronavírus-járvány ellen jelenleg még érvényben lévő korlátozásokat.

Emlékeztetett: a kormány döntése értelmében tavaly szeptembertől a járvány elleni védekezés egyik fontos pilléreként ideiglenesen visszaállították az ország schengeni belső szakaszán a határőrizetet, és a határellenőrzést. Ismertette: tavaly szeptember óta a nemzetközi teherforgalomban 1 050 903 jármű lépett be Magyarországra azzal a céllal, hogy átutazzon az ország területén, további 759 225 tehergépkocsi úticélja pedig Magyarország volt.

A határforgalom ellenőrzése során tavaly szeptember óta 213 539 emberrel szemben rendeltek el karanténkötelezettséget.

Kapcsolódó írásaink