Belföld
Orbán Viktor: Több helyen lesz kötelező a maszkviselés

„Az első hullámmal szemben csatát nyertünk, most szembe kell néznünk a második hullámmal” - mondta a miniszterelnök, aki szerint most az ország felkészültebb és tapasztaltabb, mint a tavasszal, ráadásul „egy nemzeti konzultációval felvértezve” száll szembe a járvánnyal.
A járványügyi szakemberek úgy vélik, hogy a második hullám december-januárban éri el a csúcspontát, addig folyamatosan védekeznünk kell - húzta alá a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta: a kormánynak van egy haditerve, hogy hogyan védje meg az időseket, hogyan gyógyítsa meg a betegeket és mindeközben hogyan tartsa fenn az ország működőképességét.
„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az egészségügyet felkészítettük, a védekezéshez szükséges felszerelések és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok és ápolók megfelelő számban rendelkezésre állnak” - mondta a kormányfő, hozzátéve: ha kell, a ma több mint 10 ezer ágyat számláló kapacitást a kétszeresére-háromszorosára is emelni lehet.
A kormány úgy döntött, a jövőben is fenntartja a beutazási korlátozásokat, mivel a vírust külföldről hurcolták be.
„Kötelezővé tesszük a maszk használatát a tömegközlekedés és az üzletek mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, ügyfélfogadási irodákban is. A teljeskörű látogatási tilalmat fenntartjuk a kórházakban és idősotthonokban. Október elsejétől testhőmérséklet-mérés után lehet belépni az iskolákba a diákoknak és tanároknak - és csak nekik. A tesztek hatósági árát megállapítottuk: nem lehet drágább, mint 19 500 forint egy teszt. Emellett döntöttünk arról is, hogy a szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni” - jelentette be Orbán Viktor.
Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy a saját, de különösképpen az idősek és a betegek érdekében tartsa be a szabályokat.
A rendőrséget pedig utasította Pintér Sándor belügyminiszteren keresztül, hogy szigorúan ellenőrizze és tartassa be a szabályokat, és ha kell, büntesse azokat, akik nem tartják be őket - közölte.
„Egyszer már sikerült, most, másodszor is sikerülni fog! Vigyázzunk egymásra!” - zárta videonyilatkozatát a kormányfő.