Belföld

„A magyar katonáknak mindig készen kell állniuk a szabadság megvédésére”

A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a szabadság az egyik legfontosabb, legértékesebb kincse az emberiségnek - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében csütörtökön Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

„A magyar katonáknak mindig készen kell állniuk a szabadság megvédésére”
A honvédtisztjelöltek eskütétele az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott díszünnepségen és tisztavatáson az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren 2020. augusztus 20-án
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Benkő Tibor hozzátette: a Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk e szabadság megvédésére. 

„Erre akkor lehetünk képesek, ha erős Magyar Honvédséget építünk” korszerű haditechnikai eszközökkel, jól felkészült katonákkal és vezetésükre alkalmas honvédtisztekkel - mondta a miniszter.

Megjegyezte, elsődleges feladat követni az elődök példáját, akik értéket teremtettek Magyarország és a magyar emberek számára. 

A katonáktól azt kérte, dolgozzanak úgy, hogy példaképek lehessenek, és törekedjenek arra, hogy beosztottjaikról, katonáikról mindig legjobb tudásuk szerint gondoskodjanak. 

A miniszter felidézte: a katonák arra tesznek esküt, hogy Magyarország, a magyar emberek érdekeit, hazájukat, szeretteiket, bármilyen körülmények között, ha kell, életük feláldozásával is megvédik. 

Ezzel az ember saját életét hazája, nemzete szolgálatába állítja - tette hozzá.

Benkő Tibor a katonáktól azt kérte: szolgáljanak úgy, hogy a társadalom elismerően szóljon hitvallásukról és áldozatvállalásukról; mutassanak példát hazaszeretetből, hűségből, a haza iránti elkötelezettségből, bátorságból, hősiességből, lojalitásból, szerénységből és alázatból. 

Álljanak a magasztos küldetés élére - folytatta -, „emeljük olyan magasra a nemzet lobogóját”, hogy mindenki, aki fontosnak érzi hazája védelmét és biztonságát, a honvédelem ügyét, felsorakozhasson alatta. 

A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le esküjüket
A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le esküjüket
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Idén a Kossuth Lajos téren 79-en tették le katonai esküjüket. Benkő Tibor hozzájuk szólva kiemelte: olyan időszakban kezdhetik meg szolgálatukat, amelyre méltán lehetnek büszkék. 

Megjegyezte azt is, hogy a kormány biztos, kiszámítható, elismert életpályát teremtett számukra. 

Hogy mennyire lesznek sikeresek és eredményesek, az csak „önökön múlik”. Ezért folyamatosan tanuljanak, képezzék magukat, akarjanak mindig a legjobbak közé tartozni! Mutassanak példát a katonáiknak és a társadalom minden tagjának - mondta a miniszter. 

A honvédtisztjelöltek - folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt - fogadalmukat kardrántással, „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.

Az avatás végén egy magyar zászlót húzó katonai helikopter, valamint egy-egy - helikopterekből és vadászgépekből álló - kötelék húzott át a Kossuth tér felett.

Kapcsolódó írásaink

Orbán Viktor: Hazánk újra és újra utat tör magának

ĀA szabadságért minden percben meg kell küzdeni - Magyarország biztos otthon, mely visszavár mindenkit, ki része akar lenni a nagy elődeinket idéző országépítésnek - A magyarok nem engedhetik meg maguknak a gyengeség luxusát - A TELJES BESZÉD + VIDEÓ

Áder János: A haza minden előtt

ĀA nép örök és öröknek kívánjuk e nép hazáját - idézte Kossuthot a köztársasági elnök, aki kiemelte, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom