Belföld

A módosított NAT élményalapú tudásátadást tesz lehetővé

Kulturális és nemzeti értékeinkre fókuszálva középpontban a diákok személyiségfejlesztése, képességeik és készségeik kibontakoztatása életkoruknak megfelelően

Előremutató a módosított alaptanterv a megkérdezett, a szakértői csapatban részt vett alapfokú és középfokú tanárok szerint. A tudásátadáshoz továbbra is nélkülözhetetlen lesz a tanári kreativitás.

A módosított NAT élményalapú tudásátadást tesz lehetővé
Nő az összhang a természettudományos tárgyak oktatása között
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Koncepciójában a módosított Nemzeti alaptanterv (NAT) és a hozzá tartozó kerettanterv közelebb áll a modern oktatáshoz, mint elődje – mondta lapunknak egy biológus kutatótanár. A változások között kiemelte, hogy nőtt a természettudományos tárgyak közötti összhang, az egyes tárgyak tananyaga pedig erősebben épül egymásra. A biológia például figyelembe veszi a kémiát és a matematikát is, elősegítve ezzel az interdiszciplináris tudásátadást – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az új kerettanterv szorgalmazza a tanár és a diák közötti folyamatos interakciót, a kevésbé frontális oktatást, ez természettudományos kísérleteken keresztül például felfedeztetőbb, cselekvés- és élményalapú tudásátadást eredményezhet. Kérdésünkre, hogy mindezt miként lehet majd érvényesíteni egy kevésbé felszerelt oktatási intézményben, azt válaszolta, továbbra is kiemelt szerepe lesz a tanárnak: az oktatói kreativitásra inkább van szükség, mint költséges alapanyagokra. Egy-egy, a hétköznapi, közvetlen környezetünkben előforduló példa is lehet hatásos – hangsúlyozta. Az interdiszciplináris megközelítésre azt mondta, a genetika oktatásakor az öröklés, öröklődő betegségek bibliai példával is megvilágíthatók, sőt, a lovak keresztezése megjelenik már ötezer évvel ezelőtti mezopotámiai agyagleleteken is.

Konkrétabbnak és átláthatóbbnak tartja a módosított NAT-ot egy alsó tagozatos tanító is. Lapunknak kifejtett véleménye alapján a tananyag csökkentésével a tanulókra nehezedő terhek is csökkennek, miközben a tanulás folyamatában részt vevő szereplőkre – diákokra és pedagógusokra – egyaránt kiemelt figyelem jut. Kulturális és nemzeti értékeinkre fókuszálva középpontba kerül diákjaink személyiségfejlesztése, identitásformálásuk, képességeik, készségeik kibontakoztatása életkori sajátosságaiknak megfelelően – fogalmazott, hozzátéve, hogy mindezt előremutatónak, világosnak és jól követhetőnek találja. Az integrált magyar nyelv és irodalom oktatásáról úgy gondolja, szabadságot ad a pedagógusok számára, és biológus kollégájához hasonlóan előtérbe helyezi a pedagógusi kreativitás fontosságát. Az interdiszciplinaritásra vonatkozó kérdésünkről szólva elmondta, az ismeretek egymásra épülése, egy-egy tananyag különböző tantárgyakban való megjelenése, és a kapcsolódási pontok keresése, szélesítik a tanulók perspektíváját.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom