Belföld

Nem zárják be a Waldorf-iskolákat

Cél az egyszerűsítés, nagyobb mozgásteret kap az egyéni pedagógiai megoldások engedélyezése terén a minisztérium

Egyértelműen érzékeljük a minisztérium azon szándékát, hogy az alternatív intézmények ne lehetetlenüljenek el – írta a Magyar Waldorf Szövetség, miután elterjedt a felszámolásuk híre.

Jövőre bezárhatnak a Waldorf-iskolák – írta az ellenzéki sajtó a múlt héten a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott jogszabály-módosítási csomag alapján. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: az alternatív intézmények nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályozás valóban módosul, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnnének a Waldorf-iskolák. A törvényjavaslat deregulálja az alternatív kerettantervekre vonatkozó szabályozást, amelyekkel szemben éppen az intézmények fogalmaztak meg kifogásokat, például a tananyag félévekre bontásával kapcsolatosan. A módosítás hatályon kívül helyezi a sérelmesnek jelzett pontokat, nem lesz szükség a kerettantervek átdolgozására, és lényegesen nagyobb mozgásteret kap az egyéni pedagógiai megoldások engedélyezése terén a minisztérium. A törvénymódosítás célja az egyszerűsítés volt – hangsúlyozta a tárca.

A Magyar Waldorf Szövetség honlapján tudatta: az oktatási államtitkársággal való legutóbbi, október 30-i találkozón elhangzott, hogy a minisztérium egyszerűsíteni tervezi az engedélyeztetést, így az egyetlen eljárás keretében a tárca részéről történne a jövőben – úgy, hogy az átállás során a meglévő iskoláknak, óvodáknak is újra engedélyt kell kérniük. Egy ilyen új rendszer hordozhatja annak a lehetőségét, hogy az intézmények helyi sajátosságai könnyebben megjelenhessenek a programokban – tették hozzá. Pozitívumként értékelték azt is, hogy a jövőben nem szükséges a kerettantervek féléves bontásának elkészítése.

Megjegyezték ugyanakkor, a tájékoztatón arról nem esett szó, hogy az általuk létfontosságúnak tekintett kilencedik paragrafusból kikerülnének a garanciák, amelyek megadják a kereteit annak, milyen területeken tudják az alternatív intézmények érvényesíteni a sajátosságaikat, és a többi részletről – például hogy megszűnik az intézmények fellebbezési joga, illetve hogy a törvény milyen területen enged teret a miniszternek az egyéni működés elfogadására – sem jutottak információhoz. Bíznak benne, hogy a napokban esedékes minisztériumi találkozón sikerül megnyugtató megoldást találni. „Egyértelműen érzékeljük a minisztérium részéről annak a szándékát, hogy az alternatív intézmények ne lehetetlenüljenek el. Azt viszont fontosnak tartanánk, hogy ez jogszabályi szinten is érzékelhető legyen” – írták a waldorfosok.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom