Belföld

Karácsony nem szabadul Gyurcsányék hálójából

Karácsony Gergely nem tud kikerülni Gyurcsány Ferencék hálójából: sajtóhírek szerint a DK elnökének és Bajnai Gordonnak az utasítására legalább öt főpolgármester-helyettest kell kineveznie. 

Karácsony nem szabadul Gyurcsányék hálójából
Gyurcsány a „puttonyába” Karácsonyt is begyűjtötte
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Egyre nyilvánvalóbbá válik, amit már a választási kampányban is látni lehetett, nevezetesen, hogy Karácsony Gergely nem tud szabadulni Gyurcsány Ferenc irányítása alól. Ennek újabb bizonyítéka, hogy sorra kerülnek elő azoknak a nevei, akiket helyettesének kell kineveznie. Ráadásul olyan emberekről van szó, akiket eddig nem sokra tartott korábbi nyilatkozatai alapján. Ugyanis úgy tűnik, főpolgármester-helyettesi posztot kaphat Budapesten Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, Kerpel-Fronius Gábor, Dorosz Dávid és Kiss Ambrus is.

Gy.Németh Erzsébetről, a Demokratikus Koalíció politikusáról Karácsony egy kiszivárgott beszélgetésben azt mondta: „Az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást”. Ehhez képest most éppen ő a főpolgármester-helyettesi poszt egyik várományosa – egyébként ő az a politikus, akit Demszky Gábor 2002-ben még az MSZP erőszakossága ellenére sem volt hajlandó erre a tisztségre jelölni.

Hasonló hangnemben beszélt ugyanebben a kiszivárgott beszélgetésben az MSZP-s Tüttő Katáról: „A Tüttő Katát én is benéztem, nem tudtam, hogy a Leisztingernek vannak ezek az ügyei az V. kerületben.(...) Nem akarok álnaiv lenni, hogy akkor a Leisztingernek az élettársa, a volt felesége, vagy a mostani, ezt nyilván nem tudom, nyilván nem egy erős ajánlólevél”. Most ő is Karácsony helyettese lehet a városházán.

Az szinte nem is számít meglepetésnek, hogy a Momentum tagját, Kerpel-Fronius Gábort is maga mellé veszi az új főpolgármester: a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztáson a momentumos politikus állt szemben Karácsonnyal. Korábbi posztjaiban Kerpel-Fronius Magyarországot agyhalottnak, a magyarokat rasszistának és provinciális hőbörgőknek, a Fidesz szavazóit droidoknak nevezte, valamint arról írt, hogy az átlagnál jobban beengedné a gazdasági bevándorlókat.

A negyedik főpolgármester-helyettesi tisztség jelöltje Dorosz Dávid 2010-ben tűnt fel a magyar politikában, s amikor Karácsony 2013 elején kilépett az LMP-ből, Dorosz az elsők között követte. Egy darabig nem voltak nyilvános szereplései, majd Karácsony egyik kampányfőnökeként tűnt fel. Jelenléte bizonyítja, hogy Karácsonyt a saját pártja, a Párbeszéd sem hagyja felügyelet nélkül.

Az ötödik főpolgármester-helyettes, úgy tűnik, Kiss Ambrus lesz, a Policy Agenda Kft. nevű politikai tanácsadó szervezet vezetője. Életrajza alapján szorosan kötődik a Gyurcsány-Bajnai világhoz.

Kapcsolódó írásaink

Időhúzó manőverek Czeglédy Csabától

ĀPéntekre tervezte a büntetőbíróság a bűnszervezet irányítójaként költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba kihallgatását, ám ő egy eljárási hibára hivatkozva tárgyalása elhalasztását kérte

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom