Belföld

Megváltoztatták Ujhelyi István perében az elsőfokú ítéletet

„Helyreigazítás: Lapunk 2019. augusztus 6-i számában „Elveszítette a helyreigazítási pert Ujhelyi Szeviép ügyben” címmel megjelent cikkében valótlanul állítottuk, hogy elveszítette Ujhelyi István a Délmagyarország ellen kezdeményezett sajtó-helyreigazítási pert, továbbá, hogy a Szegedi Ítélőtábla helyreigazítási kérelme érdemi részét utasította el, valamint valótlanul állítottuk, hogy a sajtóperben a Szeviép-ügy másik vádlottja, Pistrui László megerősítette Baranyi állítását.”

Megváltoztatták Ujhelyi István perében az elsőfokú ítéletet
Ujhelyi májusban posztolta a képet, szánalmas erőlködésnek minősítve a cikkeket
Fotó: Facebook

A táblabíróság jogerősen elutasította Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője helyreigazítási-kérelme érdemi részét, ítéletében kimondta, a Délmagyarország nem híresztelt valótlanságot a korrupció gyanújába keveredett politikussal szemben. Egy tanú azt is állította, hogy Ujhelyi kérésére folyósították a 38 milliós hálapénzt.

A Szegedi Ítélőtábla – az első fokú bíróság ítéletét megváltoztató – jogerős döntése értelmében a Délmagyarország nem híresztelt valótlanságot Ujhelyi István szocialista politikusról. Ugyanakkor azt is rögzítette, hogy a politikus szeged-szőregi házának felújítása nem a Szeviép Zrt. pénzéből történt – derült ki a táblabíróság sajtóperben hozott múlt pénteki ítéletéből. Azt már a perbe hívott médium kommentárja teszi hozzá, abban tévedtek, hogy nem Szőregre, nem is Debrecenbe, hanem Badacsonytomajba mehetett az építőipari cég 38 millió forintja.

A sajtóper előzménye, hogy Baranyi Sándor, a Szeviép egykori igazgatósági elnöke a lapnak adott interjúban azt állította, Ujhelyi István segítségét 2008-ban a Szeviép azzal hálálta meg, hogy finanszírozta házának felújítását 38 millió forint értékben. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy az M43-as autópálya építésének konzorciumába Ujhelyi segítségével kerültek be, és ezért hálából a Szeviép igazgatótanácsa úgy döntött – a szegedi politikus kérésére –, hogy finanszírozza házának felújítását. Baranyi állítása miatt Ujhelyi a Délmagyar mellett mindazon sajtóorgánumokat – köztük lapunkat is – beperelte, amelyek tovább adták az állításokat.

Amint azt Az Ujhelyi-nyaralók erődbe zárt titkai (MH – május 23.) című cikkünkben megírtuk, az Ujhelyi család 2005 decemberében és 2006 márciusában két nyaralóingatlant vásárolt Badacsonytomajban, az egyiket Ujhelyi édesapja, a másikat pedig Ujhelyi István és (akkori) felesége nevére. E két nyaralóból alakítottak ki egységes ingatlant, amelyet aztán a jelzett „Szeviép-hála” időszakában fel is újítottak. Ujhelyi édesapja a tulajdoni lap adatai szerint 2012 decemberében a politikus négy gyermekének ajándékozta, míg fia, Ujhelyi István holtig tartó haszonélvezeti jogot kapott a több tízmillió forint értékű ingatlanban. Ezt azonban még magyar országgyűlési képviselőként 2014-es vagyonnyilatkozatában eltitkolta a szocialisták későbbi európai parlamenti képviselője. Hogy miért, erről azóta is hallgat.

Kapcsolódó írásaink

Az Ujhelyi-nyaralók erődbe zárt titkai

ĀEltitkolta vagyonnyilatkozatában a szocialisták európai parlamenti képviselője, hogy haszonélvezetijoga van az örökléssel szerzett nagy értékűbadacsonytomaji ingatlanon - MH-VIDEÓ