Belföld

Jelentős béremelés a szociális szférában

Értékesnek tartja a kormány az ágazatban dolgozók munkáját, akiknek tovább növelné anyagi és erkölcsi megbecsülését

A szociális ágazatban 2010-hez képest több mint hetven százalékkal emelkedtek a bérek – válaszolta Rétvári Bence államtitkár egy az ellenzék által benyújtott írásbeli kérdésre. A kormány a jövőben is arra törekszik, hogy a szociális szektorban foglalkoztatottak anyagi és erkölcsi megbecsülését tovább növelje.

Jelentős béremelés a szociális szférában
A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem tizenötezer embert érintett és átlagban bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményezett
Fotó: Hegedüs Róbert

A szociális ágazatban dolgozók létszáma a KSH adatai szerint tizenkétezerrel bővült 2010 és 2017 között – válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Ungár Péternek. Az LMP-s politikus arról érdeklődött írásban, „Milyen arányú a betöltetlen álláshelyek aránya a szociális szférában”. Rétvári válaszában kifejtette: a megfelelő utánpótlás érdekében a kormány 2014 óta a szociális ágazatban dolgozók bérének növelésére 250 milliárd forint költségvetési többletforrást biztosított. Az ágazatban a bérek 2010-hez képest az idei évre több, mint hetven százalékkal emelkedtek. A 2017-es és 2018-as adatok alapján átlagosan 47 800 forinttal nőtt az ágazatban dolgozó munkavállaló illetménye. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben 2014. januártól kötelező jelleggel bevezették a szociális ágazati pótlékot. Az erre fordított tizenkétmilliárd forint átlagosan 8800 forinttal emelte az ágazatban dolgozók bérét. A béremelés kilencvenezer szakmai és technikai munkakörben foglalkoztatott munkavállalót érintett.

Az ágazati pótlékra jogosult kollégák között 2015. július 1-jétől 7,6 milliárd forint kiegészítő pótlékot vezettek be, akik szakmai munkakörben, valamint hosszú ideje dolgoznak a szakmában. Ez 66 400 ember esetében jelentett átlagosan bruttó tizenhatezer forint bérkiegészítést havonta – írta Rétvári. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése mellett a magasabb iskolai végzettségűek, a régóta az ágazatban dolgozók számára nagyobb fizetést biztosított a kormány, erre kilencmilliárd forintot különített el a 2017. évi költségvetésben.

Egyrészt a kisgyermeküket nevelők részére bölcsődei pótlék formájában, amelyre másfél milliárd forintot biztosított. Másrészt a kabinet 7,5 milliárd forintot különített el a szociális ágazatban dolgozó felsőfokú végzettséggel rendelkezők részére a szociális ágazati pótlék megemelésével. A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem tizenötezer embert érintett és átlagban bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményezett.

Az államtiktár az LMP-s Ungár Péternek küldött válasza végén hangsúlyozta: a szociális szektorban dolgozók munkáját megbecsüli és értékesnek tartja a kormány, ezért intézkedéseik során a jövőben is arra törekszenek majd, hogy a területen foglalkoztatott kollégák anyagi és erkölcsi megbecsülését tovább növeljék, így téve vonzóvá a szociális ágazati karriert.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom