Autó-motor

Döbbenetes vallomás – látásproblémákkal küzd a Forma–1 világbajnoka

Verstappen ennek ellenére sorra nyeri a versenyeket

A Red Bull hivatalos oldalának nyilatkozva Max Verstappen elárulta, a 2021-es Brit Nagydíj első körében, a Lewis Hamiltonnal történt ütközés után elszenvedett balesete óta látásproblémákkal küzd bizonyos versenykörülmények között – írta meg az m4sport.hu.

Döbbenetes vallomás – látásproblémákkal küzd a Forma–1 világbajnoka
Max Verstappen, a Red Bull Racing holland pilótája
Fotó: AFP/Jure Makovec

Egy kiélezett világbajnoki küzdelem kellős közepén, gigászi összecsapással és egy ijesztő balesettel kezdődött a 2021-es silverstone-i futam: Lewis Hamilton egy elhibázott előzési kísérlet során koccant Max Verstappennel, akinek autója komoly tempóval kicsúszott a Copse-kanyarban és a gumifalba csapódott – a versenyzőt ekkor körülbelül 51 G-s erőhatás érte.

A hollandot természetesen rögtön kórházba szállították, ahol a kötelező vizsgálatok nem állapítottak meg nála semmilyen komoly sérülést.

Az év végén aztán a bajnoki címet is elhódította, amit azóta is ő birtokol: 2022-ben és 2023-ban domináns teljesítményt nyújtva jutott fel a csúcsra. Győzelmeket tekintve már 61-nél tart.

A holland bevallotta, a baleset óta bizonyos pályákon, bizonyos körülmények között látásproblémákkal küzd. Az austini versenyen azt is fontolóra vette, hogy ezek miatt feladja a küzdelmet. Végül azonban hajtott és fontos győzelmet szerzett.

„A silverstone-i balesetem óta látásproblémákkal küzdök, különösen a hepehupás pályákon vagy azokon a szakaszokon, ahol sok a reklámtábla – ismerte el. – A 2021-es amerikai futamon nemcsak Lewis ellen harcoltam, hanem az elmosódó képek ellen is. Olyan volt, mintha motorcsónakot vezetnék 300 kilométer/órás sebességgel.”

„Ezt a dolgot még sosem említettem… de néhány körig annyira rossz volt, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy leparkolom az autót. Csak az segített, hogy a légzésemre figyeltem, miközben Lewis ott volt mögöttem. Ez fontos győzelem volt, amire nagy szükség volt a bajnoki csatában” – emelte ki.

Kapcsolódó írásaink