Ajánló

Gazdaságfókuszú kormányzásra készülhetünk

A koronavírus-járvány utóhatásai, az energiaválság és az orosz–ukrán háború is komoly gazdasági kihívások elé állítja a világot, amelyet Európában tovább tetéznek a brüsszeli szankciók. Orbán Viktor tegnapi beszéde és a kormányzati struktúra kialakítása alapján a XXI. század Intézet szerint gazdasági fókuszú kormányzás várható.

Gazdaságfókuszú kormányzásra készülhetünk
A kormányzat többféleképpen, köztük árstoppal védi az embereket a negatív gazdasági hatásoktól
Fotó: MH/Török Péter

Múlt héten látott napvilágot az új kormányzati struktúra, szembetűnő, hogy a tizenegy minisztériumból legalább hat olyan lesz, amelyik gazdasági területekkel foglalkozik, amiből arra lehet következtetni, hogy kiemelt célja Orbán Viktornak a gazdaság dinamizálása, még ellenállóbbá tétele – hangsúlyozta legújabb videóelemzésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Szerinte a most alakuló, ötödik Orbán-kormány ugyanazt az irányvonalat fogja képviselni, mint amit az elmúlt tizenkét évben is láttunk.

Ennek alapja, hogy igyekszik megvédeni a magyar embereket a negatív gazdasági hatásoktól, és azokat vonja be a közteherviselésbe, akik rendelkeznek ehhez elegendő többletforrással – mondta az elemző, hozzátéve: a 2010-es kormányváltás után erről szólt a bankadó és a multinacionális cégek megadóztatása is. Kiemelte: akkor nagyon sokan támadták a kormányt az újszerű gazdaságpolitikája miatt, a baloldalon sokan azt mondták, hogy ez gazdasági csődöt eredményez, azonban a későbbi eredmények növekedést mutattak. A mozgástérbővülés nagyon fontos a mostani brüsszeli viták során is, hiszen komoly nyomás helyezkedik Magyarországra annak érdekében, hogy fogadja el az olaj-, majd várhatóan később a gázembargót is Oroszországgal szemben.

Ez romba döntené a magyar gazdaságot, véget vetne a rezsicsökkentésnek, és még magasabb inflációt eredményezne – emlékeztet az elemzés. Az új kormány tagjairól szólva Deák Dániel kiemelte: igen erős annak az összetétele, és több olyan nagy név is visszakerült a kormányba, akik korábban már bizonyítottak. Navracsics Tibornak lesz a feladata európai uniós források kezelése is, ami Brüsszelben komoly eredményeket hozhat. A miniszterelnök bizakodó volt azzal kapcsolatosan, hogy a magyar gazdaság tovább növekedhet a beruházásoknak köszönhetően.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom