Ajánló
A biztonság az első, előtérbe kerültek a belföldi utazások
Magyarország megítélése tovább javulhat a külföldi turisták szemében, mivel hazánk az eddigiek alapján a vírus által kevéssé sújtott országok közé tartozik

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízta a Századvéget, hogy mostantól hetente mérje a magyarok utazási hajlandóságát – jelentette be legfrissebb podcastjában Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Mint mondta, több mint kétezer embert kérdeztek meg, az első eredményekből az látszik, hogy a magyarok több mint fele ebben az évben tervez valamilyen belföldi utazást.
A válaszadók 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy felkeres majd valamilyen külföldi úti célt – legtöbben Horvátországot és Görögországot jelölték meg, Guller Zoltán hozzátette, hogy a külföldi úti célokkal kapcsolatban fontos szempontként jelenik meg a válaszolóknál, hogy az adott országot mennyire érintette súlyosan a járvány. Ennek kapcsán megjegyezte, Magyarország megítélése ilyen téren tovább javulhat a külföldi turisták szemében, mivel hazánk az eddigi adatok alapján a vírus által kevéssé sújtott országok közé tartozik.
A nyári turisztikai szezon kilátásait illetően elmondta, átalakulnak az utazók prioritásai. Az úti célok kiválasztásakor már nem az élménykeresés, hanem a biztonság lesz a legfőbb szempont. Nagyobb részben azt fogják nézni, hogy biztonságban van-e a pénzük: ha befizetnek egy előleget, várja-e őket a helyszínen nyitott szálloda, illetve megfelelő szolgáltatás. Erről Guller Zoltán azt mondta, a szállodáknak gondoskodniuk kell a megfelelő higiéniai körülményekről, kézfertőtlenítők kihelyezéséről, illetve arról is, hogy a személyzet tagjai viseljenek maszkot.

Továbbá harmadrészt kiemelte, hogy a szálláshelyeknek arra is fel kell készülniük, ha a vendégek mégis megbetegednének, minél könnyebben és gyorsabban eljuthassanak orvoshoz. A légitársaságok közül van, amelyik eleinte nem fogja engedni az utasoknak a kézipoggyászok felvitelét a fedélzetre, illetve mind a személyzetet, mind az utazóközönséget maszkviselésre kötelezik.
Az éttermeknél valószínűsíthető, hogy egymástól két-három méter távolságra helyezik majd el az asztalokat, a strandokon pedig olasz mintára a nyugágyak környékét körbekerítik. Guller Zoltán összefoglalva megállapította, hogy az előttünk álló hónapok, de lehet, hogy néhány év legfontosabb szempontja a biztonság lesz, így arra ösztönzi a turisztikai szolgáltatókat, hogy azon dolgozzanak, miként tudják majd ezt a biztonságot minél nagyobb mértékben garantálni az érkező turistáknak.
Közölte, hogy ezt elősegítendő, készítenek egy Covid-kézikönyvet, olyan ajánlásokat fogalmaznak meg benne minden szolgáltató számára, amelyek az alapvető közegészségügyi információkat tartalmazzák.
Az adásban szó esett még a Virágos Magyarországért versenyről. Guller Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ugyan a korábbi évektől eltérő módon, de idén is megtartják a megmérettetést: május 8-án a járványhoz alkalmazkodva hirdetik meg a versenyt. Arra ösztönzik majd az embereket, hogy a saját házukat, erkélyüket, portájukat virágosítsák be.
Végül a dubaji világkiállítás került szóba a beszélgetésben. Guller Zoltán leszögezte, a magyar pavilon építésén dolgozó stáb tagjai jól vannak, mindannyian egészségesek. Közölte, hogy bár az őszre tervezett esemény halasztásáról még nincs hivatalos döntés, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy 2020 helyett majd csak 2021 októberében fogják megrendezni azt. Az MTÜ vezérigazgatója aláhúzta, a halasztás miatt a világkiállítás hazánk számára egy forinttal sem fog többe kerülni, mert a költségeket át tudják ütemezni.