Ajánló

Nem pihent a Soros által pénzelt, perelő szervezet

Hollik szerint igazságtalan a gyöngyöspatai iskolaügyben érintettek pénzbeli kárpótlása

Hamarosan elkészülhet az iskolai erőszak visszaszorítását célzó előterjesztés, a Fidesz szerint Gyöngyöspatán inkább képzéssel és nem kártérítéssel kellene segíteni a roma közösségen.

Nem pihent a Soros által pénzelt, perelő szervezet
Hollik István: A pénzbeli kárpótlás további feszültséget szítana. Böröcz László: Elfogadhatatlan a tanárok bántalmazása
Fotó: MH/Papajcsik Péter, MH/Papajcs

Legkésőbb a február 17-én kezdődő parlamenti ülésszakra elkészül az a törvénymódosítási csomag, amelyet Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár jelentett be a napokban Gyöngyöspatán, és amelynek célja, hogy megvédjék a munkájukat ellátó pedagógusokat. Szerinte ugyanis a gyöngyöspatai szegregációs ügy mellett a nagykátai iskolában történtek is romló tendenciát mutatnak, a tanárokkal szembeni erőszakos esetek szaporodására hívják fel a figyelmet.

Úgy tudjuk, az Emmiben a megelőzésre is koncentráló, hosszú távú intézkedésekben gondolkodnak. Maruzsa kiemelte, az érintett és erre igényt tartó oktatási intézményekben iskolarendészet felállítását és biztonságikamera-rendszer kiépítését tervezik. A Fidesz–KDNP támogatja az elképzelést, és vélhetően a kormánypárti frakciószövetség jövő heti kihelyezett ülésén is téma lesz a tervezet. Böröcz László úgy fogalmazott: mindegy, melyik magyar településről van szó, teljességgel elfogadhatatlan, hogy egyes diákok pedagógusokat terrorizáljanak. Elfogadhatatlan, hogy fizikailag fenyegessék, bántalmazzák a tanárokat – közölte a képviselő.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója tegnapi videóüzenetében ismét igazságtalannak nevezte a gyöngyöspatai iskolaügyben érintettek pénzbeli kárpótlását, mondván, az további feszültséget teremtene. Megjegyezte, a pénz elfogy, a tudás viszont megmarad. Ezért inkább képzéssel, oktatással kell segíteni, ennek részleteiről a héten az érintetteket értesítette is a tankerület és az önkormányzat. A szigorítások mellett Hollik szerint olyan oktatásra van szükség, amely segít felzárkóztatni a lemaradókat, de közben nem hátráltatja a jobban teljesítőket. Gyöngyöspatán nyolcvan gyerek jár iskolába, nyolcvanhatot viszont a szüleik kénytelenek másik iskolába vinni. „Ez így nem mehet tovább, minden gyereknek joga van helyben tanulni” – jelentette ki.

Ismeretes, a százmilliós kártérítést a Soros-féle Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány (CFCF) közreműködésével perelték ki a bíróságon, ez az a szervezet, amely Jávor Benedek volt EP-képviselő közvetítésével egy hazánk elleni kötelezettségszegési eljárást is kieszközölt Brüsszelben, szintén az iskolai szegregáció vádjával. A procedúra még tart, Mohácsi Erzsébet és Ujlaky András alapítók a biztonság kedvéért személyesen is felkeresték Vera Jourovát, az előző Európai Bizottság tagját.

Ugyanakkor a szinte csak Soros szervezetei által támogatott alapítvány 2004 óta indított hazai iskolák bezárását kezdeményező pereket is, a gyöngyöspatai mellett a romák szegregációjára hivatkozva támadtak meg többek között egy miskolci, egy nyíregyházi, egy kerepesi és egy hevesi iskolát. Érdekesség, hogy Kaposváron a roma szülők tiltakoztak az eljárás ellen, mondván, ragaszkodnak a bezárásra ítélt intézményhez. A CFCF körül rendre feltűnnek a Soros által pénzelt, melegjogi és egyéb aktivistacsoportok emberei is.