Demokrácia

Ez a világ egyik legkiterjedtebb közvélemény-kutatása, most például majdnem két és fél milliárd ember véleményét kérték ki valamilyen formában.

Egészen pontosan arról van szó, hogy az általuk 2005 óta folyamatosan érzékelhető hanyatlás az elmúlt néhány évben zuhanásba váltott át, mivel a megkérdezettek 58 százaléka mondta, hogy elégedetlen a demokráciával mint rendszerrel. Ez az arány 2005-ben még csupán 39 százalék volt, bár a 2005 előtti évtized folyamán átlagosan megközelítette az 50 százalékot. Az elemzés külön kiemeli azt is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, ahol évtizedeken keresztül mindössze 25 százalék körül mozgott a demokráciával mint rendszerrel elégedetlenek aránya, az utóbbi évtized folyamán ez az arány 55 százalékra nőtt. Az elégedetlenek arányának dinamikus növekedése már 2006-ban érzékelhető volt, de igazán drámai lendületet csak 2009 után kapott, amikor a világra rászakadt a globális pénzügyi rend minden pusztító következménye.

A megkérdezettek többsége úgy vélte, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai elit döntő többsége felelőtlenül, cinikusan és gátlástalanul viselkedett már a válság kitörése előtt is, hisz javarészt éppen e felelőtlenség következménye volt maga a válság. Az pedig, amit a válság óta eltelt több mint egy évtized során művelnek, egyenesen felháborító, és a „demokrácia” egy szűk kisebbség alig leplezett diktatúrájaként működik.

De hát mire számíthatunk – teszi fel a drámai kérdést a Cambridge University –, ha a világ legnagyobb gazdaságát, legerősebb hadseregét, egyik legelső és legjobb színvonalon működő demokráciáját magáénak tudó ország népe ilyen látványosan veszti el a hitét mindabban, ami az elmúlt két évszázad során létének legfőbb talapzata volt. A kérdés valóban helyénvaló, és érdemes talán kicsit eltöprengeni azon, mi is történik a világban, ami ilyen megrendítő módon rombolta le a hitet abban a berendezkedésben, amiről sokan hirdették már, hogy ez az emberi történelem legcsodálatosabb rendszere.

Az egyik legismertebb ilyen „hirdetője” annak, hogy a liberális demokrácia és a szabad piacgazdaság történelmi győzelme elhozza az örök béke és jólét korszakát, amit ő maga a történelem végének nevezett, Francis Fukuyama japán származású amerikai politikai elemző volt. A történelem vége című könyvével óriási vihart kavart, és nézetei azóta is éles viták tárgyát képezik. Az elmúlt három évtized ugyanis nemcsak hogy nem hozta el az örök béke és jólét korszakát, hanem éppen azt éljük át, hogy az amorf elégedetlenség és indulat örvénylik a globális világ szinte valamennyi lokális társadalmában.

Ami azonban a mostani felmérésből kiderül, az az, hogy ez az elégedetlenség most már nem egyszerűen csak úgy fogalmazódik meg, hogy maga a berendezkedés jó, de a mód, ahogyan ez az alapvetően jó berendezkedés működik, okot ad az elégedetlenségre, hanem úgy, hogy maga a berendezkedés is rossz vagy legalábbis alkalmatlan. De mire is? Mire is kellene hogy alkalmas legyen a demokrácia mint berendezkedés?

És itt kényesebbnél kényesebb kérdések egész sorát kellene feltennünk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a lényeg megértéséhez. Legelőször is azt, hogy ha már a demokrácia azt jelenti, hogy a „nép uralma”, akkor mit is jelent az, hogy nép, és miként is gyakorolja uralmát.

Talán először azzal kellene szembesülni, hogy a szakrális legitimitás korszakában az uralkodók mindig úgy nyilvánították ki akaratukat, hogy abban az isteni szándék nyilvánult meg. A polgári forradalmak kivégezték a királyokat, és a szakrális legitimitás helyére a „népfelséget” helyezték. De lássuk be: anélkül, hogy azóta bárki megnyugtatóan tisztázta volna, hogy a népre való hivatkozás mégis min alapul. A mostani felmérés demokráciával elégedetlen többsége ugyanis pontosan azt rója fel, hogy ő mint „nép” csupán üres retorikai fordulat, jól hangzó hivatkozási alap, de a demokratikus politikai berendezkedés politikusai lényegében ugyanúgy semmibe veszik a törekvéseit, mint bármilyen diktatúrában tenné az uralkodó elit.

A demokrácia mai valósága az, hogy nem a többség demokratikus uralmáról van szó, hanem inkább egy szervezett kisebbség uralmáról a szervezetlen (magát megszervezni képtelen, ezért csak elégedetlenkedni képes) többség felett. És azért az is figyelemre méltó, hogy a 2008-as válság előtti nagy globális lufi felfújásának időszakában, amikor látszólag a népnek is „jól ment”, a demokrácia megítélése sokkal jobb volt, mint ma.

A demokrácia, pontosabban, ami annak igyekszik mutatni magát, többnyire csak egy rejtett diktatúra „fedőtörténete”, ami arra szolgál, hogy az alávetettek, a szervezetlen többség, vagyis a „nép” minél tovább higgye azt, hogy mindez létezik, és őt szolgálja. Ennek oka az, hogy ilyen módon az alattvalók engedelmessége sokkal egyszerűbben megoldható. A nyílt diktatúra ugyanis nagyon költséges, a modern „demokráciát” azért találták ki, mert kiderült, hogy e módszer sokkal egyszerűbb, olcsóbb és veszélytelenebb.

(A szerző közgazdász)