Belföld
Sorsdöntő közlekedési fejlesztés zajlik Budapesten
Új megállók is épülnek: a Duna-part, a Nádorkert és a Népliget térsége is elérhető lesz vasúttal

Szentkirályi Alexandra szavai szerint a projekt alapjaiban változtatja meg, hogyan közlekedünk a fővárosban és az agglomerációból.
A Déli Körvasút jelenleg is létezik, de kapacitása szűkös: néhány elővárosi és tehervonat közlekedik rajta – közölte, hozzátéve: a most zajló fejlesztés célja, hogy háromvágányúra bővítve a szakaszt, több elővárosi és távolsági vonat közlekedhessen rajta – akár óránként 10-12 is mindkét irányba.
A frakcióvezető szerint ez lehetővé teszi, hogy tízezrek jussanak be Budapestre gyorsabban, átszállás nélkül. Mint írta, új megállók is épülnek: a Duna-part (Infopark környéke), Nádorkert (a Móriczhoz közel), és Népliget térsége is elérhető lesz vasúttal. Ezek a csomópontok könnyen összekapcsolnak metróval, villamossal, kerékpárúttal is így mindenki hatékonyabban közlekedhet – fűzte hozzá.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a projekt célja nem csak a gyorsabb eljutás. A vasúti közlekedés arányának növelése csökkenti az autóforgalmat, a dugókat és a légszennyezést – mutatott rá. Megjegyezte: a pálya mentén zajvédelmet építenek, új zöldfelületeket, parkokat hoznak létre, és javul a Duna megközelíthetősége is.
„Ez nem egy látványberuházás. Nincsenek csillogó látványtervek vagy ünnepélyes szalagátvágások. De az egyik legerősebb hatású közlekedési fejlesztés, ami hosszú távon tehermentesíti a belvárost, a metróhálózatot és a pályaudvarokat is” – szögezte le a frakcióvezető.
Közölte továbbá: Budapestnek erre szüksége van – arra viszont nincs, hogy a semmit sem építő főpolgármester esztelenül szidja ezt a fejlesztést is, mint mindent, ami jót tesz a budapestieknek – mindezt puszta gőgből és irigységből.