Vörös csillag

A bizánci hagyományokkal bíró kommunista diktatúráról különösen elmondható, hogy kifinomult szimbólumrendszerrel dolgozott, ahol a vörös csillag az egyik legfontosabb jelképpé vált. Mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy hogyan vált a több ezer éves pentagramma a kommunista mozgalom névjegyévé. Egyesek Trockij nevéhez kötik e szimbólumot, akit a legenda szerint az eszperantó zöld színű ötágú csillaga ihletett meg. Mások úgy tartják, hogy a Vörös Hadsereg katonáinak volt a jelvénye az októberi forradalom idején. Ebből az értelmezésből adódik, hogy a Kádár-korszak egyik legmagasabb katonai kitüntetése a Vörös Csillag Érdemrend volt. Vitathatatlan azonban, hogy ahol a szovjet érdekszféra kiteljesedett, ott a vörös csillagok sokasága lepte el az élet különböző színtereit. Természetes, hogy a politikai hatalom olyan meghatározó szimbólumát, mint a magyar Országház épületét sem lehetett vörös csillag nélkül hagyni. Drahos Lajos, az Országgyűlés akkori elnöke 1950 áprilisában az Országos Tervhivataltól 230 000 Ft-ot igényelt a csillag megépítéséhez és elhelyezéséhez. A csillag gyártását és felhelyezését a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek (a korábbi Csepeli Vasművek) vállalta el. A megbízás értelmében a csillagnak július közepére kellett elkészülnie, hogy azt augusztus 20-án ünnepélyesen felavathassák. A csillag 10 mázsával és 3 méter átmérővel igen reprezentatív hatást keltett, de ez a gigantikus méret gondot is okozott. A tornyot, ahova fel kellett helyezni, nem erre a terhelésre tervezték. A kivitelezők azonban úgy döntöttek, hogy inkább vállalják a beszakadás kockázatát, mint hogy szabotázs gyanújába kerüljenek. További gondot jelentett, hogy a csillag világítását nem tudták tökéletesen megoldani, a közepén elhelyezett nagy teljesítményű izzó a csúcsokat ugyanis nem tudta megvilágítani.
Éjszakánként az Országház tetején egy nagy fénypacni volt látható, amelyet a pestiek csak
akadályjelzőként emlegettek. A csillag megvilágításának megoldatlan problémájából adódott-e vagy másból, de az ünnepélyes átadó elmaradt, a napi sajtó nem emlékezett meg az 1950. augusztus 20-án először „felragyogó” csillagról, de az a hangzatos híradásoktól függetlenül is rátelepedett a város hangulatára.

Az 1956-os forradalom, amely nagy hevülettel tüntette el a közterekről a vörös csillagokat, nem hagyhatta szó nélkül a Parlament tetején virító darabot. 1956. október 23-án az Országházhoz érkező tömeg követelte az eltávolítását. Október 30-án hivatalos utasítás született a csillag leszereléséről, de az komoly technikai feladatot jelentett, így csak bürokratikus előkészületek történtek meg. November 2-án azonban egy állványozó segédmunkás, aki az Építőipari Vállalat alkalmazottjaként az Országház felújítási munkálataiban dolgozott, minden külön megbízás nélkül megjelent a Parlamentben, mondván, hogy a munkahelyén felveszi a munkát, és leszereli a csillagot. Kimászott a kupolára, és két napon keresztül, minden biztonsági felszerelés nélkül, életveszélyes körülmények között fűrészelte a csillagot. November 4-én, reggel 6 órakor az Országházat az orosz katonák körülvették, a csillag leszerelése nem folytatódhatott tovább. Az eltávolítás ugyan nem sikerült, de a csonkítás igen. A megrongált csillag ügyében hónapokig tartó nyomozás kezdődött, a megtorlás csak azért maradt el, mert az illető munkás Nyugatra menekült.

A csillag felújítása szovjet szakértők bevonásával 1957 tavaszáig tartott. Tükrökkel és speciális üvegekkel sikerült megoldani a világítást. Az üzembe helyezés – hasonlóan az első felszereléshez – csöndben, hírverés nélkül történt. A tökéletesített csillag 32 évig zavartalanul tündökölt az Országház épületének tetején. Tóth Tibor 50 év a Miniszterelnökség szolgálatában 1953–2003 című visszaemlékezésében izgalmas történeteket mesél a parlamenti csillag történetéről. Visszaemlékezésének tanúsága szerint a legeseménytelenebb időszak a Kádár-rendszer korszaka volt, amikor az izzócseréken kívül nem történt semmi különös a csillag körül. 1988-tól kezdődően azonban a közbeszédben egyre több kritikus észrevétel jelent meg a vörös csillagok köztéri jelenlétéről, ahol a Parlament tetején díszelgő csillag a viták középpontjába került.

A rendszerváltozás jellegéből adódóan a vörös csillagok sorsát nem a népítélet, hanem egy 1989. október 4-i minisztertanácsi határozat pecsételte meg, amely kimondta, hogy „a közintézmények épületein a Magyar Népköztársaság címere és zászlaja helyezhető csak el állandó jelleggel”. Ezt követően a köztársaság kikiáltásának megrendezésére szerveződő bizottság alapvető igényként fogalmazta meg, hogy ’89. október 23-án már nem díszítheti a kupolát a csillag. Ilyen rövid határidőn belül a csillagot biztonságosan leszerelni azonban nem lehetett, ezért a bizottság elrendelte, hogy a világítást biztosító műszert meg kell semmisíteni, a leszerelés határidejét pedig 1990. március 31-re jelölte ki.A leszerelési munkálatok határidő előtt, 1990. január végére készen voltak.

Több gyűjtő jelentkezett, hogy megvásárolná a csillagot. Egy svéd üzletember például huszonötezer dollárt ajánlott, de az Országgyűlési Hivatal elzárkózott az eladástól.

A több ládában tárolt szerkezet egy ideig a Parlament padlásán volt, majd a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Történeti Múzeumának raktárába helyezték el, s ott várja sorsa beteljesülését.

Szekér Nóra
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársa