Versenyben magunkkal

Tudniillik minden fontos döntéshozó hónapok óta „tolja” kommunikációja középpontjába ezt a témakört. S miután Orbán Viktor miniszterelnök az MKIK minapi évadnyitóján rámutatott az MNB versenyképességről szóló könyvére, amelyet Palotai Dániel és Virág Barnabás jegyez, úgy tűnik, ez „étlapja” is lehet majd a központi intézkedéseknek.

Mire készülhetünk? A közgazdasági kötet olyan konkrét teendőket sorol fel, mint például a bürokráciacsökkentés, a közszféra-karcsúsítás, a közmunkaprogram átalakítása, a pénzforgalmi vállalati adózás, az aktív iparpolitika, a hatósági eljárások javítása, vagy éppen az elektronikus fizetés elterjedésének ösztönzése.

Miért is olyan fontos a magyar versenyképesség javítása? Elsősorban azért, mert középtávon – pár év távlatában – ugyan fenntartható az európai viszonylatban magas, három-négy százalékos gazdasági növekedés, hosszabb távon azonban, főként ha kifutnak az EU-források, nincs garancia arra, hogy ilyen szinten gyarapodhatunk.

Gazdasági növekedés nélkül pedig nincs jólét. Már csak azon egyszerű oknál fogva sincs, hogyha kevesebbet termelünk, kevesebbet is lehet belőle visszaosztani. Elégedettek pedig nem lehetünk a mögöttünk hagyott időszakkal, hiszen a növekedési pálya az elmúlt két és fél évtizedben csak rövid időszakokra mutatott felzárkózási jegyeket.

Sokan mosolyognak a szakértelmiség táborából, amikor is Orbán Viktor vagy Matolcsy György ötszázalékos bővülésről és az osztrák átlagos fejlettségi szint eléréséről nyilatkozik. Pedig két esztendeje az idénre s jövőre várható négyszázalékos gazdasági növekedés még az álom kategóriájába tartozott, csakúgy, mint a többletes központi költségvetés.

Amúgy az ambícióval semmi gond, sőt, csak „brutális” növekedési ütemmel tudunk felzárkózni. S tennivaló van bőven: nem pusztán a globális versenyképességi ranglistán kell visszakapaszkodnunk a korábbi helyünkre, hanem térségi szinten is. Nem lehet, hogy miközben a főváros és környezete, vagy éppen a nyugat-magyarországi régiók elképesztően fejlődnek, addig az észak-magyarországi területek képtelenek a felzárkózásra.

Adódik a harmadik kérdés, hogy megvan-e a lehetőség a versenyképességi fordulat végrehajtására?

Nos, ha bevezetésre kerülnek a felsorolt intézkedések, a tudásalapú gazdaság kiépítése még elengedhetetlen lesz, csakúgy, mint a gazdaság és az oktatási rendszerek erősebb összehangolása. A lényeg azonban az, hogy pont most kell cselekedni: a költségvetésben rendelkezésre állnak források, hiszen a magasabb növekedés többletbevételt hoz, csakúgy, mint az EU-pénzek általi „bőség”. Pénzügyi értelemben az elmúlt évtizedet nézve ilyen jól még nem állt az ország, ráadásul hazánk külföldi működő tőkében is jól áll. Olyannyira, hogy a külföldi működő tőke úgynevezett „befogadó oldalán” a kelet-közép-európai térség és a világ többtucatnyi országával éles versenyben állunk. Amennyiben a forrásokat kellő bölcsességgel használják fel, nem lesz pénzügyi akadálya annak, hogy a versenyképességi fordulatot végrehajtsuk.

Végezetül érdemes kitekinteni arra is, hogyan csinálták mások? Mármint a versenyképesség és növekedés „tengelyén” a valódi felzárkózást, s nem szégyellték, hogy szegények voltak a nyugat-európai országokhoz viszonyítva.

Európában két olyan ország van, amely példaértékű lehet számunkra. Írország 1987 és 2000 között klasszikus, a külföldi működő tőkére épített felzárkózási utat járt be, mialatt igen céltudatos gazdaságpolitikai kurzust valósított meg. Finnország pedig már a hatvanas, hetvenes években felzárkózott a nyugat-európai gazdag országok akkori fejlettségi színvonalára. Ugyanakkor a kilencvenes években bekövetkezett válság kiváltotta kényszer miatt hagyományos gazdaságát az ezredfordulóra sikeresen átfordította technológiai gazdasággá.

Jó hír, hogy mind a kormány, mind a Magyar Nemzeti Bank, továbbá a piaci szereplők, gazdasági érdekképviseletek és a szociális partnerek is elkötelezettek a versenyképességi fordulat megvalósítása érdekében.

Csakis együtt sikerülhet.