Vega kebab

Kedvelem a törököket.

A nyűgös százötven évet is kész vagyok helyén kezelni, Mohácsot magunknak köszönhetjük, ha Mátyás fiát nem marcangolja szét a nagy király alatt nyüszítő régi-új úri slepp, Fekete Sereg kerget janicsárt. Egyébként valljuk meg: a későbbi osztrák itt-tartózkodás fényében szinte baráti volt a törökök magyarországi időzése. Kedélyesek a mecset­jeik, légitársaságuk az egyik a legjobb a világon, és imádjuk a tengerparti all inclusive-ot is.

Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap Brüsszelbe érkezett. Előtte került egyet Franciahon felé, ünnepeltette magát a helyi törökökkel, kell a külhoni szavazó az októberi választásra. Olyan volt a strasbourgi nagygyűlés, mintha az egyik hazai kereskedelmi csatornán is sugárzott szappan-történelem celeb-Szulejmánja érkezett volna meg. Mifelénk Isaura megszemélyesítőjét lepték meg ennyi örömmel Mackósajtfelsőn a kilencvenes évek lakodalmas mámorában.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a jelenkor nagypolitikájának egyik legtehetségesebb szereplője. Időben rájött arra, hogy az Európai Unió bürokratái átverik. Ígérgetnek szépet és jót, uniós csatlakozást meg tőkeinjekciót, meg baráti simit a kedves müezzin buksijára. Aztán az egészből nem lett semmi.

Meg lehetett volna a törökökkel időben alkudni? Nem csak kecsegtetni őket – én szégyellem magam a közhelyes hasonlatért, de ez tényleg ezen a kretén szinten zajlott – „törökmézzel”? Igen, ha komolyan gondoljuk. Nem tudom, és mostanában egyre nehezebben vagyok képes elképzelni is azt, hogy életformánk összeegyeztethető egy helyen. De századunk elejének „lépjen be az unióba, aki éppen ráér, és erre jár” idillikus hangulatában ezen el lehetett volna gondolkozni. Ennek első lépése lett volna, hogy a taxisofőrnek, takarítónőnek, kolbászárusnak és budipucolónak idehívott török és kurd vendégmunkást integrálni tudjuk. A német szabadgondolkodású imádott kebabot és falafelt enni hajnali ráivásra. Királyság volt az is, hogy éjszakába nyúló beszélgetést folytatott a berlini Alexanderplatz padján egy fűtől méla, hazájában meg nem értett entellektüellel a muszlim nők társadalmi szerepének transzformális változásáról és Konrád György munkásságának oedipuszi megközelítéséről.

Aztán jött ez a migránskérdés. Amíg voltak ezek a menekültek, és voltak oly drágák, hogy a Földközi-tengerbe fulladtak, no, az híradót vezető cuki-muki sírás-rívás volt. Aztán jöttek szárazföldön, akkor is lehetett bőszen együtt érezni, aztán gyűlölni, amikor valaki kerítést épített, mert úgy gondolta, hogy a haza nem átjáróház, nem egy diszkont eurós bolt, ahol fizetni sem kell, de követelni lehet aztán dosztig.
Aztán ezek a menekültek megérkeztek a saját kerítésükhöz. Letiporták a nemzedékek által nevelt muskátlit, körbehugyozták a kerti grillsütőt. Innentől a történet büdös. Mert valljuk meg, amíg a más kertjébe ürítenek, addig hajlamos az ember megértőnek lenni, a sajátja meg mégis más. Politikára fordítva: a „fasiszta Orbán” kerítést épít, de ha hozzájuk ér az invázió, akkor géppisztolyra kell kelni, hiszen veszélyben a hercig kerti törpe.

Recep Tayyip Erdogan török elnöktől most azt kérik Brüsszel bürokratái, hogy vigye el a balhét. A korábbi uniós ígéreteket már említettem, az Egyesült Államok azzal csábította, hogy szálljon már be Törökország a szíriai buliba. Neki sem kell ez a fránya Aszad elnök, engedje át területén a Nyugatról érkező terroristát, próba-terroristát és potenciális terroristát, meg a „szakértőket”. Aztán terjessze el Szíriában, hogy Európa felé olyan Kánaán van, hogy azt becsületes muzulmán el sem tudja képzelni pörgős tánc nélkül. Erdogan belement a játékba. Tudják, ez az örökös geopolitika, nem kell erős szomszéd, ráadásul ott a kurdkérdés – Törökországban, Irakban és Szíriában is van belőlük töméntelen, ha egy államban lesznek, nos… Nos, Washingtonban is úgy látták, hogy az önrendelkezésnek és a népakaratnak is megvannak a maga korlátai. Ez Erdogannak megfelelt, régiót felügyelni jó, gazdaságilag, a háború előtt virágzó Szíria esetében pláne megéri. De az Egyesült Államok elgyurcsányosította ezt is. Semmit sem segített, viszont mindenben ártott. Aztán jött Putyin is.

Most az Európai Unió szívességért kuncsorog Erdogannál. Brüsszel adna pár millió eurót kétmillió menekültre, plusz másfelet a visszafogadandó másfél millióra, és menne ennek a triplája zárt borítékban, mert értjük a baksist.

Lapzártánkig nem tudjuk, mit mondott „irodán belül” erre a nagyszerű ajánlatra Erdogan. Igazából mindegy. Brüsszel továbbra sem képes azzal szembesülni, hogy neki és nem „ügynököknek” kell megoldania
a problémát. Törökország előtt lehet hajbókolni, de amíg az Egyesült Államok azt sugallja, hogy „minden úgy jó, ahogy van, gebedjen meg Európa”, addig ez semmit sem ér. A törököknek, Erdogannak egyébként ebben igaza van. Az ismert mondás szerint, más valamijével kell verni a csalánt… de ne legyünk vulgárisak.

Végezetül, érdekességként: a kebab vagy kebap arab eredetű húsétel. Formája lehet hosszúkás vagy gömbölyű. Általában birkahúsból készül, és erősen fűszerezett. Egyből nem csinálják: zöldségből.
Brüsszel jobban tenné, ha végre rájönne: nincs vega kebab, a „balhét” neki kell elvinnie.