Máté T. Gyula

Vélemény és vita

Varsói személy

Álláspont. A korábbi sikerország, Lengyelország ma politikailag szétesett.

Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.

Tudják, én nem tudom megunni ezt a kifejezést. Az erejét, amelyben a szó itt a gondolattal egyesül.
Lefordítani viszont már nincs kedvem ezredszerre is, aki érti, érti, aki meg nem… nos, annak minek magyarázni az ilyesmit. Minden benne van ezekben a sorokban, ami a közös történelmünkben valaha jó volt. Sőt, ha értik a vesszőket és áthallásokat, akkor az is, ami nem.

Mert néztünk mi már bőven az elmúlt pár ezer évben ferdén egymásra, szablyát is bőszen suhogtattunk egymás földjén, s talán egyik-másik közösnek tűnő királyunk sem volt tökéletesen boldogító mind a két országnak. Példának okáért a mi Nagy Lajosunk nem volt éppen a lengyelek kedvenc uralkodója, s történelemórákon jobban odafigyelők talán arra is emlékeznek, hogy a jó Mátyás is kergetett ki az országból Krakkóból érkezett trónkövetelőt.

A fenti lanyha történelmi visszatekintés ebben a pillanatban azért érdekes, hogy tisztázzuk: magyar és lengyel van annyira két jó barát, hogy őszinte is legyen egymással.

A vasárnapi lengyel elnökválasztás ugyanis megmutatta azt, hogy a jó pár évvel Európa-szerte ünnepelt varsói gyorsból mi lett. Jobb esetben egy személyvonat, derekas helyi érdekkel, megfáradt kalauzzal, fásult utazóközönséggel, egymást utáló masinisztákkal.

Vasárnap két jobboldali jelölt végzett majdnem holtversenyben az élen, harminc százalék fölötti eredménnyel. Ha valaki ma Magyarországon a regnáló lengyel államfőt, Bronislaw Komorowskit Orbán Viktorhoz hasonlítaná, a kihívó Andrzej Dudát meg Vona Gáborhoz… nos, az ennyi erővel a „Jó Laci betyárt” is beilleszthetné a varsói szavazáson harmadik helyen végzett énekes sztár, Pawel Kukiz helyére.
Lengyelország és Magyarország között vannak hasonlóságok, de azért messze nem ugyanaz a helyzet.

Az viszont igaz, hogy Lengyelországban és Magyarországban is mérhetetlenül leszerepelt a hatalomprivatizáló szocdem baloldal. Varsóban, mondjuk, az utódpárt köztársaságielnök-jelöltje a szó legszorosabb értelmében egy Barbie babára hajazott, a pesti szocialista felhozatal ennél azért lényegesen gyengébb. Mondanivalóban viszont párhuzamosan mozognak a szépfiú Kennel a lengyel–magyar szoci vezérek…

Komorowski Polgári Platformja egyszerű politikai programot valósít meg: amit az EU kér, azt az EU megkapja, amit a NATO kér, azt meg a NATO kapja meg. Ez plázaszinten tud igen látványos lenni, de ha jön a válság, a lengyel gazdálkodó a korábbi brüsszeli pénzeknek már a töredékét sem kapja meg. Akkor nem szereti az EU-t. A NATO-t még igen, mert úgy érzi, az européerséget megalapozó használt nyugatnémet kocsit vásárló léte enélkül nem működik. De persze ez csak ideológia: tudja, hogy látványos dolog utálni a muszkákat, csakhogy eddig, amit uniós támogatással termelt, azt Moszkvába adta el. Most nem teheti meg, az ukrán válság óta a zöme rajta rohad, ezért elege van az „uniónak benyalókból, elege van a PR-ukránokból” – ez a kifejezés amúgy egy lengyel választási plakáton jelent meg.

Andrzej Dudát senki sem gondolta esélyesnek, mégis nyert kevéssel Komorowski előtt az első fordulóban. Jaroslaw Kaczyński pártja, a Jog és Egyenlőség jelöltje volt, és a választás azért esett rá, mert a szervezet már szabadulni akart a másik fivér, Lech szmolenszki legendájától. Meg attól, hogy a mostani vezér, Jaroslaw háborúzni akar mindennel és mindenkivel. Nemcsak germánnal és muszkával, nemcsak jobbal és ballal, hanem nagyjából mindenkivel. Duda ennek adta a szalonképesebb verzióját. Most vezet, de aligha fog nyerni. A Komorowski elleni düh kevés.

A harmadik jelölt, Pawel Kukiz hazájában fölöttébb népszerű énekesi kvalitásaiba ne menjünk bele, de tény: a politikai elit elleni undort ő testesíti meg leginkább. És milyen színű ez a gyűlölet? Bármilyen színű. Talán még Varsóban sem merné megjósolni senki, hogy ki mellé áll majd az énekes hangja, és elég hangos lesz-e a döntő választáshoz. Történetünkben legfeljebb az ő, a cikk elején felvetett párhuzama találó, habár talán Bunyós Pityu éleslátását is nehezen nélkülözné a magyar politikai páblik.

Ami viszont biztos. A korábbi sikerország, Lengyelország ma politikailag szétesett. Mindenki gyűlöl mindenkit, a nemzeti érdek a hazafias filmek száguldóira marad.

Számunkra ez nem jó: a történelmi lehetőség, a visegrádi négyek, s azon belül Magyarország és Lengyelország igazán hatékony együttműködése ma nem realitás. Nem más elvi oldalon vagyunk, nem az ukrán válság zavart be igazából, hanem a mai lengyel politikai erők nem tudják eldönteni, hogy ők éppen most igazából mit akarnak.

Ez minket aggaszt.
Azonban a lengyelek választanak.

 

Máté T. Gyula: Varsói személyA korábbi sikerország, Lengyelország ma politikailag szétesett - Polak, Węgier, dwa...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. május 11.