Máté T. Gyula

Vélemény és vita

Újra végvár?

Álláspont. Tisztelt Olvasó, az elmúlt héten Ön hány delfint fogadott örökbe?

Avagy sikerült áldoznia a mélytengeri moszatok idegállapotának javítására, és beszerzett már legalább négy darab, „lájkolom a fehér bálnát” feliratú pólót? Ha nem tette, Kedves Olvasó, akkor vessen magára, mert akkor ebben az esetben Ön semmibe veszi a Föld flóráját és faunáját, önző betonimádó, és üsse el rögvest egy nagyobb biciklisfelvonulás! Na jó, de ha ezt mind nem is tette, azért legalább kellő szolidaritással sírta el magát barátjával-barátnőjével ölelkezve egy okostelefon vakuja előtt, miután hallott a Földközi-tengerbe fullasztott több száz afrikai menekültről? Még ezt sem? Akkor tegye meg gyorsan, aztán fel a képpel az internetre, lássa a világ azt a szelfit, hiszen tenni kell valamit a tragédiák ellen, emberek, civilizáltak és más hasonfélék vagyunk, telve naponta upgrade-olt média-lelkiismerettel! Aztán nyugodtan dőljenek hátra, és rendeljenek egy trendi vega pizzát…

Ugyanis ennyit – leszámítva persze néhány rendkívül hasznos, euró- és dollártízmilliókat felemésztő konferenciát, tanulmányt és bizottságot – tett az elmúlt évtizedekben a fejlett Nyugat a földgolyó jobbá tételéért, ennyit törődött a menekültproblémával is. Most persze van bőven szép és nagy szó. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője szerint „a földközi-tengeri tragédia drámai ébresztő minden európai számára”. Belügyér kollégája, Dimitrisz Avramopulosz pedig szinte spártai hittel mondta: „Európa ma a politikai akarat, az elszántság, az egység és a szolidaritás üzenetét küldi.” Nagyon kérem, ha van még épelméjű brüsszeli aparatcsik: ne fordítsák le ez utóbbi mondatot egyetlen olyan nyelvre sem, amelyen az észak-afrikai, szíriai, afganisztáni menekültek beszélnek.

Tegnap a kormányfői csúcson érzelem volt bőven, született egy tízpontos terv is. Kérem, gondoljuk át józanul, megállítja-e a háború és nélkülözés elől menekülő tízmilliókat egy újabb „stratégia”, amelynek lényege, hogy mindent csináljunk ugyanúgy, csak jobban és lelkesebben. Nagyon szép, hogy ígérik, lesz több ember és pénz a határvédelemre, még csúnyábban néznek az embercsempészekre, és kipróbálják (!) az új „befogadási, letelepítési mechanizmust”. De könyörgöm, ki fogja befogadni a szerencsétleneket? Ne széplelkeskedjünk: elérzékenyülünk a tévé előtt a tragédiát látva, de már akkor fintorgunk, ha a buszon mellénk ül valaki, aki „más”. Vagy Ön például, Kedves Olvasó, készen állna kisebb fizetést kapni, nagyobb adót fizetni, hogy például lí­biai menekültek dolgozhassanak Magyarországon? Hajlandó megérteni és elfogadni az életmódjukat? Az Európai Unió még a romákat is képtelen integrálni, a művelt Nyugatról már hazazavarnák a kontinens keleti részéből érkező munkavállalókat, sőt, a sajátjaikra fordítandó szociális kiadásokat is kurtítják, ahol tudják. S akkor most újabb embermillió­kat fogadjunk be, segélyezzünk és tanítsunk meg együtt élni velünk? Ki fogja ezt fizetni?

Esetleg kérjük meg az Egyesült Államokat – ha már oly derekasan „felszabadította” Afganisztánt és Líbiát, „demokratizálja” Szíriát –, ugyan legyen már annyira jó szövetségesünk és barátunk, hogy hozzájárul a menekültek cehéhez?! Ha már mi fegyvert ragadunk az általa kiszabadított szellem, az Iszlám Állam ellen… Azt hiszem, mindannyian ismerjük a választ.

Ezt Európának kell megoldania. A nagyoknak mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk, Franciaország és Nagy-Britannia például a bombázások közben lelkesen beszélt arról, hogy Líbiában paradicsomot teremtenek Kadhafi elkergetése után, hát itt a lehetőség, hogy legalább élhető életre adjanak pénzt. Az északi, emberi jogokkal kelő és fekvő országok is kinyithatnák a pénztárcáikat. Helyette, úgy tűnik, inkább növekedni fognak azok az értelmetlen és betarthatatlan előírások, amelyek gúzsba kötik a görögöket, az olaszokat és persze minket is. Mert ez nem mediterrán probléma, tavaly Magyarország az ötödik volt azon országok között, amelyek a legtöbb menekültet fogadták. Persze mi csak amolyan „hátsó ajtó” vagyunk, de mit szólnának Bécstől Berlinig, ha mi most egyszerűen átengednénk mindenkit? Megint mi legyünk Euró­pa végvára, történelmi szokás szerint pénz és támogatás nélkül, de annál több korlátozás és előírás, kioktatás és számonkérés mellett?

Az Európai Unió vagy lépjen fel együttesen, vagy hagyja, hogy mindenki maga cselekedhessen. Átgondolva ennek minden következményét is, ugyanis hosszú távon ez nem csak migrációs probléma, ez egyben az EU létének és szükségességének kérdése is.

 

Máté T. Gyula: Újra végvár?Tisztelt Olvasó, az elmúlt héten Ön hány delfint fogadott örökbe? - Avagy sikerült áldoznia...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. április 23.