Vélemény és vita
Új tömlőre várva
Szent Ágostonra is visszavezethető a mondás, hogy az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia.
A reformigény nemcsak az egyházra, hanem minden intézményre igaz. Az alapítók utáni nemzedékek már kisebb lelkesedéssel tevékenykednek, nem az alkotás örömét, csak a munka nyűgét érzik, vagy a hatalom mákonyától bódulnak. Közben megváltozik a világ, alakítani kellene valamit a szerkezeten.
Egy nagyobb átalakítás előszele fúj az Európai Unió körül. A reformokat igénylők Nagy-Britanniától várják a megújulást. De a britek csak a számukra kellemetlen elemeken változtatnának, mint amikor a ruha itt-ott szűk lesz, és igazít rajta a szabó. Tízéves szolgálatom az Európai Parlamentben győzött meg, hogy ez már nem elég: az egész rendszert újra kell szabni.
Az Európai Bizottság jelen formájában teljesen idejétmúlt: az egy állam, egy biztos elv miatt abnormálisra duzzadt. Minden új tag felvétele egy új feladat kiagyalását követeli, ami már-már nevetséges. Hibás a biztosok kiválasztási folyamata is. Nem a feladatokhoz keresik a legalkalmasabb embert, hanem a kormányok által jelölteknek keresnek feladatkört. Az első Barroso-bizottságban öt volt külügyminiszternek kellett feladatot találni. Csoda, hogy egyiknek a tengeri halászattal, a másiknak adóügyekkel kellett piszmognia? Kell ennél nagyobb kritika?
Az alapító atyáknak igazuk volt: az induláshoz kellett egy európai motor, ez lett bizottság. Ma már megy a szekér, sőt jobban is menne, ha a bizottság megszűnne. Mi kellene ehhez? Mindössze a törvényjavaslatok előterjesztési jogát, amely ma a bizottság privilégiuma, kellene megadni a tanács állandó elnökének és az Európai Parlamentnek is. Nincs még egy lakosság által választott parlament, amelynek ne lenne módja törvényjavaslatokat beterjeszteni. Ehhez meg kellene erősíteni a tanács állandó elnökének az apparátusát. Hozzá kellene telepíteni azokat a bizottsági feladatokat, amelyekre valóban szükség van.
Az Európai Tanács jelenlegi felállásán, az elnök jogkörének és apparátusának bővítésén kívül, nem kellene változtatni. A féléves soros elnökség rendszere is megmaradhatna, a feladatot éppen ellátó állam terheinek egy részét viszont az állandó elnök apparátusa magára vállalhatná. Jelenleg létezik az elnöki trojka: három olyan ország alkotja, amelyek másfél éves időszakban látják el az elnökséget. Okosabb lenne, ha a trojkát a mindenkori elnök, a volt elnök és következő elnök hármasa alkotná, folyamatosabb és gördülékenyebb lehetne azon ügyek vitele, amelyek túlnyúlnak a rövidke féléves ciklusokon.
Az Európai Parlament képviselőinek a megválasztása elkülönül a nemzeti parlamenti választásoktól, aminek sokan örülnek, mert szeretnék, ha a kampány az európai ügyekről szólna, és nem a tagállami belpolitikáról. Szép, de naiv gondolat. Az Európai Parlament egyre inkább pártpolitikai szempontok alapján dönt, de mivel összetétele csak ötévente változik, a parlamenti erőviszonyok gyakran nem felelnek meg az európaiak tényleges politikai akaratának. Ha például egy országban az európai ciklus folyamán egy párt nagy vereséget szenved, akár ki is esik a nemzeti parlamentből, képviselete az európai parlamentben a következő választásokig nem változik. (Bokros Lajos évekig úgy volt jelen az EP-ben, hogy az őt jelölő párt kiesett a magyar országgyűlésből.) Az ötéves ciklus alatt a tanács esetleges baloldali többsége jobboldalivá alakulhat, vagy fordítva, miközben a parlamentben nincs változás. Meg kellene tehát változtatni az Európai Parlament képviselőinek választási rendszerét. Minden ország a nemzeti parlamenti választásokkal egy időben választhatná meg külön listán az európai képviselőit is, akiknek mandátuma a nemzeti parlamenti képviselők mandátumával esne egybe.
Végül néhány szót az európai bürokráciáról. Ha a fenti szerkezeti változások megtörténnének, a sokat szidott brüsszeli bürokraták száma jelentősen csökkenhetne. De más változásra is szükség van. El kellene érni, hogy az Európai Unió központi szerveinél csak a tagállamok kormányapparátusában dolgozók folyamodhassanak állásért, mégpedig az ország méretétől függő számban. Ezek az emberek egy vagy két, kivételes esetben három ciklus után menjenek vissza a hazájukba. Ezáltal el lehetne érni, hogy az unióban csak olyan emberek dolgozzanak, akik értik a tagállamok szempontjait, illetve a tagállami apparátus emberei ismerjék és értsék az unió működését.
Aligha hiszem, hogy ezeknek a gondolatoknak a közreadása azonnal reformlépésekre késztetne bárkit is. De fontos, hogy az unió az maradjon, ami volt: a tagállamok önkéntes, kölcsönös előnyökkel járó, kompromisszumra kész szövetsége. Az általam felvázolt szerkezet jobban megfelel az alapítók akaratának, mint ahogy a régi struktúra ma működik.
Az unió jövendő sikereihez azonban ez nem elég. Az eredetileg kitűzött célokat (Európából ne induljon ki újabb háború és szűnjön meg az éhezés) a közösség elérte. Ma már elképzelhetetlen a háború, és az éhezés oka szociális probléma, nem az áruhiány. Intézményeink a közös célokra való közös törekvés helyett egymással folytatnak hatalmi harcokat, amitől undorral fordul el minden jóérzésű európai. Az unió csak akkor lesz sikeres, ha szembenéz a legnagyobb kihívásokkal. Azokkal, amelyekkel egyedül egyetlen tagállam sem tud megbirkózni. Ilyen lehetne például – épp Ferenc pápa felhívása nyomán – környezetünk védelme. Vagy éppen a világméretű szegénység és éhezés mérséklése, ami nélkül meddő minden igyekezet a mai népvándorlás megállítására. Az új műsorhoz nemcsak új szereplőkre, hanem új szerkezetre van szükség, a bibliai hasonlat szerint az új bor új tömlőt kíván. Ez az írás egy lehetséges új tömlőről szólt.