Ügyvivői nyugdíj

Vagyis a szerb parlament bizalmat szavazott Aleksandar Vucic új kabinetjének, s a régi-új miniszterelnök, meg persze a miniszterek is sebtében letették a hivatali esküt. Történt mindez a múlt héten, csütörtökön, tehát augusztus 11-én. Nyáron. A dátum pontosítása pedig ezúttal azért is kiemelten fontos, mert a választásokat, amelyek feljogosították Aleksandar Vucicot arra, hogy újra kormányt alakítson, még a tavasszal, április 24-én tartották. Csaknem négy teljes hónap telt el közben, ennyi idő kellett tehát ahhoz, hogy ne történjen semmi, vagyis, hogy a kulcstárcák, a legfontosabb minisztériumok élén ne történjen semmiféle személyi változás. S időközben azt hihettük volna – és nem is jártunk volna messze az igazságtól –, hogy Vucic arra készül, ügyvivőként megy nyugdíjba.

Szokatlanul hosszú idő ez a választások megtartása és az új kormány megalakulása között. S a köztes heteket-hónapokat a régi-új miniszterelnök – ügyvivőként – arra használta fel, hogy minden lehetséges irányítási szinten a Szerb Haladó Párt kádereit, vagyis a saját embereit ültesse a vezető pozíciókba. Hol zsarolással és fenyegetéssel, hol jól hangzó ígéretekkel, hol pedig a legegyszerűbb hatalmi szóval. Szerbia – s a határain belül kényszerhelyzetben a vajdasági magyarság is – most gyakorlatilag ott tart, hogy aki semmilyen szinten nem kötődik a haladókhoz, az lényegében bénult, lebénított helyzetben van, mint egy kalodában, és esélye sincs arra, hogy megmozduljon. Állandósultak a tüntetések is Vucic és a haladók, meg az intézkedéseik ellen Belgrádban, és a nagyobb városokban, így Újvidéken és Szabadkán is, de ezek híre az internetes közösségi portálok kivételével szinte ki sem jut az országból, hiszen Vucic – ügyvivőként – a fent említett módszereivel sok esetben a külföldi hírügynökségek Szerbiába akkreditált tudósítóit, s azok jelentéseit is az ellenőrzése alá vonta.

A múlt héten végre megalakult új kormánynak tizenkilenc minisztere van, köztük három tárca nélküli. A kabinetet a kétszázötven fős törvényhozásban a jelenlévők közül százhatvanhárom képviselő támogatta, s hatvankettő szavazott ellene, tartózkodó pedig nem volt. Történt ez csütörtökön, s Vucic már másnap Bécsbe sietett, ahol szépen körbeudvarolták egymást Christian Kern osztrák kancellárral. Megegyeztek abban is, hogy Ausztria rendőrökkel és katonákkal segíti majd Szerbiát a határvédelemben a déli, Macedóniával közös szakaszon, hogy feltartóztathassák a menekülthullámot.

A legérdekesebb azonban az a pillanat volt, amikor Vucic arról beszélt: „Nincsenek nagyobb problémáink, de szívesen veszünk minden segítséget.” Nagyszerű, engem szinte boldoggá tesz, amikor ez az ember arról beszél, hogy nincsenek problémái – váljék egészségére! –, de nyilvánvaló, hogy nem kis adag cinizmus van a szavaiban. Vélhetően érzékelte ezt Christian Kern is, de nem akart diplomáciai feszültséget kelteni azzal, hogy szóvá teszi. Hiszen a Vucic-kormánynak a menekültkrízisben tanúsított magatartása egyértel­műen mutatja, hogy esze ágában sincs ugyanolyan hermetikusan lezárni a határokat a migránsok előtt, ahogyan a számára kellemetlen hírügynökségi jelentések előtt már sikeresen megtette. De hát ez utóbbi fontos volt neki, az előbbit pedig csak ürügyként használja.