Trágárocskák

Ezek közül az egyik annak szomorú megállapítása, hogy milyen mocskos manőverekre, nyelvi mutatványokra késztethetnek egyeseket önző számításaik, fékevesztett indulataik és – önnön – butaságuk. Simicska Lajosról beszélünk. A magyar gazdasági–politikai elit egyik hatalmasságáról.

Tény, hogy a szavak birodalmában a legtöbb embernek nagy erőfeszítésébe kerül eligazodni. Ennek oka igen egyszerű, hiszen a szavakból összeálló mondat egy-egy gondolat nyelvi megfogalmazása. Akinek tehát zavarosak, durvák, mocskosak a gondolatai, a mondatai is ilyenek lesznek. Az a nyelvi szennycsatorna, amelyből világszerte, szinte kötelezően zúdulnak ránk undorító gondolatok undorító mondatai, az emberi civilizáció pusztulásának egyik jelképe.

Különösebb finomkodás és szépelgés nélkül kell kimondanunk, hogy az ép lelkű ember nem csak azért nem beszél csúnyán, mert az nem illendő, hanem azért, mert megtanulta kezelni az indulatait, meg azt, hogy nagy nyilvánosság előtt nem sérti meg a többi embert a trágárság léleksebző fegyverével.
Mindannyiunknak vannak rossz pillanatai, percei, napjai. Amikor szinte szétrobbantanak bennünket indulataink. Amikor haragszunk a világra, durva szavakkal, a trágárság létráján akarnánk kimászni ebből a helyzetből. Valami mégis legtöbbünket visszatart ettől. A törvény. Az emberek normális együttélését szabályozó, nem leírt, nem kötelező, ám az életünket mégis élhetővé alakító törvény: ne bántsd a másikat. Sem gondolattal, sem szóval, sem cselekedettel.

A magyar sajtó jelentős része – benne a magát elitnek tartó – azonban a szennyterjesztés készséges kiszolgálójává vált. Mintha egészen eddig csak arra vártak volna, hogy egy szerencsétlen, erőszakos, nagy hatalmú ember bekattanjon, és trágár szózuhataggal borítsa be az őt kérdezőket. A médiumok kapcsoltak, azonnal nagy hangerővel, nagy példányszámban és folyamatosan ismételgetve a mocskos szavakat, beterítették Magyarországot. Ne beszéljünk most az írástudók felelősségéről, mert azok a sajtótermékek, melyekben a trágárság diadalmasan harsoghatott napokig, csupa felelőtlen újságírónak, szerkesztőnek és ideológusnak az otthonai. Úgy tűnik, a néhány napig élő szenzáció, legyen az akár nyelvünk csatornapiszka, nem büdös nekik. A szent tolerancia és véleményszabadság jegyében szabadjára engedik, sőt tovább növesztik a szerencsétlen Simicska Lajos gerjesztette indulatokat.

Szégyen ez, akárhonnan nézzük. A közvetítők nem moshatják kezeiket,

a magyar farizeus sajtó újra megmutatta magát. Szégyenük az idő elteltével halványulhat ugyan, de a pusztító szándék büdöse – kénkövezhetnénk is akár – rajtuk marad.