Törökünk a Csomolungmán

A varsói NATO-csúcson készült nagy, közös, családi képeknek volt egy szereplője, akinek a jelenléte ellen ugyan valójában nincs semmi kifogásom, de kicsit mégis furcsa volt, hogy a maga módján kívülállóként a középpontba kerülhetett. Ott látható ugyanis a felvételeken Angela Merkel német kancellár balján és David Cameron brit miniszterelnök jobbján Petro Olekszijovics Porosenko ukrán elnök is. Azért is fontos volt utóbbi jelenléte Varsóban, mert a tagállamok átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Kijev számára.

Aggályaimat csak az ébresztette fel, hogy Ukrajna NATO-tagsága ezúttal sem került napirendre – és egy jó ideig még egészen bizonyosan nem is fog –, akkor pedig, ha egyszer már ott van és meghívták a csúcstalálkozóra, nem biztos, hogy éppen a kibic a legfontosabb szereplője az eseménynek, még ha nem is zavarják el „veteckedés” előtt.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Petro Olekszijovics Porosenko közösen tartott sajtótájékoztatót Varsóban, a hírügynökségek pedig világgá kürtölték a norvég közgazdász, Norvégia korábbi kormányfőjének szavait, amelyek szerint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete nem ismeri el, és soha nem is fogja elismerni a Krím elcsatolását. „Elítéljük a kelet-ukrajnai helyzet szándékos destabilizálását” – hangsúlyozta Stoltenberg. Világos, egyértelmű üzenet ez Moszkvának…

A baj csak ott kezdődik, hogy legalább ugyanennyire határozott és egyértelmű üzenet ez Kijevnek is, amelyben kódolva van az is, hogy a NATO-tagságról a közeljövőben nem kell, s nem is nagyon érdemes ábrándoznia az országnak. Hiszen Stoltenberg sorra vette azokat az okokat, amelyek miatt a NATO egyelőre nem látná szívesen a tagjai között Ukrajnát. Mert ki a fene akarna egy csomó problémát, feszültséget, krízist „importálni” a szövetségbe. S ráadásul mindezek olyan kötelezettségeket ruháznának az összes tagállamra, amelyeket senki sem akar felvállalni. És felelőtlenség is volna... S ha úgy vesszük, akkor Moszkva részéről nagyon „ügyes” húzás volt a Krím egyébként semmivel sem igazolható annektálása, hiszen amíg fennáll az ezáltal kialakított krízishelyzet, addig bizony megakasztotta Ukrajna közeledését is a szövetséghez. A szavak szintjén persze mindenki kiáll Kijev mellett, de ha csak az Oroszországgal szemben bevezetett kereskedelmi szankciókra gondolunk, akkor már tulajdonképpen ez is egyfajta csapdahelyzetet teremtett. Akkora törököt fogtunk, mint a Csomolungma, és hiába engednénk már rég útjára, hadd lásson világot, nem ereszt, akárhogy szabadulnánk is tőle…

S mindezek nyomán azt is be kell látnunk, hogy megfontoltságot egyáltalán nem tükröző szimpla hitegetés és szemfényvesztés – magyarán: hazugság – minden olyan politikusi kijelentés, amely Ukrajnát azzal kecsegteti, hogy belátható időn belül a NATO tagja lehet. Hasonló a helyzet ebben az esetben, mint ahogy nyugati politikusok szeretik ugyan azzal hitegetni – ha már a törököknél tartunk, ugye – Törökországot, hogy nyitva állnak előtte az Európai Unió kapui, de igazából a nagy, családi csoportkép szereplői közül ezt senki sem gondolja fikarcnyit sem komolyan.

Dehogy állnak! Még annyira sem, mint az osztrákok nagy mesebeli szárnyas kapuja a szíriai menekültek előtt.

No, de akárhogy alakuljanak is a dolgaink a közeljövőben, reménykedem abban, hogy néhány hét múlva nem fogják Petro Olekszijovics Porosenkót kiretusálni a most Varsóban készült fotográfiákról.