Magyarként és európaiként, anyagilag és morálisan egyaránt. Két év alatt legalább négy és fél milliárd dollárt vettek ki a zsebünkből csodaszép européer civilizációs normákra hivatkozva, majd rendszeresen megcsúfolva azokat.
Két éve kezdődött, amikor július végén az Európai Unió vezetői amerikai nyomásra, az ukrán gazdaság és piac megszerzésének reményében pénzügyi szankciókat hoztak Oroszország ellen. Moszkva válaszolt, az uniós mezőgazdasági termékeket kitiltották az orosz piacról, ez a négy és fél milliárdos eddigi exportkiesés. A magyar élelmiszeripar ráadásként az uniótól is kapott egy pofont: az EU ránk zúdította az Oroszországból kiszorított termékeit, dömpingáron. Ez a szó legszorosabb értelmében elveszett és létre nem jött magyarországi állások ezreit jelenti.
Megérte?
Brüsszel nagyhangú demokratái az ukrajnai konfliktus kirobbanása, a Krím félsziget oroszok általi visszacsatolása után kényszerítették rá a szankcióháborút az unióra. Mondván, meg kell állítani, nem lehet szó nélkül hagyni az orosz agressziót. Ki volt a támadó fél igazából, ki kezdte? Az amerikai titkosszolgálatok és média által tüzelt Majdant, a forradalomnak beállított államcsínyt emlegetni mára közhely. A geopolitikai érdekek is nyilvánvalóak, Washington és Moszkva versenyfutása Ukrajnáért. Unalmas lehet immár a kettős mércét is emlegetni, hogy mit tett volna az Egyesült Államok, ha mondjuk Mexikóban oroszbarát erők jutnak hatalomra. Valljuk meg, a fényes amerikai történelemben nem egy, a Kríménél lényegesen sötétebb storyt találunk. Csak az érdekesség kedvéért elevenítsünk fel az egyik legelsőt. Nézzük, mit is írt 1901-ben az Amerika-ellenességgel aligha vádolható Mark Twain – Ernest Hemingway szerint az amerikai irodalom „atyja” – az Egyesült Államok Spanyolország ellen folytatott gyarmati „felszabadító” háborújáról. „Tudtuk, hogy a Fülöp-szigetek lakói már két éve háborút viselnek függetlenségükért, és abban a hiszemben vannak, hogy rokonszenvezünk nemes céljaikkal. S meghagytuk őket ebben a tévedésben. Hivatalosan kijelentettük: hadseregünk és flottánk felszabadítani jött őket, segíteni jött, hogy lerázzák a gyűlölt spanyol igát. Addig kedveskedtünk és hazudtunk nekik, amíg Manila a mienk nem lett, s már nem volt szükségünk a segítségükre. Szóval bolonddá tettük őket, kihasználtuk őket, amíg szükségünk volt rájuk, aztán a markunkba nevettünk, és eldobtuk őket, mint a kifacsart citromot. A Haladás és a Civilizáció nevében célunkul tűztük ki, hogy a Fülöp-szigetek gazdái leszünk.”
Ismerős történet?
Természetesen ma már nem ilyen drasztikusak a módszerek – habár Afganisztántól Irakig, a Szerbiából „kidemokratizált” Koszovót is beleértve lehet, hogy erről mást gondolnak –, a Fülöp-szigetek is kapott 1945 után „saját” kormányt. Mint ahogy Kijevben is kötelező kormányfő és miniszterek kinevezése előtt az amerikai nagykövettel egyeztetni. Ennyi lett ugyanis a „Majdan szabadságából”. Ukrajna semmivel sem lett függetlenebb vagy demokratikusabb, a kisebbségi jogokat semmibe veszik, a kárpátaljai nem nemzetiségi önrendelkezést, hanem frontbehívót kap. A kelet-ukrajnai polgárháború tízezrek életét követelte, ott a szó legszorosabb értelmében, az ország Kijev által ellenőrzött részén pedig pénzügyileg romokban a gazdaság. Petro Porosenko elnök kormányzata amerikai és uniós segélyekből él és lop, ukázt is Washingtonból és Brüsszelből fogad el. Utóbbiból egyre kevesebbet, Angela Merkel ugyan kiharcolta a német cégek privatizációs koncát, de összességében az EU hoppon maradt, ez a buli tengerentúli haszonkulccsal működik. S itt egy pillanatra a morális részt érdemes a Majdan felől is megnézni: a forradalmárlelkületű, a jobb életben hívő ukrán a Nyugat kezébe tette le sorsát. Mit kapott? Függetlenséget, demokráciát? Egy túrót. Vízummentességet? Az majd lesz, a következő majd lesz után… Biztonsági védőernyőt? Ugyan, a NATO-ba nem veszik fel az ukránokat, ők frontországnak kellenek, a második világháborúból ismert náci kollaboráns policáj alakulatokat időző haderővel.
Ezért hagytunk több mint négy és fél milliárdot kivenni a zsebünkből?
Az EU a múlt hónapban fél évvel újra meghosszabbította a szankció-háborút. Nem volt vita, lényegében fű alatt verték keresztül a dolgot Brüsszelben. Meg lehetett volna vétózni? Jelen helyzetben ennek nem volt sem módja, sem esélye, ha nem akarunk egyedül szembemenni az „árral”, a visegrádi négyek erre júniusban nem voltak felkészülve.
Mi lesz év végén? John Kerry amerikai külügyminiszter most tárgyal Moszkvában, az oroszok által ökölrázónak minősített varsói NATO-csúcs után enyhíteni akarja a feszültséget, egyezkedni akar Szíriáról is. De főleg előkészíteni a terepet az új amerikai elnöknek. Washington ugyanis érdekelt az orosz piacban, Ukrajna miatt elsőként lépett, most elsőként is térne vissza, megelőzve a magát marcangoló Európai Uniót.
Hagyjuk újra meglopni magunkat?
Objektum doboz