Felföldi Zoltán

Vélemény és vita

Teológiai analfabéták

„Megdöbbentően nyílt kampányt nyomott a misén a plébános” – olvashattuk az Index című hírportálon a napokban. Nagyon helyesen – tesszük hozzá mi

A problémánál azért mégis érdemes némileg elidőzni. Egyrészt azért, mert az idézett írás körülbelül azt a hangnemet hozta, amit a negyvenes évek végének egyházellenes kommunista propagandája. Másrészt azért, mert a hangnem mellett az újságírókról az is kiderült, hogy körülbelül annyira vannak tisztában a katolikus liturgiával, mint Gyurcsány Ferenc.

Jószerivel 1990 óta folyamatosan azt halljuk, hogy az egyház ne politizáljon, a templom falai között csak hitéleti tevékenység folyjék, ott ne legyen szó közéleti kérdésekről, a papok a szószéken ne nyilvánítsanak politikai véleményt etc. Nem más ez, mint annak a negyvenéves kommunista hagyománynak a szívós továbbélése, amely az egyházat el akarta és el akarja hallgattatni. Kommunistáink és liberálisaink, amikor hatalmukban volt, államosítással, letartóztatásokkal, iskolabezárásokkal, szerzetesrendek feloszlatásával, papok üldözésével, hívek fenyegetésével próbálták elérni, hogy „az egyház ne politizáljon”. Amikor ezeket az eszközöket már nem lehetett alkalmazni, akkor európai értékekre hivatkozva, az állam és az egyház szétválasztásának hamis jelszavával, kioktatással vagy a nevetségessé tétel eszközével éltek. És klasszikus agitprop módszerekkel: olyan emberek megszólaltatásával, akik a papok politizálásán mélyen felháborodnak. Hogy a megszólaltatott vagy idézett „hívek” ott sem voltak, vagy éppen direkt azért küldték őket, hogy nemtetszésüknek adjanak hangot, esetleg demonstratívan kivonuljanak, az természetesen mellékes. Egy-egy ilyen megszólalót hallgatva az embernek olyan érzése támad, mint amikor a május elsejei felvonulások teljesen „véletlenszerűen” kiválasztott „önkéntes” résztvevői „spontán” módon megnyilatkoztak. Persze a templomba járó katolikusok között ténylegesen vannak olyanok, akik nem a Fideszre szavaznak, és nem szívesen hallgatják papjaik politikai véleménynyilvánítását. Nincsen ezzel semmi probléma. A fősodortól való eltérés, a deviancia minden közösségben létezik. Katolikus hívek körében ilyen deviancia a balra szavazás. Szerencsére csak elenyésző kisebbséget érint.

De miért is ne politizálhatna a pap? Miért is ne adhatna útbaigazítást a híveknek a politikai választás kérdésében? Egyrészt, ha az egyházon kívülről akarják meghatározni egy papnak, hogy milyen témában és mit mondhat a templomban, az körülbelül azzal egyenértékű, mintha egy újságírónak – például a Fábián–Német párosnak – határozná meg valaki kívülről, hogy miről és mit írhat. Másrészt, a politikai választás értékválasztás. Az egyház pedig szintén bizonyos értékek talaján áll. Teljesen természetes, hogy az egyház olyan politikai erők választására buzdítja a híveit, amely politikai erők által képviselt értékek a lehető leginkább összhangban állnak az adott egyház által képviselt értékekkel. Nincsen ezzel semmi baj. A baj azzal van, hogy újra és újra el akarják hallgattatni a papokat és a keresztény egyházakat. És ha ez nem sikerül, akkor próbálják besározni őket: pedofilbotrányokkal, nőügyekkel, homoszexuális vádakkal vagy éppen anyagi visszaélésekkel.

Félreértés ne essék: mi, katolikusok, tisztában vagyunk saját egyházunk és papjaink gyarlóságával, esendőségével, tökéletlenségével. Mindazzal a gyarlósággal, esendőséggel és tökéletlenséggel, ami abból származik, hogy a papok is emberek, az egyház pedig emberek által működtetett intézmény. Abból azonban nem kérünk, hogy a papjainknál semmivel sem kevésbé gyarló, esendő és tökéletlen senkiháziak oktassanak ki bennünket abból, hogy mi történjen egy szentmisén. Ráadásul úgy, hogy egy mise lefolyásával sincsenek tisztában. Az idézett Index-cikk szerzői ugyanis még azzal is ütni akartak egyet a papon, hogy leírták: „A plébános nem várta meg a mise végét, hanem a búcsúének közben lelépett az oldalsó bejáraton.” Nos, ha már jártak volna szentmisén, tudhatnák, hogy ez mindig így van: a pap elkezdi a záróéneket (és nem búcsúéneket!), majd egy vagy két versszak eléneklése után a paptársak és/vagy ministránsok kíséretében bevonul a sekrestyébe, a hívek pedig már pap nélkül fejezik be az éneket. Úgyhogy szegény Németh atya nemcsak abban volt bűnös, hogy politizált a misén – amihez minden joga megvolt – hanem abban is, hogy a mise vége pont úgy zajlott le, ahogyan kell.

Németh atya tehát mindent teljesen normálisan csinált. Amiből következik, hogy a kritikusainak nem vele és nem egy, az egyházi gyakorlattal ellentétes, deviáns viselkedéssel van problémájuk. Nem, nekik a keresztény vallással, a keresztény egyházakkal és az általuk képviselt világképpel, értékrenddel van problémájuk. Ami érthető: hiszen ezek az egyházak, a hívek, az ő világképük és értékrendjük akadályozzák a világ szerintük kívánatos irányba történő haladását. Nos, rossz hírem van a kritikusoknak: tetszik vagy nem, mi folyamatosan ott leszünk akadályként. És nem lesz egyszerű eltakarítani bennünket az útból.