Takaréklángon

Ha a Schiffer András, Szigetvári Viktor és Vona Gábor között elhangzottak alapján mindössze egy következtetést lehetne vázolni, az minden bizonnyal így hangzana: nem pusztán a probléma megoldását nem találják, de a probléma valós mibenlétét is hibásan fogalmazzák meg. Schiffer szerint a demokratikus ellenzék feladata (már most) az lenne, hogy eldöntse: hová akarja eljuttatni az országot. Az ő jelszavai a következők: szabad kereskedelem, béremelés, hozzáadott érték, tőkeképző képesség, vállalkozásfejlesztés, valamint a (bevándorlást kezelni képtelen) Nyugathoz való tartozás. Ezek fényében természetesen új kezdetre van szükség, már megint (ki tudja, hányadszor) új pályára kell állítani az országot.

Szigetvári Viktor rögtön azzal indított, hogy kijelentette: ma azok vannak többségben, akik leváltanák az Orbán-rendszert. Hogy ezt mégis mire alapozza, sajnos rejtve maradt a hallgatóság előtt, azt azonban mindenki megtudhatta, hogy az autonómiahiányos közösségben egyenlőtlenség uralkodik, és elsősorban ebben kell változás. A nemes cél minden bizonnyal elérhető, ha az Együtt alakít kormányt, addig is mielőbb létre kell jönnie az euroatlanti integráció-nak, és modernizálni kell mindent, amit lehetséges. Utóbbihoz hozzátartozik, hogy Magyarország nyitottabb migránspolitikát folytasson, hiszen Szigetvári szerint a hazai munkaerőpiacnak jót tenne pár tízezer bevándorló.

Ha ez megvan, már csak annyi marad hátra, hogy a Fidesz populista politizálását egy mérsékelt gyakorlat váltsa fel. Ezzel kapcsolatban viszont nem derült ki, hogy mi az, amitől mérsékeltebbnek kellene lennie, hiszen – úgy tűnhet, hogy – így a jelenlegi „populizmustól”, adott esetben a liberálisoktól és Szigetváritól is távol álló elitizmus akarását jelentené. Vona Gábor ismét elmondta, hogy már a rendszerváltoztatás is elhibázott volt, és ennek „eltorzult végjátéka” a jelenlegi rendszer, amely a korábbi Orbán-kormányoktól gyengébb (szak)politikai teljesítményt nyújt, ezért pedig a válság folyamatos életben tartásában érdekelt. A radikális jobboldal politikusa a jelenlegi hatalom leváltásához erő felmutatását és hitelességet javasolt, bár a Fidesz hiteltelenségének mibenlétét nem magyarázta el. A Jobbik elnöke szerint generációs törésvonal van az ezredfordulót megelőző és az azt követő pártok politikusai között, és ez újabb ok, ami miatt a kormánynak mennie kell…

A pártelnökök a sötétben tapogatóznak. Hiába ugyanis a vélt vagy valós szakpolitikai kompetencia, hiába a nagyobb pártszervezet kiépítése, a vállalkozások fejlesztése, sőt talán a béremelések ígérete, és hiábavaló az ezeket népszerűsítő kampány is – ha nincs egy markáns karakter, akihez a választók mindezt kötni tudják. Márpedig ha az emberek az ellenzékre néznek, egy zavaros, szürke maszlagot látnak, amelyben már azt sem tudják, hogy ki kicsoda, vagy ki kivel van (ez a baloldalra hatványozottan igaz). Az ellenzéki pártok vezetői eddig képtelen voltak úgy hallatni a hangjukat, hogy arra az emberek emlékezzenek vagy hivatkozzanak.

Orbán Viktor például, amikor Európa kormányfői közül elsőként jelentette ki, hogy a határokat meg kell védeni, a törvényeknek pedig érvényt kell szerezni, pontosan így tett. Ő képes volt tudomásul venni a(z európai) politika perszonalizációját, vagyis azt, hogy Európának ma erős karakterekre van szüksége, nem pedig újabb és újabb intézményi reformokra és a valódi politikai teljesítményt háttérbe szorító és megbéklyózó bürokráciára.

Ennek elismerése vagy tagadása az egyik hatalmas különbség a Vona által említett, ezredforduló előtti és utáni erők között. A másik pedig az, hogy a sárvári vitázók pártjainak mindegyike csak egyetlen adott társadalmi probléma kapcsán jött létre, szélesebb rétegeket érintő kérdésekben a rengeteg „szakértő” ellenére ezért képtelenek kiforrott és hiteles álláspontot képviselni, bár rendületlenül próbálkoznak fenntartani ennek látszatát.

A takaréklángon égő ellenzéknek ezért kell változtatnia önmagán.