Kiss László

Vélemény és vita

Szurkolók sterilben

Na, azon is elvitatkoznak még az értők, hogy kell-e egy futballmeccsre szurkoló.

Mert lám, milyen jót tett a válogatottnak, hogy az UEFA első reflexe ellenére mégsem gyors telepítésű kerítés várta az érdeklődőket az Üllői úton, így aztán sikerült legyűrni a félelmetes Feröert. De a másik tábor – igen, olyan itt is van, miért éppen itt ne lenne – azt mondja, egy félidőn át látszott, megzavarta a fiúkat a közönség, hiszen ők nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy egy-egy bajnokin gyanús figurák, szurkolók is vannak a lelátón.

Nem tudom, mindenesetre érdemes meghallgatni gyógypedagógust, kezelőorvost, pszichológust meg pszichiátert, gerontológust és politológust, no meg az ellenzék vezérszónokait is az ügyben. Mármint arról, hogy milyen szurkoló is kell nekünk. Kell-e zászlóba öltözött, hangoskodó, anyázó, a bírót, az ellenfelet fumigáló és pocskondiázó, metrófogantyút bedobó, legújabban pedig drónt röptető? Vagy kizárólag bibliaforgató, rendszeresen bérmálkozó, Ady-verseket kapásból elemző, a kőbányai Hámán Kató nyugdíjaskórusban basszus szólamot vivő ember léphesse át a stadionok küszöbét? No meg a kocsmaasztalról még a meccs után is föltétlenül politikailag korrekt beszédet tartó öreg-fiatal.

Mert hát az UEFA megbünteti a magyar szövetséget, mert minősíthetetlen tónusban románoztak a szurkolók, majd az MLSZ – ugyanazon szurkolók miatt – megbünteti a klubokat, mert szidták a Fradit a Vasas-pályán, az Újpestet Debrecenben. Érthető persze a fair play, az igény a jó modorra, csakhogy a szigorú UEFA elnökét éppen most vegzálják holmi gyanús pénzek miatt, a FIFA-nál meg már nincs is ember, akit meg lehetne büntetni, el lehetne tiltani a futballtól.

Hát akkor hogy is van ez? Itt már ujjlenyomatot és hangmintát vesznek mindenkitől, aki egy magyar futballpálya közelébe téved, nincs köpködés, csúnya beszéd, rasszizmus, és lassan-lassan dress code-ot is előírnak, mint a Parlamentben vagy a Teatro alla Scalában, miközben az igazán nagyok, a futballért aggódók már réges-rég nem is látják a játékot, csak a pénzt, amely csak elméletileg van mélyre ásva benne.

Igen, legyünk jók, fegyelmezettek, emberbarátok mi, szurkolók, elvégre nem mi találtuk fel a játékot. Csak éppen több mint egy évszázada életben tartjuk.

Elvtársak és uraim: előre a steril, PC szurkolásért!