Vélemény és vita
Sztálin jó barátja
Amint sokszor megtörtént már, rajtaütöttem egy senkinek sem kellő könyvön a Krisztinavárosi antikváriumban
Aranybányára találtam benne, ötven forintért.
Jócskán lemaradva az 1945 utáni, nyugati háborús szakirodalom közzétételétől, 1981-ben megjelent a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfői üzenetváltásait tartalmazó, csaknem ötszáz oldalas dokumentumgyűjtemény. Magyarra fordítását és kiadását a Kárpáti (ungvári) és a Kossuth Könyvkiadó gondozta. A kiadvány Sztálinnak Winston Churchill-lel folytatott üzenetváltási anyagát, kisebb részben a Franklin D. Roosevelttel és Harry Trumannal történt levelezést tartalmazza. (Az Egyesült Államok csak később csatlakozott a katonai szövetséghez).
Churchill első személyes, zárt diplomáciai üzenete Sztálinhoz 1941. július 8-án kelt. „Minél tovább tart a háború, annál több segítséget tudunk nyújtani. Az angol légierők éjjel-nappal légitámadásokat hajtanak végre a Németország által megszállt, és saját német területeken, ameddig elér a hatósugaruk. Tegnap 400 repülőgép támadta a tenger túlpartját, 200 nehézbombázó a német városokat.”
Sztálin két nappal később küldött személyes, szigorúan bizalmas válaszüzenetet Churchillnek, majd július 18-án hosszabb levelet írt a brit kormányfőnek, amelyben megerősítette, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britannia harci szövetségesek Németország ellen.
Július 21-én újabb titkos üzenet érkezett Londonból Moszkvába: Churchill elemezte Sztálinnak, hogy a németek által megszállt francia területeken miért nem lehet partra szállni: a megszálló erők sokszoros anyagi és harci fölénye miatt. „Amikor tavaly Kréta szigetén megkíséreltünk partra szállni, megismertük a kudarc keserű ízét” – írta Churchill. Viszont tudatta Sztálinnal, hogy a Háborús Kabinet döntése alapján kétszáz vadászgépet küldenek Oroszországba, két-három millió pár csizma készül szállításra; továbbá nagy mennyiségű nyersgumit, ónt, ólmot, gyapjút, gyapjúruhát stb. juttatnak el Murmanszkon át az oroszoknak.
Mivel a Szovjetuniónak nem volt tengeri szállító kapacitása, az Egyesült Államok saját teherjárműveit és hadi készleteit küldte Sztálinnak. E horribilis utánpótlás nélkül Moszkva nem élte volna túl a német hadjáratot, a teljes megszállást és leigázást. Összesen 516 személyes, bizalmas és titkos levélüzenet sorakozik egymás után, a jegyzetekkel együtt 476 oldalon. Churchill brit miniszterelnök 1943. július 8-án személyes és szigorúan titkos üzenetet küldött Sztálin marsallnak. „Az »Eskimos« nevű hadműveletnek meg kell kezdődnie, félmillió ember tengeren történő átdobásával, 1600 hajóval, 1200 partra szállító járművel. Az ellenség területén (Szicíliában) 300 ezer főnyi (német és olasz) haderővel szemben kell küzdeniük. Tájékoztatni fogom Önt az ütközet menetéről. Időközben 70 nap alatt legalább 50 tengeralattjárót süllyesztettünk el.”
Szeptember 10-én Eisenhower tábornok elfogadta Olaszország feltétel nélküli kapitulációját. A szövetséges csapatok Nápoly környékén is partra szálltak, majd megindultak északnak, az Alpok felé. Ugyanakkor a keleti fronton összeomlott a németek (és magyarok) doni, volgai hadjárata. Borzalmas emberveszteséget hagyva maguk után, Nyugat felé vonultak vissza.
November 28. és december 1. között Churchill, Roosevelt és Sztálin konferencián találkozott Teheránban. A nagyhatalmak vezetői részben megegyeztek a háború utáni, új európai politikai- és államrendben. Churchill 1944. október 5-én Sztálinhoz utazott. „Előre élveztem, hogy 1942 óta újra Moszkvában lehetek” – üzente előre a titkos hírcsatornán. Október 12-étől 19-ig megtárgyalták egymás közt, hogy Lengyelország, Bulgária és Románia szovjet zóna alá kerül, Magyarország és Jugoszlávia pedig részben orosz, részben angol–amerikai érdekeltség lehet.
Hazautazását követően tüstént üzent Sztálinnak a brit kormányfő: „Nagyra becsült Sztálin marsall! Legyen szabad közölnöm Önnel, milyen óriási örömömre szolgál az, hogy ilyen fesztelenül és kölcsönös megértéssel beszélgethettünk a nehéz, és gyakran elkerülhetetlen állampolitikai kérdésekről. Őszinte nagyrabecsülésem, az Ön Winston CHURCHILLJE”
(így!). A történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosának.
Na, itt becsuktam és félretettem a könyvet, mert émelyegni kezdett a gyomrom. Nem felejtettem el ugyanis azt sem, hogy Churchill, az első világháború idején a brit admiralitás első lordja, 1915. május 5-én hosszú víkendre utazott Párizsba, titkos szeretőjéhez. Kikapcsoltatta a telefont a villában, véletlenül sem akartak beszélni, találkozni senkivel. Churchill ilyenkor a titkárára, Fisherre hagyta a mindennapi ügyek intézését. A „történelmi” légyott második napján, május 7-én, világos nappal német torpedó találta el a Lusitania nevű óriás csavargőzöst, nyolc–tíz mérföldre az ír partoktól. Több nagy erejű robbanás szakította szét a hajó orr-részét, az óceánjáró húsz perc alatt elsüllyedt, ezerkétszáz ember veszett a hullámsírba.
Utóbb bebizonyosodott, hogy a brit kereskedelmi hajóra hadi embargós szállítmányt, lőgyapotot csempésztek be. Hiába figyelmeztette az utasokat a veszélyre a New York-i Német Birodalmi Követség újsághirdetésben. Churchill pontosan tudta, mi fog történni a hajóval, amint azt is tudta, hogy a tragédia belerántja az addig semleges Egyesült Államokat az első világháborúba. Úgy is történt: és az Egyesült Államok gigászi gazdasági erejével máris a világuralomra tört.