Vélemény és vita
Szocialisták és Bilderbergék
Álláspont. Nagy médiaboomra készültek az MSZP vezetői, hiszen a hét végén itt tartotta tanácskozását az Európai Szocialisták Pártja
Tóbiás József elnöktől Mesterházy Attila exelnökön keresztül a Brüsszelből hazarobogó Ujhelyi István reménybeli elnökig mindenki óriási eseményről beszélt. Amelyhez képest a múlt heti G7-es csúcs csak valami olyasmi volt, mint egy külvárosi szakközép operapróbálkozása a milánói Scalához képest. Hiszen Pestre jön a magyar „elvtársakat” megsegíteni a világ krémje, itt lesz Merkel selyemzsinórját kézbesíteni Sigmar Gabriel német alkancellár, a magyar bevándorlási politika ellen tüntetni Matteo Renzi olasz kormányfő és Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Victor Ponta román miniszterelnök pedig bemutatja, hogy milyen megbízhatatlan, csúf szomszéd ez az orbáni Magyarország. Nos, az említett politikusok közül egyetlenegy sem jött el. Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke nyilván hivatalból ott volt, Szergej Sztanisevet újraválasztották elnökké, ilyenkor nyilván illik a helyszínen lenni, Stefan Löfven svéd miniszterelnök meg beszéde alapján alighanem maga sem tudta, hogy pontosan melyik országban van.
Ennek fényében komikusak és szánalmasak voltak az MSZP-s vezérek szavai. Szóhasználatukkal élve az nem „európai politika”, hogy mást sem tudnak, mint Orbánt szidni és minden második mondatban „benyalni” Brüsszelnek. Értelmetlen a bevándorlással kapcsolatos „véres kard” hordozásuk is. Jól látszik, hogy Európában még a szociáldemokrata vezetők meghatározó része sem úgy gondolkozik, ahogy ők. Mert miért nem volt például itt Renzin kívül egyetlen meghatározó francia vagy spanyol szocialista sem, vagy akár a nem éppen távoli Bécsből Werner Faymann szocdem kancellár? Utóbbi kormánya mondjuk speciel éppen a hét végén közölte, hogy egyetlen újabb bevándorló sem jöhet egyelőre Ausztriába.
Kudarc volt ez a hétvége az MSZP számára azért is, mert nyilvánvalóvá vált: ha az Európai Unióban van is szándék az Orbán-kormány leváltására, a szocialista vezetőkkel immár a lőtéri kutya sem számol. Egyébként nagy valószínűséggel pillanatnyilag nincs is ilyen szándék a „fejlett világban”, hiszen a tiroli Telfs-Buchen település melletti Interalpen Hotelben összeült Bilderberg-csoport ülésére egyetlen magyart sem hívtak meg.
Persze valljuk meg, a világ „háttérhatalmának” képviselőire amúgy sem jellemző, hogy az érintettekről a jelenlétükben tárgyaljanak. Most huszonkét országból száznegyven „befolyásos politikai döntéshozó, vállalatvezető, bankár, újságíró és tudományos szakértő részvételével” folytattak tanácskozást. Biztosan ott volt Heinz Fischer osztrák elnök, Ursula von der Leyen német védelmi miniszter, Mark Rutte holland kormányfő, Charles Michel belga miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. A meghívottak listáján szerepelt Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke is, valamint számos multi vezetője vagy tulajdonosa is. Ez utóbbiak ugye szép, nép által választott funkciók.
Miről döntöttek?
A kiszivárgott hírek szerint elsőként ott volt a görög adósságválság. Amelyről ugye tudjuk, hogy nem úgy magától van. A görögöket „valakik” meggyőzték, hogy vegyenek fel nagyon sok pénzt a semmiért. Ez például a magyar szociálliberális kormányoktól teljes mértékben idegen volt. Ezért most a görögöknek fizetniük kell, legatyásodásig. Jogos? Törvényes?
Tárgyaltak Oroszországról is. Volt ott egy darab orosz vagy Vlagyimir Putyinra hasonlító valaki? Nem volt. Aztán téma volt a Közel-Kelet. Na azoknak a képviselői sem voltak ott. Emlékeznek ugye, volt az a nagyszerű arab tavasz, amelyet nem a helyiek vezényeltek le, ők legfeljebb tüntettek és meghaltak. Ők azóta is hihetetlen módon élvezik ennek a a következményeit, valószínűleg ezért is menekülnek Európába. A Bilderberg-csoport eszmefuttatást folytatott az adatvédelemről és a mesterséges intelligenciáról is. Ez az a pillanat – ha a Kedves Olvasó nem ragaszkodik ahhoz, hogy a magánbeszélgetésein idegen államok funkcionáriusai szórakozzanak –, amikor el kellene gondolkodni az ősrégi levelezésen. A mesterséges intelligencia is egy nagyszerű idea. Azért találták ki, hogy minél gyorsabban és hatékonyabbam manipuláljanak. Vegyen négy okostelefont akkor is, ha csak egy félreeső vonalas vagy egy agresszív turmixgép hiányzik a háztartásból.
A Bilderberg-csoportról az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy ez csak mese. Valami, ami nincs, csak beszélnek róla. Ronda egy mese ez. Össze lehet szedni a Bilderberg-csoportról az összesküvés-elméleteket, amelyeket addig szórakoztató létrehozni, amíg valamelyik nem valósul meg. Akkor kínos lesz.
Habár a világ egyes eseményeit nézve már most kínos.