Szajlai Csaba

Vélemény és vita

Szilánkok

Nézzék el, hogy 1956-ról egy családi történettel állok elő, de aligha akad ebben az országban olyan, akinek ne lenne valamilyen személyes története a hatvan évvel ezelőtti eseményekről.

Ez pedig cáfolata annak, amiről évtizedekig hazudozott a szocialista propaganda, vagyis hogy a klerikális reakciósok, a horthysták és a jobboldali csőcselék állt volna az események mögött, amelyekről évtizedekig azt hazudták: ellenforradalom volt.

Néhai anyai nagyapám azért került föl Budapestre, mert az ő apja, vagyis a dédapám méltóztatott elkártyázni a családi földeket, márpedig egy gazdálkodó família mit sem ér birtok nélkül. Utólag persze ez előnyösnek bizonyult olyan szempontból, hogy nem volt mit államosítani, „téeszesíteni”, vagyis a földünk nem a „komcsiké” lett. No, meg nem lettünk kulákok. Nagyapám a szocializmus időszakában Ferencvárosban, a vasútnál dolgozott, kijárta a grádicsokat, s egyenes jelleme, tartása miatt még az ötvenes években is urazták. Miután átélt ezt s azt, kerülte a politikát. A családi elbeszélések szerint nagyapám 1956 őszén a IX. kerületi ostrom alatt szerzett sebesülést: a rá visszapattanó lövedékszilánkot később nem lehetett belőle kioperálni.

A mi kis legendáriumunk szerint „papa”, aki a szilánkot vagy a szilánkokat magával vitte a sírba, „véletlenül” került csataközelbe. Persze sohasem lehet hinni a véletlenekben… Néhai nagymamám ritkán beszélt arról, hogy mit élt át akkoriban, de arra emlékszem, hogy számára a legszörnyűbb és egyben legfélelmetesebb látvány a szovjet tankok bevonulása volt.

Apai nagybátyám, egy vidéki nagyváros munkástanácsi vezetője volt 1956 őszén: a szocializmusban csak azért nem „csinálták ki” – hanem pusztán „áthelyezték” –, mert vasútmérnöki szaktudására úgymond igényt tartott az állam. Szüleim, nagyszüleim ritkán beszéltek a hatvan évvel ezelőtti eseményekről és arról, hogy azt miként élte át a családunk. Olyannyira tabu volt 1956, hogy apám indulatos is lett, amikor ezekről faggattam. Néhai keresztapám azonban mesélt arról, hogy a rokonságból kik és mit tettek annak idején. Apám persze még kamaszkoromban elmondta: ötvenhat nem ellenforradalom volt, de hozzá is tette, hogy amekkora a Kádár-rendszer iránti nosztalgia, az ország többségével elfeledteti, mi történt akkoriban valójában.

Mindezt csak azért rögzítettem, mert nekem a kedvenc ünnepem október 23-a lett. Leginkább azért, mert ötvenhatos hőseink megmutatták a világnak, hogy a felvonulások-tüntetések után vállalják a harcot is a világ legnagyobb hadseregével, az ide akkreditált orosz csapatokkal szemben.

Bár hatvan esztendő már távolinak tűnik, mégsem az. Akadnak még közöttünk egykori forradalmárok és szabadságharcosok. Nekik kijár minden köszönet és elismerés.

Akiket pedig zavar, hogy mostanában már a csapból is ötvenhat folyik, javaslom tegyék fel maguknak és családjuknak is a kérdéseket. Tényleg mindent tudunk ötvenhatról? A bennünk lévő szilánkokról?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom