Kővári I. Bence

Vélemény és vita

Szériahiba

Hosszú cikket közölt a Magyar Nemzet „a machiavellizmusról” mint a jelenlegi problémák első számú és legfontosabb okáról.

Az átfogó elemzés igényével fellépő Sárközy Tamás írásában sokat próbál markolni, összesen több mint huszonöt hibát azonosít, amelyekkel szemben kritikát fogalmaz meg. Az értekezés magában foglalja többek között a politikai versengés intellektuális színvonalának csökkenését, a mindenkori politikai elitet övező általános bizalmatlanságot, a hanyatló Nyugatot, a nyelvi populizmust, a jogrendszer erodálódását, az értelmiségi elitizmust, a polgári Magyarország ideáját, az illiberalizmust, az azeri gyilkos ügyét, a labdarúgást, a tudomány és a politika viszonyát, egy szó, mint száz, felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent. A témák mindegyike kimerül egy, maximum két mondatban, és a helyükre rögtön három új probléma lép. Ennek köszönhetően mire befejezzük az olvasást, meggyőződhetünk arról, hogy ma a hazai közélet tekintetében minden rossz, itthon csak a baj van.

Azonban ha néhány (talán triviálisnak ható) gondolatot rögzítünk, feltámadhat a remény, hogy Sárközy Tamás borús horizontján is kisüt a nap.

Az alapoktól kell kezdenünk. A cikk hibaként említi, hogy „a napjainkra újraéledt machiavellizmus a politika, illetve a kormányzás lényegét a hatalom megszerzésében, illetve megtartásában látja”. Azon túl, hogy nem derül ki, hogy bárkinek, aki egyáltalán részt mer venni a politikai versenyben, mégis milyen más reális célt kellene maga elé kitűznie, azt sem tudjuk meg, hogy miért magától értetődő, hogy a hatalom önmagában rossz. Márpedig Sárközy Tamás szerint ez a helyzet, éppen ezért érlelődik a társadalomban a „semmilyen hatalmat senkinek” gondolata.

A dolog azonban úgy áll, hogy a hatalom egyáltalán nem rossz, csak az emberek nem szoktak hozzá, hogy valaki, aki a hatalmával él, mer választani jó és rossz között, meri értelmezni a saját helyzetét (meg meri mondani, hogy mi van), mer döntést hozni egyik vagy másik társadalmi csoport javára/kárára, ennek megfelelően mer szakítani a naiv utópiák kergetésének vágyával, vagy egyáltalán mer dönteni bármiben. Az emberek ahhoz szoktak hozzá, hogy a hatalom letéteményesei elleplezik saját mivoltukat, döntés- és kormányzásképtelenségüket, mi több, mindezt a jámborság, az ártatlanság erényeként tárják a közösség elé. Mindez a népszerű, de sikertelen kormányzás egyik meghatározó jele, egy korábbi rossz széria jellemzője, amelyet most Sárközy Tamás kér számon a kormányzaton. Ide vonatkozik az a fejtegetés is, amely azt rója fel hibaként, hogy a végrehajtás a tömegkommunikáció által igyekszik manipulálni a társadalmat: ez azonban nem több, mint az egység kiépítésének rosszindulatú olvasata.

Ha a hatalom szükségességének tényét sikerült realizálni, továbbléphetünk. A következő a helyes kormányzás kérdésköre. Sárközy szövege szerint az ideális állapot az lenne, ha az ország élére független szakértői kormány kerülne. Ez nem pusztán a korábbi tapasztalat (lásd: a Bajnai-féle sikertörténet) miatt nem lenne üdvös, hanem azért sem, mert a politika szuverén tevékenység, amely sajátos cselekvési módot követel, sajátos logika alapján. Ezt semmilyen lexikális tudás, avagy szakmai felkészültség nem helyettesítheti. A másik súlyos probléma a szakértői kormány gondolatával szemben az, hogy összeegyeztethetetlen a népszuverenitás elvével (ahogy azt már korábban Jámbor András és Pap Szilárd István is megírta), hiszen önmagában a „szakértősködés” soha nem fogja megjeleníteni az emberek által képviseltetni kívánt értékeket és érdekeket.

Miután elvetettük a szakértői kormányzás ötletét, hirtelen adja magát a megoldás egy másik problémára is, amely az írás szerint jelentkezett: „a közvélemény politikaellenességére, amely a szakmai elemmel szemben a politikai elem túlsúlya miatt alakult ki”. Fontos megemlítenünk, hogy minderre azért került sor, mert az emberek pont a szakmai elem korábbi erőltetése miatt képtelenek voltak egyáltalán azonosítani a politikát. Aki a közélettel akart foglalkozni, mindenhol csak a közgazdaságtant, a statisztikát, a diplomáciát, a formalitást látta, ezáltal esélye sem nyílt arra, hogy a politikát megismerhesse, vagy akár megérthesse. Márpedig ami érthetetlen, attól az emberek előbb-utóbb elfordulnak.

Azt követően, hogy tisztáztuk a hatalmat és a szakértői kormányzás hiányát érintő szemrehányásokat, rátérhetünk a berendezkedést ért kritikákra.

„A magyar politikai irodalomban nem használt illiberális szó azt jelenti, hogy kiürített, megjátszott, ténylegesen nem liberális, hanem autokrata, vezérelvű államberendezkedés” – írja Sárközy. A félreértés abból fakad, hogy a nyugati hatásoknak köszönhetően keveredtek az ideológiák és a politikai berendezkedési formák kategóriái. Ennek a zavarnak a következtében a liberalizmust sokan a demokrácia ekvivalenseként használják: demokráciát vagy liberalizmust mondanak, de ugyanarra gondolnak. Ezt kiküszöbölendő használ a kormány egy jelzőt (jelenleg az illiberálist) a demokrácia előtt, amely a korábban használt, mostanra azonban pejoratívvá vált konzervatívot hivatott helyettesíteni. Ettől függetlenül tény marad, hogy egy ideológia nem alapfeltétele, maximum következménye, velejárója lehet egy demokratikus berendezkedésnek, így van ez a liberalizmussal is.

Annak ellenére, hogy ma nem ez az uralkodó eszme, párbeszéd folytatható azokról a társadalmat érintő problémákról és kérdésekről, amelyekkel Sárközy Tamás is foglalkozik. Ahhoz azonban, hogy ez eredményes legyen, meg kell barátkozni a törvényekkel, amelyek nem a jelenlegi jobboldali kormány, hanem a politika örök törvényei.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom