Szeretünk, Európa

Térkép is jöhet segítségül, ez egy viszonylag hatékony találmány, amely szinte bárhol beszerezhető. Egy plázában, egy benzinkútnál, de ha a mobilalkalmazásuk tud olyat, akár azt is segítségül hívhatják.
Akkor kiderül, hogy Kijev és Tbiliszi, valamint Minszk is Európa része. Nem tegnap óta, mindig így volt és így lesz.

Ez egyébként egy bizonyos Moszkva nevű városra is igaz. Ha közös Európában gondolkodunk, az ilyesmi nem mellékes. Egyáltalán nem.

Tegnap Rigában, az úgynevezett Keleti Partnerség csúcstalálkozón erről előszeretettel feledkeztek meg.
A hírekben azt hallják majd, hogy ez az egész csak a vízummentességről szól, az ukránok, grúzok és a fehéroroszok szabadon utazhassanak hozzánk. Legyen becsületes üzlet, lehessen hatékonyan itt és ott is különösebb nehézségek nélkül vállalkozni. Tudják, ez az a szimbolikus cukrászda Bécsben… Na, most ezt se adták nekik oda. Ha keresik, hogy a miénk hol van, nos, az pont ugyanott van.

Ezt a bizonyos partnerséget azért fundálták ki, hogy lehetőség legyen szebbé tenni a világot – ezt a kisbetűs részben azonnal megtalálják az Európai Unió alapító okiratában. A nagybetűs részben az van benne, hogy a volt Szovjetunió egyes tagállamait integrálni kell, mert ez roppant hatékony és demokratikus. Valamint erről akkor is kellemes tudni, ha Oroszország megint és újra a gonosz birodalma lesz.

Magyarország és a fent említett fővárosokhoz tartozó államok mindig és mindenkor Európa részei voltak, meghatározó és értéket adó országai. Még akkor is, amikor nem furcsa nótákban kellett versenyezni, és csak egy nyelven volt kötelező énekelni. (Csak a történelemkedvelők jó hangulatáért: Bécs bizony látott már Mátyást is…) Érdemes lehetne esetleg azon is elgondolkozni, hogy az Európai Unió a jelenlegi formájában nem működik. Bürokraták és akarnokok döntenek arról, ami az adott országok legitim vezetőire tartozna. Az ő hatáskörükbe, kompetenciájukba, bármilyükbe, de nem bürokratákéba és akarnokokéba.

Magyarország miniszterelnöke egy sor állam mellett Lettországban – amely szintén a kezdetektől Európa része –, közelebbről pedig annak fővárosában, Rigában is kijelentette: lehet, hogy van nagyobb tagja az Európai Uniónak, de talán nincs olyan, amelyik több jogot követelhetne magának bármilyen kérdésben. Ez a példa erőteljesen vonatkozik az energetikára. Budapest maga akarja és el is tudja dönteni, hogy milyen módszerekkel és mely szövetségekkel építi ki azt a rendszert, amely garantálja biztonságunkat ebben a kérdésben. Nézzük csak az egyik legnépszerűbb energiahordozót, a földgázt: Magyarország, Románia, Bulgária és Szlovákia megállapodott arról, hogy összekapcsolja gázvezeték-hálózatát. És ebben nincs semmi, de semmi meglepő, mert a Nabucco- és a Déli Áramlat gázvezeték-projekt megfúrása után a térség államainak újabb lehetőségek és megoldások után kellett – és még mindig kell! – nézniük annak érdekében, hogy új gázbeszerzési forrásokat és útvonalakat találjanak.

Végül a két legkellemetlenebb téma. Az egyik Ukrajna kérdése. Magyarország végig messzemenően támogatta, hogy Kijev mindent megkapjon az uniótól, amit akar.

De az, hogy ez a háború folytatódjon, nagyon rossz ötlet.

Békére és a kereskedelem beindítására van szükség. A kereskedők minden oldalon tökéletesen, forintra, rubelre és eurócentre is lebontva el tudják mondani, mennyibe került az értelmetlen szankcióháború.
Kettő. A bevándorlásról is nyíltan kell beszélni, valahogy úgy, ahogyan azt a brit miniszterelnök, David Cameron tette, és persze, ahogy Orbán Viktor is beszélt róla. És itt le kell szögezni, hogy ezeket a gondolatokat és kijelentéseket nagyon a helyén kell értenie mindenkinek, főleg a nagy félremagyarázóknak és akarnokoknak, bürokratáknak: ez a kérdés nem más népekről, nem azok megítéléséről szól. Ez arra vonatkozik, hogy hosszú távon igen macerás struccot játszani. Nem lehet a fejünket semmilyen ostobaságba dugni, de még hurokba és homokba se.

A fenti kérdések nehezek. Nehezen elviselhetők. Végiggondolni talán még nehezebb. Azonban kérem, most próbálják ki.