Szélsőértékek

Úgy tűnik, a magyar gazdaság is elérkezett a pozitív fordulathoz, amelyet „szélsőségek” jellemeznek. Míg korábban Magyarország volt az uniós tagállamok fekete báránya, sőt még korábban – 2008 őszén – kis híján bekövetkezett az államcsőd, addig mostanság hazánk egyre kedveltebb a befektetők körében. Akad olyan globális pénzügyi szolgáltató – Bank of America Merrill Lynch –, amely belénk „szerelmes”. Momentán a kormánnyal legelfogultabb kutatók sem mernek erre az évre közel négyszázalékos gazdasági növekedést jósolni, a londoni Cityben azonban egyes szakértők ehhez nagyon közeli, 3,9 százalékos bővülést vetítenek előre. Egyébiránt ránk is férne, hogy minél hosszabb ideig bővüljünk kétszer vagy háromszor olyan gyorsan, mint az eurózóna átlaga. Egyfelől reálgazdasági fejlettségben van még mit behoznunk – például a kabinet ezért nem sietteti az euró meghonosítását –, másfelől Magyarország a 2004 óta tartó, közel tízéves sikertelen periódust lezárva csak az elmúlt évben tudott – már nemzetközi összevetésben is – kimagasló növekedési számokat, kedvező makroadatokat felmutatni. Tavaly 3,5 százalékkal gyarapodott a nemzetgazdaság éves teljesítménye a 2013-ashoz képest, ám ez a mutatvány azért tűnik kiugrónak, mert mások, más európai gazdaságok fölöttébb gyengén muzsikáltak.

Ugyanakkor – a friss hírek tükrében – tart a lendület: a hazai feldolgozóipar, amelynek lelkét a járműgyártás produkálja, elképesztő teljesítményre képes, amelyet „megfejel” a beszerzésimenedzser-index javulása. A mutató pedig azt jelzi, hogy a megkérdezett vállalatok nagyobb hányada egyre kedvezőbb folyamatokról számol be – immár lassan két esztendeje. Ezzel szemben legnagyobb sajnálatunkra az eurózóna hasonló indikátora nem változik. Csoda-e, hogy londoni pénzügyi elemzők robusztus élénkülést a magyar, a cseh és a lengyel gazdaságoktól várnak?

A legkedvezőbb fejlemény természetesen az, hogy a magyar államháztartási hiány uniós kulcsszint alatti betartását semmi sem fenyegeti, és ebben a helyzetben tudunk bővülni. Nem akármilyen dilemmán vagyunk túl: az elmúlt időszakban ugyanis hol az egyensúlyi mutatók – a költségvetési deficit és az államadósság elszállása miatt – romlottak a növekedés szerkezete miatt, hol a növekedés fékeződött le, mert az egyensúlyt kellett helyreállítani.

Beszédes összevetés az is, hogy miközben 2010-ben még a világ kilencedik legkockázatosabb országa volt hazánk, 2014-re viszont már csak a huszadik. Továbbá a magyar gazdasághoz hasonlóan a görög, az ír, a portugál, a ciprusi, a román és a lett gazdaság is fenntarthatatlan egyensúlyi pályán volt a pénzügyi válság előtti években. Nem árt felidézni, hogy ezek az uniós államok – közülük is elsőként Magyarország – a 2008-as válság után  a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió pénzügyi mentőövére, nemzetközi hitelcsomagra szorultak. S az úgynevezett IMF-programországok említett csoportjából mindössze háromnak sikerült a 2010 és 2014 közötti időszakban konszolidálnia a költségvetését: Romániának, Lettországnak – és nekünk.

Jelenleg Magyarország pénzügyileg stabil, a költségvetési hiányt jelentős részben a lakosság finanszírozza, az alacsony forintkamatok – tulajdoníthatón a jegybanki irányadó ráta jelentős csökkentésének – az állam kiadásait csökkenthetik. Utóbbinak pedig azért van jelentősége, mert nő a költségvetési politika mozgástere, amelyből más célokat vagy adócsökkentést lehet finanszírozni. Eközben további pozitívum, hogy a forint árfolyama az év eleje óta erősödött.

Mi lehet a következő szakaszhatár? A megfejtés egyszerű. Bár a nemzetközi hitelminősítők még mindig a spekulatív kategóriában tartják Magyarországot, a valódi ok nem a gazdasági folyamatok alakulásában, hanem sokkal inkább abban rejlik, hogy különadók terhelik a pénzügyi szektort. Miután azonban ebben a kormányzat előrelépett, és nincs kizárva, hogy tavasszal az Országgyűlés elfogad egy újfajta szabályozást, és ősszel jöhet a következő szélsőérték. Amelyet úgy hívnak: felminősítés.