Ez is valami a magyar futball szűk évtizedeiben, még akkor is, ha eredetileg nem a rend kedvéért találták fel az egyébként más tájakon csodálatos játékot. Sőt, talán éppen a rendetlenség, a kiszámíthatatlanság, az örök bizonytalanság tette olyan varázslatossá. Ám már nem úgy van, mint hajdanán, áttértünk a rongylabdáról a bőrre: manapság már nem akar száz fiúgyerekből kilencvenkilenc futballista lenni – és abból az egyből pedig, aki nem akart, futballvezér lett.
Most talán fordítva van. Persze nem születik százból kilencvenkilenc fociszakember, legfeljebb utálkozó, aki ilyen vagy olyan megfontolásból már régen hátat fordított a szent játéknak. És köpköd meg duzzog, mondván, ő bizony tudná, hogyan kell ezt csinálni. Mármint csapatot, vagyis futballt, de – még szerencse – őrá ezek nem hallgatnak.
„Ezek” most éppen azt találták ki, hogy csökkentik az első osztály létszámát. Egyszerűen szigorúan számon kérik az UEFA licencelőírásait, s amelyik csapat azoknak nem felel meg, annak fel is út, pontosabban: le is út. A rend persze helyes – különben egy másik kurzus idején a Fradit is kidobták –, csak homályosak a körülmények. Azok a csapatok, amelyek mehetnek a száműzetésbe, alighanem eddig sem voltak rendben anyagilag. Vagy tényleg most ütött be a krach? Talán ha pontról pontra nyilvánosságra hoznák, ki miben bűnös, könnyebb lenne az egész, lehetne együtt gondolkodni, keresni a megoldást. Mert lám, két éve nem játszhatott Egerben az Eger, mert halogatta a pályavilágítást, azóta viszont se világítás, se csapat, meghalt a futball a városban.
Igaz, jó néhány gazdasági tudor mondogatja, ez az ország gazdaságilag nem bír el tizenkettőnél több NB I.-es csapatot – de tizenkettőt tényleg elbír? Milyen szinten, és hol? Mellesleg volt itt már tizenkét csapatos bajnokság jó futballal, és volt tizennyolcas, szintén jóval. Meg rosszal is. Tehát önmagában a számháború és persze a folyamatos átszervezés alig valamit old meg. Ha pedig lesz öt fővárosi és – amennyiben a Dunaújváros bent marad – három Fejér megyei csapat, a fennmaradó négy helyen meg civakodjon az ország többi része. Városok esnek el – mint Eger – a futball számára, csapatok halnak meg – most az ETO –, Szolnokon, Szegeden, Veszprémben, Szombathelyen, Salgótarjánban, Zalaegerszegen már nem futballista akar lenni a gyerek, hanem kosaras, pólós, kézilabdás. Legfeljebb százból egy jelentkezik focizni, de aztán belőle is inkább vezető vagy edző lesz.
Úgyhogy rend lesz végre. De futball aligha.