Szárszó – száz szó

Két hete megtisztelő feladatot kaptam, és teljesítettem azáltal, hogy beharangozó ajánlást írtam lapunkban az idei Ünnepi Könyvhétre elkészült, Püski Sándor életművét dokumentáló hármaskönyvének befejező kötetéről. A kilencvennyolc évet alkotásban, tisztességben – és üldöztetésben – megélt (2011-ben elhunyt) legendás könyvkiadó, irodalomszervező és közszereplő egyik legismertebb, igazi nemzetpolitikai vállalkozása az 1943 augusztusában, Balatonszárszón megrendezett értelmiségi összejövetel volt.

Akkor már a tizenötödik nyáron folytatódott a Soli Deo Gloria (SDG) nevet viselő magyar református ifjúsági egyesület szárszói kertjében hagyományos oktatási, sport- és közéleti tevékenység a szerény sátrak, kabinok közötti szabad térségen.

A szervezés főbb és legfontosabb részét az akkoriban népieknek elnevezett írók kiadója, a jogot végzett Püski Sándor vállalta magára. Hivatalosan a Magyar Élet Tábor néven hirdették a találkozót, az évben – a doni tragédia és az egyre vészesebb világháború baljóslatú légkörében – nem kevesebb, mint hatszáz meghívott és spontán látogató jelent meg a helyszínen. Írók, költők, hírlapírók és lapszerkesztők, politikusok, egyesületi vezetők, lelkészek és teológusok, tudósok, tanárok, tanítók és „korai ébredő” szociológusok; a nyaralótelep kapuja nyitva állt a munkás- és parasztfiatalok, helybeli érdeklődők előtt. A kaszált füves vitafórumokon aktívan részt vevő tollforgatók, a politikához közeli személyiségek között találjuk Németh László, Kodolányi János, Karácsony Sándor, Féja Géza, László Gyula, Jócsik Lajos, Szabédi László, Veres Péter, Nagy István, Gulyás Pál, Erdei Ferenc, Nagy Ferenc, Kovács Béla és más felszólalók nevét. Urbánus és népi, baloldali és nemzeti gondolkodók ültek egymás mellett, türelmesen végighallgatva mások véleményét.

Ekkor vált ismertté, majd közmondásossá az előbb a keleti és a nyugati gonosz közé szoruló és a kommunizmussal, kapitalizmussal szembeforduló, úgynevezett „harmadikutas” politika; egyfajta magyar perspektíva, amelynek ideáját, reménységét 1944–45-ben porrá zúzta a történelem. Az 1990-es politikai rendszerváltozást követő harmadik esztendőben, az 1943-as szárszói találkozó ötvenedik évfordulóján nemzeti-polgári, jobb- és baloldali írástudók, politikusok megtartották a régeikre emlékező Szárszó 2 tábort az SDG egyesület kebelében, a Püski könyvkiadó és a családja szervezésében.

A kerek évforduló alkalmat adott az 1945-ben megszakadt nemzeti politika okainak és következményeinek, a „harmadikutasság” esélyeinek latolgatására. A saját hetilapot és havi folyóiratot kiadó Csurka István, az MDF–KDNP kormánykoalícióhoz tartozó Surján László, Tábori László, Jobbágyi Gábor, Füzessy Tibor, Csoóri Sándor, Bégány Attila, Elekes Andor; valamint az exszocialista Bíró Zoltán és Szűrös Mátyás részvételével került sor 1993. augusztus 24–25-én a nemzetpolitikai találkozóra az új, négyszáz főt befogadó, fafödémes „jurta” építményben. A jelen lévő nemzeti érzelmű újságírók, szerkesztők, közéleti emberek közül sokan meghaltak azóta már, mások ma is tevékenyek jobboldali-polgári lapoknál.

Közvetlenül a református egyesület kertszomszédságában, ugyancsak 1993 nyarán rendezte meg első ízben a „szárszói értelmiségi találkozót” Farkasházy Tivadar. A szintén közéleti személyiségnek számító humorista és viccújság-szerkesztő attól fogva a szülei által vásárolt telken látta vendégül a számára fontos embereknek számító politikusokat, írókat, zsurnalisztákat, bankárokat, művészeket, a legkülönfélébb bazári mutatványosokat és táncdalénekeseket. Az első évad kerti piknikjén még olyan márkás értelmiségiek is elfogadták a meghívást, mint Faludy György, Jancsó Miklós, Kosáry Domokos, Méray Tibor és Göncz Árpád; vagy az ellenzéki Fidesz-pártelnök Orbán Viktor és Kerényi Imre.

A következő nyáron (1994-ben) azonban már a Horn Gyula MSZP-jével mutyizó SZDSZ-es tisztikarral közösen ették kondérból a potya gulyást; a pletykák szerint Szekeres Imre és Magyar Bálint a csalitosban kötötte meg a kormánykoalíciót. Tíz éven át minden nyáron megvolt a’ zingyen kaja-pia, egyre gyöngébb színvonalú vendégekkel, majd 2003-tól 2014-ig szünetelt a szárszói szabadtéri piknik, a szomszéd keresztények vélhető örömére.

Azóta pedig a Teddy-féle szárszói rendezvény valahogy eltűnt a látókörömből. Most is csak azért figyeltem fel rá, mert a Népszabadság június 20-ai riportja beszámolt a sorrendben tizenötödik találkozóról. Idézem a címoldalról folytatódó tudósítást: „A nagy öregek előreengedték a fiatalokat.

A színpadra olyan közéleti »kezdőket« ültettek, akiket ismer ugyan az ország, de küzdelmeik elején vannak. Pukli István, a Tanítanék Mozgalom alapítója, Sándor Mária, a feketeruhás nővér mellett Gulyás Márton, »az Alkotmány utca réme«, illetve Juhász Péter, »a belvárosi ingatlanok nagy barátja« felelt Farkasházy és a moderátor Dési János kérdéseire.”

Juhász, az Együtt politikusa szerint „a Fidesz bűnözőkből álló csoport, melynek célja, hogy elfoglalja az államot. – Ezek nem politizálnak, hanem lopnak. A Fidesz egy korrupt bagázs, azért nem működnek a dolgok az országban, mert a pénzt ellopják – szögezte le Juhász, aki szerint nyulakkal állunk szemben, akik tigrisnek álcázzák magukat. A tigrispéldára fogékony volt a hallgatóság, egy közbeszóló arra a kérdésre, hogyan lehet tigrissel szakmai vitát folytatni, azt felelte: »Sehogy, le kell lőni.«”

Gulyás Márton ezen felháborodott – számol be napilap munkatársa –, ami parázs vitát váltott ki a hallgatóság soraiban. Márpedig a „hallgatóság soraiban foglaltak helyet a »nagy öregek«, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kovács László, Suchman Tamás, Kuncze Gábor, Szekeres Imre és Bauer Tamás”, meg Vadai Ágnes és a (mélyen vallásos) Mécs Imre is.

A Népszabadság tudósítója nem írta meg, hogy a felsorolt, egykori miniszteriális személyiségek, pártvezetők és országgyűlési tisztségviselők miként reagáltak a „politikus kolléga” Juhász indítványára. Már erre a bányaszínvonalra süllyedt a baloldali–liberális politika a rendszerváltozás utáni huszonhatodik évben? Akár örülhetnénk is ennek, mégse’ legyünk megnyugodva a teljesítményük láttán: megy ez majd még mélyebbre is. Mint ahogyan a Kun Bélák idejében volt.