Máté T. Gyula

Vélemény és vita

Sehr gut

Álláspont. Kedves Olvasó, tud Ön Angela Merkel arcáról olvasni? Mimikájáról, vonásainak rezdüléseiből?

Felfedezné, hogy egy-egy mosoly vagy fintor mit jelent, mikor elégedett, mikor ingerült a kancellár asszony? Vagy például amikor Merkel a sajtótájékoztatóján leejtette a tollát, és a magyar kormányfő lehajolt érte, az férfiúi természetes eleganciát avagy Németország nagysága előtti főhajtást jelent-e? Nem is beszélve a Parlament előtti köszöntő kézcsókról…

Butának tűnnek ezek a felvetések? Igen is, meg nem is, hiszen politológusi teamek élnek meg jól ennek elemezgetéséből, s vitathatatlan az is, hogy az ellenzéki oldalon Angela Merkel lanyha kézrezdülésében is az „Orbán-rendszer”-rel szembeni éles kritikát igyekeznek felfedezni.


Ha pedig a Berlinből érkező vendég az ellenzék és a civilek fontosságáról beszél, majd durcásan érdeklődő képet vág, amikor Orbán Viktor arról szól, hogy a demokrácia nem attól lehet csak jó, amennyiben liberális – nos, akkor „demokratáink” már az előre hozott választásokra készülnek.

Az energiaellátás témájában jelentkező hangsúlykülönbségek pedig szinte extázisba hozzák az ellenzék vezéreit – hiszen nyilván elég lesz jobban szidni az oroszokat, tüntizni Merkel mellett és Putyin ellen, és garantált a miniszterelnöki fotelt Gyurcsánytól Tóbiásig mindenkinek. Utóbbi párthíveinek lelkesedését mi sem mutatja jobban, hogy két, meglehetősen gyűrött uniós zászló kiakasztásával köszöntötték „Európa asszonyát”, mutatva ezzel feltétlen Brüsszel-hűségüket. Jöjjön, Gnädige Kanzlerin, szabadítson meg minket a gonosztól!

Aztán a kancellár asszony nem találkozott egyetlen lánglelkű hazai „demokratával” sem, bármennyit is bombázták a budapesti német nagykövetséget vagy lobbiztak berlini eszme- és üzlettársaikkal. Merkel nem hozott semmilyen ajándékot nekik, pláne nem Orbán-buktatót. (Pedig jó Baja Ferenc, Tóbiás József MSZP-elnök kapcsolata a párt „öregjeihez”,

a sajtótájékoztató után már másodpercekkel feltett egy „horngyulás vasfüggönyvágós” képet, jelezve, hogy a magyar szocialisták feltétlen „értékharmóniában” állnak a hívő keresztény, meggyőződéses konzervatív Merkellel. Ja és vesszen az orbáni „értékdiktatúra”…)

Nem hozott, mert nem akart, és nem is ez a dolga. Bármennyire is szeretné az ellenzék külföldi segítséggel megdönteni az Orbán-kormányt, Merkel erre nem vevő. Ez mindenképpen meghatározó üzenete volt a budapesti vizitnek, még akkor is, ha komolyan senki sem gondolhatott arra, hogy Németország gyurcsányi vagy tóbiási forradalmat exportál Magyarországra.

A másik, nem kevésbé fontos tanulság, hogy a magyar–német gazdasági kapcsolatokban minden rendben. Hatezer német cég háromszázezer magyarnak ad munkát, 2010 óta hatmilliárd eurót fektettek be nálunk, a mi kivitelünk negyede náluk talál gazdára. Tehát tényleg Danke Deutschland!

De Danke Ungarn is! Hiszen az üzletnek két oldala van. A német cégek odahaza átlagban legfeljebb három-négy százalékos haszonra számíthatnak, nálunk a profitjuk elérheti a tíz százalékot is. Most kezdődnek uniós pénzből a hazai mega- informatikai és -kommunikációs beruházások, nem hírszerzési információ, hogy ebben az iparágban meghatározó német érdeklődés van. A hazai zöldellő hölgyek és urak hajlamosak azt gondolni, hogy mivel Németország lemondott az atomenergia hasznosításáról, ez az ügy nem érdekli őket. Pedig de, sőt nagyon, s nemcsak azért, mert különösebb fenntartás nélkül vásárolnak külföldről atomenergiát, hanem a két új paksi erőművi blokk építésének milliárdokat ígérő beszállítási szerződései miatt is. A Belgrád–Budapest vasút „felgyorsításával” Magyarország kulcsszereplő lesz a kínai áruk Nyugatra áramlásában. Pont ebből maradna ki a keleti nyitásban Budapestet jó másfél évtizeddel megelőző Berlin?

De vissza az oroszokhoz, illetve Európa energiaellátásához. Nyilvánvaló, hogy Merkelnek kevésbé húsba vágó az ügy, hiszen van saját orosz gázvezetéke, az Északi Áramlat, ráadásul a német háztartások és ipar gázkitettsége is nagyságrendekkel kisebb a miénknél. Ukrajnában egyaránt békét akarunk, nem megyünk bele ostoba kalandokba, például az amerikai nyomvonalat önfeladó lelkesedéssel követő lengyel kollégákkal ellentétben nem szállítunk fegyvert Kijevnek. A béke azonban nemcsak humanitárius, hanem gazdasági kérdés is. A kancellár asszony már nyíltan beszél a jövőről, az Európai Unió és az orosz dominanciájú Eurázsiai Gazdasági Unió együttműködéséről. Ez nem zárja ki a Washingtonnal kötendő szabadkereskedelmi paktumot, de látványosan javítja Európa tárgyalási pozícióját. Igaz persze, hogy mi Ukrajnában gyorsabb békét akarunk. Ez azonban nem politikai, hanem helyzetbeli különbség: Németország nem határos Ukrajnával, nem rajta keresztül kapja a gázt és olajat, és kétszázezres kisebbsége sincs Kárpátalján, amelynek férfijait
a frontra vezénylik.

A magyar–német viszony jó, s bár van, amit másképp látunk, van, ahol máshol található érdekeink hangsúlya, de együtt haladunk. A hatékony együttműködésnek azonban nem akadálya, hogy a demokrácia elé milyen jelzőt teszünk. Nem minden nagyon szép és minden nagyon jó, de alapvetően azért sehr gut.