Ludwig Emil

Vélemény és vita

Robotosok és robotok

Az is megtörténhet, hogy a robotok teljesen kiszorítják a munkavégzésből az embert.

A hétszázhatmilliós össznépességű Európában 70 millió ember munkanélküli, az unióba tömörült 28 országban rendszerint 26–27 millió között mozog az álláskeresők száma. Spanyolországban és Görögországban évek óta ötven százalék fölötti a pályakezdő állástalan fiatalok rátája.

Dél-Amerika 400 millió lakosából 40 millióan sóvárognak keresetért. A boldog Északon egész más a helyzet: a 300 millió lakosú Egyesült Államokban mindössze két és fél millióan várnak munkára, hetenkénti stabil 300 ezer fős fluktuációval. Marx Károly foroghat a sírjában, a jó levegőjű londoni highgate-i temetőben. Az 1,1 milliárd főre szaporodott Afrikában a legnépesebb, félig keresztény, félig muszlim Nigéria vezeti a statisztikát 190 millió főnyi lakosságával; amikor ez a cikk olvasható, már több tízezerrel többen vannak a fekete kontinensen. Egyiptom a maga százmilliójával, Etiópia, Dél-Afrika, a „Demokratikus Kongó”, Kenya, Szudán, Ghána, Algéria, Marokkó és a további sokmilliós lélekszámú népközösségek már csak a természeti adottságaik miatt sem juthatnak munka általi megélhetéshez. Eközben a szűk körű afrikai vezető réteg dőzsöl a javak – nyersolaj, földgáz, nemes ércek, gyémánt, egzotikus fák, erdők – kitermelésének extraprofitjából. Szolgáltatásra ők választanak embert, nem csoda, hogy a fiatal férfiak a kőkorszaki elődeik nyomát követve keresik az északi féltekén a létükhöz szükséges munkalehetőséget. Hasonló a helyzet Ázsiában is: a folyamatos demográfiai robbanást „produkáló” egymilliárd lelkes Indiában 112 millió ember téblábol munka híján, asszonyok és gyerekek festenek, fúrnak-faragnak valamit napi egy dollárért. Mintha József Attilát hallanánk: „Mondd mit érlel annak a sorsa, / ki a gyár körül őgyeleg; / helyén a kapszlit nő kapdossa / s elfakult fejű kisgyerek;”. A többnyire iszlám vallású Pakisztánban és Indonéziában „csak” 5 -5 millió, a százmilliós lélekszámú, keresztény Fülöp-szigeteken tízmillió a munkát kereső; a feltörekvő Vietnamban és a legfejlettebb iparú Japánban, Dél-Koreában és Kínában nem égető gond az élő munkaerő felhasználása. Inkább a hiánya. Ausztráliáról pedig egy szót se, ők köszönik, jól vannak.

Összetologatva a számokat, több mint egymilliárd földlakónak nem jut munka. Elvette előlük a technikai haladás: a gyárak, üzemek, farmok gépesítése, az automatizált szolgáltatások, az egyéni és közösségi közlekedés, a vasút és a távolsági áruszállítás emberfeleslege. Már nincs szükség több dokkmunkásra, halászra és hajósra, dolgozik helyettük a motoros daru, a hálóvonó gép, az önműködő hajókormány. Nem kell többé metrókalauz (már vezető sem), nincs már cipő- és tv-javítás: pár évenként illendő új lapos tévét, zenélő frigót, mindentudó fényképezőgépet és trendi autót venni, mert még megszólják a szomszéd lakók. A 18. század végén megkezdődött, és azóta is zajló ipari forradalom eleinte bőven kínált munkát a tömegeknek; a 19. század végére a hagyományos munkatradíciót tisztelő európai nemzetek mérnökei technikai csodákat alkottak. Cserében a 20. században égbe törő műszaki fejlődés olcsóvá tette az árukat és szolgáltatásokat, Nyugat-Európa vezető ipari országai versenyt futottak a termelés fokázásáért. Charlie Chaplin híres némafilmje ide illő illusztráció lehetne a gépiesített ember nyomoráról, csakhogy az 1930-as évektől valóban gyorsan megtollasodtak a munkáscsaládok az Egyesült Államokban, a lelket is kizsákmányoló hajsza fejében.

A második ezredfordulót unalmas lenne új(abb) „technikai forradalomnak” titulálni. Hozzá vagyunk szokva a csodákhoz. Ez idő szerint a Föld akármelyik pontján, azonos időpontban összesen négyszázezer utas van útközben repülőgépen, az egész nap leforgása alatt innen-oda és vissza repült emberek száma négy és fél millió. Viszonylag gyakran olvasunk hírt sztrájkokról, elhúzódó munkabeszüntetésekről a kizsigerelt pilóták, utaskísérők bérharcmezejéről. Több pihenést és bért, kevesebb szolgálati időt követelnek. Nem sok eredménnyel: ha nem tetszik, más ül be helyettük a cockpitbe, más szervírozza a kávét az utasoknak. A legnépesebb kora újkori bérmunkás osztály a flamand, francia és a brit takácsoké volt. Óriási manufaktúrákban, hajnaltól napestig fonták-szőtték a gyapjúból készített kelmét. A masinák bevezetésével egyre csökkent az igény kézi munkaerőre, emiatt embertömegek veszítették el jövedelmüket. Felbőszült férfiak a textilgépek összetörésével vágtak vissza a kapzsi kapitalistáknak, akik végül katonaság segítségével verték le őket. Minő szerencse, hogy a repülőket szigorúan őrzik biztonsági emberek, ugyancsak a géprombolók ellen.

Az egyszerű automaták korszakának lejárta utáni újabb fejlemény a technikai robotok bevezetése a gyártásba. Ezek már maguk végzik az érdemi munkát az üzemekben, tudományos intézményekben. Talán még a bérüket is ők számlázzák, a WC-t is lehúzzák maguk után. Cserébe azonban újabb, nagyszámú emberfelesleget termelnek. A munkahelyek megvédésére hivatott szervezetek, szociológiai grémiumok most abban az irányban keresik a megoldást, hogy az állam a munka után járó, de így kimaradó áfabevételből hárítson át ugyanannyi forgalmi adót a robotra, amelyet aztán más foglalkoztatók számára fordítanának. Egy, a legutóbbi davosi Világgazdasági Fórumon ismertetett tanulmány prognózisa szerint 2020-ig mintegy ötmillió munkahely szűnik meg a világ tizenöt vezető államában, az Egyesült Államokban található munkahelyeknek 47 százaléka kerülhet veszélybe a komputerizáció miatt – olvasható egy sajtóforrásban. Az is megtörténhet, hogy a robotok teljesen kiszorítják a munkavégzésből az embert. Szép új világ.